KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az Egyesült Államok felvette a kapcsolatot Oroszországgal Biden kijevi látogatása előtt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Egyesült Államok nem sokkal Joe Biden elnök ukrajnai látogatása előtt felvette a kapcsolatot Oroszországgal – közölte Jake Sullivan, Biden nemzetbiztonsági főtanácsadója – számol be az AP hírei alapján a RIA Novosztyi

“órákkal az indulás előtt értesítettük Oroszországot arról, hogy Biden elnök Kijevbe utazik, hogy elkerüljük a konfliktushelyzetet”

– mondta.

Sullivan elmondta, hogy az államfőt egy kis csoport kísérte el, amelyben a legközelebbi tanácsadói, korlátozott számú egészségügyi személyzet, egy fotós és több biztonsági ember volt.
Hozzátette, hogy az amerikai vezető kijevi látogatását “a legapróbb részletekig” megtervezték.

John Feiner, a Fehér Ház helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója arról számolt be, hogy az esemény előkészítésében több szolgálat is részt vett.

“Ezt a látogatást hónapokon át gondosan megterveztük, bevonva a Fehér Ház több irodáját, a vezérkari főnökök egyesített bizottságát, a Nemzetbiztonsági Tanácsot, <…> valamint a Pentagon és a titkosszolgálat néhány munkatársát”

– mondta Feiner hozzátéve, hogy az amerikai hírszerzés munkatársai is részt vettek az előkészületekben.

Az amerikai államfő ma előre be nem jelentett látogatást tett az ukrán fővárosban. Úgy tudni, hogy reggel vonattal érkezett Kijevbe. Az újságírók felhívták a figyelmet a fokozott biztonsági intézkedésekre a városban, de hogy pontosan ennek mi volt az oka, az csak dél körül vált ismertté.

Sajtóértesülések szerint a látogatást biztonsági okokból titokban tervezték.

Kiemelt kép: Joe Biden amerikai és Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, 2023. február 20. © Dimitar Dilkoff / AFP

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: Brüsszel szintet lépett. Ha valaki kiáll a béke mellett, azt egyszerűen betiltják

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük