KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az Echo Tv óriási baklövése, vagy így kell kinyírni a védtelen újságírót?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

metroÚjságíró kollektívánk megdöbbentőnek és elszomorítónak tartja, hogy a milliárdos hátszéllel rendelkező, sokak által nemzeti médiumnak tartott Echo Tv gyakorlatilag fel és kihasználta kollégánkat a közelmúltban a mi honlapunkon is megjelent videó anyaga kapcsán.

Az Echo Tv Éjjeli menedék című műsorának szerkesztői ugyanis felhasználták Oskar anyagát, aki felhívta erre a Siklósi Beatrix és Matúz Gábor által vezetett szerkesztői csapat, illetve a tv illetékeseinek és a tulajdonos Széles Gábornak a figyelmét egy postai úton elküldött hivatalos levélben (a levél lejjebb olvasható), melyre részükről semmilyen reagálás a mai napig nem érkezett. A levél biztosan célt ért, hiszen a következő Éjjeli menedékben már „sikerült” polgári nevén is megnevezni Oskart, így kitéve Őt esetleges zaklatásoknak, ellehetetlenítéseknek.

Ma Magyarországon a sajtószabadság hiánya miatt nagyon sok nemzeti gondolkodású újságíró nem meri vállalni nevét a nyilvánosság előtt. Nem a sajtóperektől félve, hanem a fizikai és anyagi retorziótól, az esetleges egzisztenciális veszteségektől. Mert nagyon is tartja magát a mondás, miszerint „Szólj igazat, beverik a fejed!”, pláne, ha pártoktól független, nemzeti érzelmű vagy.

Oskart évek óta ismeri közösségünk, tudjuk, hogy lelke és szeme mindig a TÉMÁN. Nekünk nemzeti oldalon dolgozó újságíróknak valóban úgy telnek a napjaink, ahogy azt Oskar megfogalmazta. Nem ebből élünk meg, viszont a lelkünk és az igazságtudatunk hajt minket. Van, akinek közülünk van munkahelye, de legtöbbünknek még az sem adatott meg. Kollégáink többsége sárga csekkekkel vagy éppen gyógyszereik megfizetésével kínlódik a napi rezsi előteremtéséről már nem is beszélve. Nem szponzorál minket senki, ha van elég erőnk hozzá, egymást segítjük, ahogyan tudjuk. Számos tehetséges szakmabeli akad közöttünk, aki sosem dolgozott pl. az ún. közszolgálati televízióban, vagy éppen sosem lett a kádári érából gyökeredzett pártok valamelyikének kiszolgálója, hogy aztán leejtőernyőzhessen a közvagyonból alapított magánmédiumok valamelyikének szerkesztői székébe. Ennek ellenére és az internet segítségével mi is tesszük a dolgunkat szorgalmas kishangyákként nemzetünk boldogulásáért. Talán elvárhatjuk azt, hogy azok a kollégák, akik profi módon dolgozhatnak (tehát ebből élnek és megélnek) minimum annyira tartsanak minket, hogy legalább a legegyszerűbb kommunikáció szintjére alászállva válaszolnak egy tisztességesen, becsületes hangnemben megírt levélre, akár csak delejpostán keresztül is. A mai napig ez még nem történt meg.  Tájékoztatásul közöljük Olvasóinkkal, hogy az eredeti levélen szerepel Oskar internetes elérhetősége. Nem tartjuk tisztességesnek az Echo Tv eljárását, szomorú, és roppant elgondolkodtató ha így próbálnak érvényesülni.

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

Oskar barátunk és kollégánk most nagy bajba került, hiszen mindenki tudja, hogy itt az ősz és az őszi történések sorozata, amelyről Ő már évek óta rendszeresen tudósít. Nem csupán a mi kollektívánknak, hanem több nemzeti portálnak is, hiszen az interneten megtalálható nemzeti honlapok szerkesztői közül többen jól ismerik egymást, kicserélik anyagaikat, írásaikat, információjukat pontosan azért, hogy a valóban szabad nemzeti hang minél több helyen elérhető legyen. Ahhoz, hogy működhessünk, eszközök kellenek, amit csak a saját erőnkből teremthetünk elő. De közben élnünk is kell. Nem kenyerünk (csúnya szó) a koldulás, most mégis ezt tesszük.  Vagy inkább kérünk. Nem találunk más megoldást. Segíteni kívánunk Oskarnak és felhívni valamennyi nemzetben gondolkodó honfitársunk figyelmét, hogy most valóban kell az anyagi segítség. Sajnos barátunk aranyat érő profi fényképezőgépe elromlott és jelenleg nincs mivel fotóznia, a javítási díj pedig meglehetősen borsos költséget jelent, amit szeretnénk az Önök segítségével is előteremteni. Az aranyat érő gépről csak annyit, hogy ez  a legértékesebb tulajdona és munkaeszköze is egyben. Hatvanezer forintot kell összegyűjtenünk. Ehhez lenne szükség az Önök, az Ön támogatására. Kérjük Olvasóinkat, Barátainkat, Ismerőseinket, Szakmabelieket, és minden jó magyart, küldjenek lehetőségük szerint Oszkár számlájára adományt, hogy kijavíthassa gépét és tovább tájékoztathassa Önöket, minket a magyar valóságról.

Oskar számlaszáma:  OTP 11773078-00005407-00000000
Az egyik legnagyobb ellenség a közöny. Ha így tekintünk egymásra, mi se várjunk segítséget, ha véletlenül egyszer arra szorulnánk.
Következzék most az a levél, melyet Kollégánk az Echo Tv-nek címzett, s melyből pontosan kiderül az, miért is tartja talán több mint elgondolkodtatónak mind Ő, mind mi az Echo Tv eljárását:



ECHO TV
Budapest
1145 Thököly út 105-107.
Széles Gábor Úr,
Siklósi Beatrix szerkesztő részére                                                           Tárgy: „éjjeli menedék”
2009. 09.25. adása
Tisztelt Címzettek!
Polgári Név  vagyok, fotós tudósító. Esetenként külsősként dolgozom, legtöbbször a Magyar Világ nemzeti hetilapban jelennek meg fotóim, írásaim. Ezen kívül saját internetes hírportálomnak is készítek anyagokat, valamint a youtube.com-on helyezem el kisvideóimat.
A munkáimat „oskar” néven szignálom. Ezen a néven elég jelentős ismertségre tettem szert.
Legutóbb, egy igen nagy nézettséget eredményező kisfilmem került oda fel, metrocímmel, amely 12 nap alatt már elérte a 92.000 fős nézettséget.  A youtube  sajátosságaiból eredően, az ott elhelyezett filmeket bárki letöltheti, illetve a honlapjába beillesztheti.  Ha…   Ha nem sérül a szerzői jog,  illetve a copyright.  Az említett két lehetőséggel az oda feltöltő alkotók is tisztában vannak, a ténybe belenyugodva, hiszen kvázi egy megosztó-oldal is ez egyben.
A   tegnapi napon egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy az Önök „Éjjeli menedék” c. műsorában, szept. 25-én „látta” ezt a kisvideót.  Ez ügyben Önöktől engem senki meg nem keresett beleegyezés, hozzájárulás, stb.  egyeztetése céljából.  Mivel az írott sajtóhoz hasonlatosan a sugárzott/kábeles televízió is ún. offline média, az ott történő megjelenésre, bárminemű felhasználásra más jogi előírások a mérvadók. A kapott információ nyomán rákerestem az Önök internetes oldalán az archívumban a kérdéses műsorra, amelynek megtekintése után a következő megállapításokra jutottam:

  1. Az aznapi műsor „laufer”-je gyanánt  valóban ott van a kérdéses film címképe, a film részletei. A snitt időtartama cca . 1 perc. A bevágott részlet úgy van montírozva, hogy egy villanásra ugyan feltűnik a  Youtube emblémája, de azután kissé rá-zoomolva az egyébként a film teljes terjedelmében általam odaégetett copyright felirata el van tüntetve, illetve nem látható.
  2. Az Önök filmjének tartalma, mondanivalója a Magyar Gárda vs. Cigányok; illetve a tömegoszlatásokkal kapcsolatban dr.Grespik Lászlóval készített beszélgetés. Tematikájában egyik részhez sem illeszkedik az én videóm. Megítélésem szerint  a kivágott részlet öncélúan, a műsor figyelem-felkeltését szolgálja, egyben a feliratozás nélküli állapota a külső szemlélőben azt a képzetet kelti, mintha a bevágott részlet is az EchoTV alkotása lenne. Ezt megerősíti a képernyő bal alsó sarkában jól látható ECHO TV logó.
  3. Mint már utaltam fenntebb rá, tőlem mint az eredeti film készítőjétől Önök nem kértek engedélyt annak  az eredeti céltól eltérő felhasználására. Ennél még durvább az, hogy a készítő neve sem feliratosan, sem szóbeli közléssel, sem pedig a  más médiánál megszokott
Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

„amatőr felvétel” megjegyzéssel sincs ellátva.

A fentiek ismeretében megállapítható az a tény, hogy egy filmrészlet eredeti környezetéből, öncélú módon és illetéktelenül lett Önök által felhasználva.
Ennek megítélése avatott jogi szakemberek dolga lehet majd talán, tekintettel a szerzői jog ide vágó rendelkezéseire.
A fentiek alapján egyrészt ezen eljárásuk  ellen tiltakozom, másrészt kíváncsian várom az Önök álláspontjára utaló nyilatkozatukat, javaslatukat.  Semmiképpen sem jogszerű  véleményem szerint, mások szellemi alkotását, munkáját semmibe véve ilyen megoldásokhoz nyúlni, valójában akár ezzel is a saját hasznot növelni nagyobb nézettség, népszerűség megszerzése céljából.
Válaszukat  várva, további lépéseket nem teszek, azonban ragaszkodom ahhoz, hogy jogi értelemben a kifogásaim és a felsorolt bizonyítékok előterjesztése a keltezés illetve a levél tartalma szempontjából kezdő dátummal értékelhetőek legyenek, ha erre a későbbiekben szükség lenne.
Budapest, 2009. 10.06.
Polgári Név
(„Oskar”)
Melléklet: a levélben szereplő videóval kapcsolatos tényszerű elemek listája.
1.Eredeti, saját tárolású film:
metro.mpg      69 723 736 bájt-2009.09.23   22:02

  1. youtube adatok:

Added: September 23, 2009, 01:17 PM
Time: 6:48
Raw File: metro.mpg
Broadcast: Public
Views: 90,366
Comments: 2,628
Link: http://www.youtube.com/watch?v=BOqUlR8xDwY
(Az Önök által eltüntetett copyright a 0:16 mp-től folyamatosan szerepel a jobb alsó sarokban)
3.Az Önök videójának linkje:
http://www.echotv.hu/20090925_ejjeli_menedek_.html
Lementett teljes weboldal:  ECHO TV  Jelen-Időben.htm
Lementett videófájl neve:    451[1].flv
Konvertált, és gépemen tárolt változata:
451[1].flv.avi
A mai állapot print-screenje: weblap.bmp.   2009.10.06.  15:00
Megjegyzés: amennyiben Önök a www.barikad.hu vagy pedig a  www. kuruc.info.hu oldaláról  mentették le a videót, arra az esetre tájékoztatásul közlöm, hogy mindkét helyen szereplő beillesztett ablakban a film végéig tartóan  az ottani webmesterek otthagyták a copyright-re utaló feliratot. Tehát az észrevételeim a fentiek tekintetében megalapozottak, mivel az Önök változatáról el van tüntetve(?)  ugyanaz a jelzés.
Eddig a levél, nem tudjuk, lesz-e folytatás, bár őszintén szólva túl nagy reményeket nem fűzünk hozzá, pedig de szeretnénk kellemesen csalódni.
A NIF Szerkesztői
Nemzeti InternetFigyelő
Kapcsolódó:
A TUDÓSÍTÓ BECSÜLETE… – (avagy a baj nem olyan fajta, hogy egyedül járjon)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Az Echo Tv óriási baklövése, vagy így kell kinyírni a védtelen újságírót?

  1. Az LMP hitvány kegyeltjei közül, szerinted hány körözött cigány bűnöző bujkálhat Budapesten?!
    Kezdetnek elfogtak ugyan párat, de a valós számuk meghaladja az ÖTSZÁZAT!!!
    Tizenöt, elfogatóparancs alapján körözött embert fogtak el a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai. Milyen meglepő, ami lemaradt a rendőrség közleményéből: döntő, meghatározó többségük a cigány kisebbséghez tartozik.
    Az úgynevezett „iskolakezdést megelőző országos körözési akció” célja az elfogató parancs, eltűnés, valamint tartózkodási hely megállapítása miatt körözött személyek felkutatása, elfogása volt.
    A pénteken elfogott 15 embert zömében vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt keresték a rendőri szervek vagy bíróságok.
    A hiányzó 485 cigány több mint 25%-a visszaeső rabló, gyilkos, rablógyilkos.
    Nos őket még nem tudták becserkészni… pedig az egyik törzshelyük az újpesti Elem u. 3-7 alatt található játékterem!!!
    Ebben az utcában követik el ugyanis a legtöbb nemi erőszakot, taxis rablást és idős gyilkosságot is.
    Persze a zsidó média mindenről hallgat, Pintér dilettáns zsaruival egyetemben!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük