KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az Azovsztal fegyveresei tárgyalásokat kezdtek a fegyverletételről

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Korábban már beszámoltunk róla, hogy több ukrán katona is fehér zászlóval lépett ki az azovsztali katlanból. Ezt a DPR „Vosztok” zászlóaljának parancsnoka közölte a Telegram csatornáján.

Alekszandr Hodakovszkij az orosz 1-es tv csatornán jelentette be, hogy az Azovsztalból korábban fehér zászlókkal előjövő katonák olyan küldöttek, akiket társaik bíztak meg azzal, hogy teremtsék meg a kapcsolatot a támadókkal egy párbeszédre a megadásról. Elmondása szerint az Azovsztal védői gyakorlatilag kilátástalan helyzetbe kerültek.

„Most még mindennek a legelején vagyunk, annyit tudunk, hogy akik kijöttek, azok egy nagyobb csoportot képviselnek, akik jelenleg is az Azovsztal katakombáiban vannak”
  • közölte Hodakovszkij, a DPR „Vosztok” zászlóaljának parancsnoka.

Elmondása szerint az orosz koalíció erőiből több katona is elment az ellenség helyszínére tárgyalni, így az azovsztali katakombákhoz vezető alagútban már folynak a tárgyalások orosz tisztek részvételével.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük