KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az "átalakult" Jobbik is csak nevében és kommunikációjában jobboldali párt

Novák Előd utolsó parlamenti felszólalása (youtube.com)
„Utolsó felszólalásom ez a nemzet templomában, mert úgy tűnik, Schiffer András és a magamfajta idealistáknak nincs helyük a mai politikában, ahogy Pongrátz Gergely sem tudott megalkudni az ún. rendszerváltás utáni kormányzatokkal, demonstratívan távozott a Parlament tárgyalóterméből is, amikor az ’56-os szervezetekkel próbáltak kiegyezni. Paradigmaváltásra van szükség a politikában, azaz radikális változásra. Köszönöm a figyelmet, köszönöm, hogy képviselő lehettem. Szebb jövőt!”

HALLGATVA EZT A FELSZÓLALÁST, MÁR BIZTOSAK LEHETÜNK ABBAN:

– AZ „ÁTALAKULT” JOBBIK IS CSAK NEVÉBEN ÉS KOMMUNIKÁCIÓJÁBAN JOBBOLDALI PÁRT! – Valójában beállt a sorba, a népet eláruló PAKTUMOZÓK sorába! – Éppen ezért, biztosak lehetünk benne, hogy csak nevében „nép”-párt!

– Ez azért tragikus, mert akinek – és családjának – a PAKTUM a halálos ítéletet jelentette az 1990-es évek elején, biztos lehet abban, hogy a JOBBIK is arra az ingoványra „építkezik” „szakszerű” vezetőségi tagjaival az élen, amelyik az EU NÉPESSÉGCSÖKKENTŐ programját fogja megvalósítani.
– A programja kizárólag szavazatgyűjtő nemzeti-program lesz a jövőben is, pont, mint a 2014-es! Az a program is úgy lett megfogalmazva, mint egy MAGYAR NEMZETI ÉRDEKET felválló program! Miközben, tudván tudták, hogy az nem lehet összhangban az EU „liberális” népességcsökkentő gazdasági programjával!
– De őket az már NEM fogja érdekli, miután kormányzati tényezővé válhatnak!!!
– A Jobbik marad az, ami eddig is volt: – magát magyarnak hazudó, de idegen érdekeket kiszolgáló és megvalósító parlamenti és esetleg kormányzó párt!!!
– És még valami, ami egészen bizonyossá vált számomra, mégpedig az, hogy a becsődöltetett szocializmus romjain akarja megvalósítani azt a bizonyos, nemzetmentőnek hazudott gazdasági programját. Legfeljebb, nem nyiltan kötik meg Köves Slomóékkal az oktatási- és kulturális programjukat, mint a Fidesz, hanem suttyomban, amúgy titkos-szolgálatosan!
Mert, kétsége se legyen senkinek afelöl, hogy az átalakult „néppárti” Jobbik nem a titkos szolgálatok forgatókönyve szerint fog továbbra is működni!!!! Ez azt jelenti, hogy csak kommunikációjában lesz Jobbik, mert benne lesz MINDEN HÁTTÉRALKUBAN ami miatt Magyarország és a benne élő magyarság kiszolgáltatottsága megmarad!!!
Bóna Mária Ilona
Megjegyzés: a Jobbik mozgalomból párttá alakulás és paralamenti próbálkozás idején (~2006) birítékoltam és jeleztem, a vége az lesz, hogy besimul, megalkuszik, de soha sem nyer a „demokratikus” játékszabályok szerint, mint új erő és mint nemzeti képviselet(KJ mindenes)
nemzetihirhalo.hu
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Az "átalakult" Jobbik is csak nevében és kommunikációjában jobboldali párt

  1. Ha egy kicsit elgondolkodunk a paktumokon akkor rájövünk,hogy ezeket csak idegenek köthették a magyarok feje felett.
    H.B.
    „A totalitarizmus általános életformává válásával minden emberi érték elvész; a szabadság, a testvériség, a társadalmi igazság, az irodalom, az egyenes beszéd és az érthető írás szeretete, az egyszerű emberek természetes erkölcsi tisztaságába vetett hit, a természetszeretet, az emberi eredetiség és a hazafiság.”
    (Bernard Crick)

  2. Az erre vonatkozo velemenyemet, mar majdnem keszre irtam! De, valamelyik VEGBELAKROBATA „cenzornak/mediainkvizitornak”, gondolataim nem tetszettek, es valoszinü (?) „Zuckerberg” ur parancsara, kitöröltek!
    Ezert en azt kivanom, a szoban forgo, alakok mindegyikenek, -de duplan-, amit ök nekem es a Magyar nepnek kivannak!!!!!!!!
    Az 56-os Veteran es Koppanyivadek.

    1. Van amikor nem a wordpress a hibás, hanem az a hely, amelyen keresztül elküldi a hsz-t. Sebestyén ur, 2x próbálta elküldeni a hsz-át és 2x tűnt el. Egy nap múlva megjelent a wordpress-ben a spam-ben (kuka). Elküldés előtt mindig le kell másolni a hsz-t, s akkor meg lehet ismételni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük