Az (aprócska) Történelemhamisítás-ról

Csurka István: (aprócska) Történelemhamisítás

Hirdetés

Ma az alábbi levelet kaptam, csatolva Csurka István friss írását.

Tisztelt Szerkesztőség!

Bár a Csurka írásnak vannak elfogadható gondolatai, de van történelemhamisító része is.

Idézem: „1920-ban új alkotmány kellett, mert a győztes antant megszüntette az Osztrák-Magyar Monarchiát. Benne a Habsburgok magyar királyságát is. Így lett Horthy Miklós kormányzó.”

Nos, az igazsághoz tartozik, hogy a Horthy-korszakban nem volt alkotmányozás, ahogy polgári értelemben korábban sem. Az 1920. február 16-án összeült Nemzetgyűlés 1920. I. Tc.-ben mindössze annyit mondott ki, hogy a Tanácsköztársaság alatt hozott törvények semmisek, Magyarország újra királyság, s a király személyének kiválasztásáig – ideiglenes jelleggel – az ország élére kormányzót választ. Így lett 1920. március 1-én Horthy: kormányzó. Ma 91 éve!

Ezt Csurka Istvánnak is tudnia kellene, főleg, ha gondolatait le is írja.

Tisztelettel : Dobai Miklós

Olyannyira egyetértek Dobai Miklós soraival, hogy azonnal „feljavítottam” Csurka cikkét, néhány ténnyel, gondolattal. Kék színnel jelölve, közlöm saját soraimat, s csak annyit kérek a szerzőtől, hogy ne legyen rajta megsértődve, mert a folyamatos Moszad-ügynöközését, már úgy sem veszem magamra.

Bene Gábor S.

Az említett írás:

Csurka István: (aprócska) Történelemhamisítás rész elemzése

………….A miniszterelnök kifejtette, hogy az esztendő, a kormány, az Országgyűlés legnagyobb, legfontosabb feladatának az alkotmányozást tartja és az új alkotmány néhány, számára és nyilván egész kormánya számára legfontosabb tételét is megemlítette, mintegy közszemlére tette. Az ellenzék erre azt mondta, hogy mért nem mond már valami konkrétumot, és különben sincs most alkotmányozási kényszer.

Csurka úr!

Sajnos a százszorosan hazaáruló MSZP bandának most, részben még igaza is van! Mert nem “alkotmányozási”, hanem az alkotmányos jogfolytonosság helyreállításának kényszere látható, amely az 1992 – tehát a megszállók távozása – óta regnáló politikai osztálynak lenne alapvető kötelessége. Ám azóta is, egyfolytában megfeledkeznek róla. Erről nem tudna Ön, aki egyébként kitűnő diagnoszta és aktív tagja volt ennek az osztálynak? Esetleg nem akarja tudni, vagy megrendelték Öntől ezt az írást?

A talmudban ez a kifejezés nem szerepel, de onnan származik. Nagyon nyomós érvnek látszik. De csak addig, amíg az ember bele nem gondolt. Már a kifejezés is hamis, hisz Talmud ide vagy oda, de a magyar közjogi gondolkodás nem ismer alkotmányozást. Nálunk ugyanis soha, egyetlen alkotmányos magyar intézmény, vagy főhatalmi rendszer sem „alkotmányozott” soha. A Habsburgok (Olmützi –alkotmánya), Kun (Kohn) Béla és elvtársainak (tanácsköztársasági alkotmánya), Buharin, illetve Rákosi (Rosenfeld) Mátyás (1949-es alkotmánya), valamint a „rendszerváltók” 1989. évi XXXI. törvénye valóban alkotmánynak nevezi magát, bár ezek csak illegitim hatalomszabályzók. Ez a jó társaság tehát ál-alkotmányokat írt azért, hogy a nemzet valódi és szerves jogfejlődésén alapuló ezer éves alkotmányosságát megtörje! Ezzel a szándékkal készült mind! Vajon miért nincs köztük egyetlen valóban magyar érzelmű sem? S vajon Ön, nem tudja, hogy a magyar közjogi gondolkodásban az alkotmány az ősi szokásjogi elvekre épülő fontosabb törvények fejlődési íve? S azt, hogy mi tartozik bele, mindig csak az utókor dönti el? Én ennél sokkal többet hittem az Ön alkotmányos jogtudatáról, de sajnos tévedtem.

Jó, most nincs, de mikor van alkotmányozási kényszer? Akkor-e, amikor egy ellenséges külhatalom győztesként rákényszerít egy nemzetet, hogy változtassa meg államformáját és belső rendjét? Akkor-e, amikor egy forradalom és szabadságharc, lerázva magáról az ellenséges hatalom igáját, új alkotmányt készít magának? Mindegyikre volt példa történelmünkben.

Sajátos gondolkodást vélek ebben a pár mondatban is felfedezni, hisz sem az 1848. áprilisi törvények, sem a detronizációs törvény nem vindikált magának jogot arra, hogy alkotmánynak nevezze magát, de még az 1920. évi I. törvény sem! De akkor vajon mi lehet az oka annak, hogy Ön most ilyen alaposan és körültekintően csúsztat? Kinek az érdekében hirdeti az „alkotmányos” homályt, amit 1949 óta folyamatosan erősítenek a közbeszédben, az egyetemi oktatásban?

Az 1848-49-i szabadságharc megfosztotta a Habsburgokat a trónjuktól a debreceni református nagytemplomban tartott Országgyűlésen és jóváhagyta az előbb már meghozott törvényeket. 1920-ban új alkotmány kellett, mert a győztes antant megszüntette az Osztrák-Magyar Monarchiát. Benne a Habsburgok magyar királyságát is. (Ez persze nálunk fordítva van. Nem a Habsburgoknak volt magyar királysága, hanem a magyar Szent Koronának volt „fő”-ként <fejeként – szerk.megj.> szolgája a megválasztott Habsburg.) Így lett Horthy Miklós kormányzó.

Nem vitatom, hogy az előbb már általam is felsorolt törvények valóban az alkotmány fejlődését és a joghelyreállítást szolgálták, de ezzel még nem váltak alkotmánnyá! Az alkotmány ugyanis nem a jogrend része, s nem csak paragrafus gyűjtemény, hanem szokásjogi életmód és kultúra. Frank Ignác neves közjogászunk szerint: ”Azok a legjobb és legerősebb törvények, amelyek már írásba foglalásuk előtt, mintegy élve gyökeret vertek” Márpedig az említett törvények ma éppen nem vernek gyökeret, nem válnak elválaszthatatlan részévé az ezer éves joguralmi államnak, hiszen éppen most akarja teljesen elfelejteni velünk a 2/3-os „alkotmányozó” többség!

1945-ben a szovjet csapatok megszállták a legyőzött Magyarországot és háromévnyi demokráciának hazudott koalíciós kormányzás után, felszámolva minden nemzeti politikai erőt, egypárti diktatúrát vezettek be és rákényszerítették a magyarságra a zsdanovi szovjet alkotmányt.

Ezt a mondatot érteni vélem, mert Andrej Zsdanov nemcsak erősen alkoholista, hanem kultúrdiktátor volt, tehát az Ön irodalmi szereplésére kihatással lehetett. Igaz, hogy nem az ő, hanem Nyikolaj Ivanovics Buharin nevéhez fűződik azon 1936-os szovjet alkotmány, amit Rákosiék – egyébként Sztálin parancsára – fordítottak magyarra, s vezettek be 1949-ben. Jelen hatalmi berendezkedésünk azonban éppen az említett 1945 utáni korszakra építkezik, a legitimmé sohasem vált köztársaságra.

Ezt az ellentmondást vajon hogyan fogja majd feloldani a válaszában uram?

Ez valóban alkotmányozási kényszer volt és ilyen most valóban nincs. Ellenben van akarat. A kétharmados többséggel rendelkező Fidesz–KDNP-nek megvan a felhatalmazása, a szükséges többsége, és akar is alkotmányozni, mert szükségét látja. Ez nem külső kényszer, hanem belső belátás, ha kell, késztetés, amellyel a társadalom óriási többsége egyetért.

Ha ez belső belátás, akkor nincs gond, hiszen minden magyar embernek szent kötelessége az ősi eredetű alkotmányossággal és a történelmi magyar államok sorával való jogfolytonosság helyreállítása. Az ugyan is teljességgel tűrhetetlen, hogy a Rákosi-kádár rendszerrel vagyunk még ma is jogfolytonosak! Én jelenleg nem ennek felszámolását érzékelem, hanem az 1989-ben is illegitim jogrend tovább görgetésének kimondott szándékát. Elismerem, mindezt a globalizáció modernitásának fényében akarják, ami persze a mi közjogunk szerint nem lehet alkotmányozás, de ez koránt sem zavarja sem Önt, sem az „alkotmányozni” szándékozó politikai osztály tagjait, hisz a jogfolytonosságot nem szeretnék megbolygatni.

Ehhez képest az a tompaság, amellyel az ellenzék hangoztatja, hogy nincs alkotmányozási kényszer, jogilag a makacs tagadás körébe, erkölcsileg a gonoszság körébe tartozik. De ez a merevség mélyebbre is levilágít, és a mélységben vészjósló sötétség, fenyegetés, pusztulás, üresség terjeng. Valami megint borzalmasan elmúlt és valami helyett megint nincs új, jobb.

Ismét meglepő tájékozatlanságot árul el cikkíróként. A makacs tagadást, gyávaságot ugyanis éppen a jelen hatalom mutat fel a történeti alkotmányosság felé! Az erkölcsi gonoszság pedig az, amit éppen Szájer József leplezett le a napokban az Országgyűlés alsóházában, talán akaratlanul is. Idézem: „Magyarországnak soha nem volt kartális alkotmánya, s csak az elmúlt 20 évben vált élő alkotmánnyá a kartális…” Nos, ha soha nem volt kartális, akkor legalább ezer év áll szemben az elmúlt 20 évvel. Vajon melyik lesz erősebb? Szerintem erkölcsileg éppen az a gonoszság, amely megtagadja ősei gondolatait, amely napi politikai érdekké silányítja a magyar történelem közjogi szabadságharcait, s félre dobja Rákóczit, Kossuthot, 1956-ot! Félredobja joghelyreállító küzdelmünk minden eddigi eredményét, de gyermekeink jövőjét is!

Ha csak a felszínét tekintjük a jelenségnek, mindössze három kicsi pártot látunk, amelyekért nem kár. Nevetségesek, kreatúrák. Az MSZP vezetőire úgyszólván minden nap ráolvasnak egy-egy sokmilliárdos bűntényt. Mindenki tudja, hogy idegen érdekek szolgai kiszolgálói voltak, a társadalom egy része megveti őket. Most nincs jelentőségük, nem szólnak bele érdemben a dolgokba, nem kár értük. Ez még nem nemzeti tragédia. A következő választásokig valahogy csak eltámolyognak, aztán majd összerázódnak valahogy, az egyik kipottyan, a másik meg csak magához szuszakol valamilyen csőcseléket és fennmarad. Ez még nem sorskérdés.

Az viszont sorskérdés, hogy nem lehet több alkotmányunk! Vagy a történeti – mint az angoloknak -, vagy a kartális – mint a globalistává züllesztett Európának -, esetleg egy alaptörvény, mint a németeknek. De az, hogy állítsuk vissza saját jogrendünket, az szóba sem jött eddig, sem Önnél, sem az „alkotmányozóknál”! Nekem ez érthetetlen és megmagyarázhatatlan. Remélem, kapok rá Öntől tisztességes és elfogadható magyarázatot, s nem fog némaságba burkolódzni!

De ha egy kicsivel tovább faggatjuk a lehetőségeket és a következményeket, akkor már nem ennyire egyszerű és könnyed a dolog. Mert ha ez a mai mihaszna társaság éppen azt akadályozza meg, hogy a helyébe egy akármekkora méretű, de értelmes és felelősséggel, méghozzá nemzeti felelősséggel rendelkező értelmes csapat kerüljön, akkor baj van.

Szerintem viszont az a baj, hogy sokan, pl. Ön sem ismeri Hanah Árendt írását: „A totalitárius hatalom nemcsak a cselekvés képességétől fosztja meg az embert, éppen ellenkezőleg: kérlelhetetlen következetességgel tettestárssá teszi a hatalom minden akciójában és bűntettében is, mintha egyetlen személlyé olvasztaná az egyedek sokaságát.“ Tavaly ugyanis volt lehetősége a Fidesznek arra, hogy megszabaduljon az MSZP rablóbandájától, s az országot is megszabadítsa tőlük. (lásd: az interneten a nephatalom.hu), azonban ma már világosan látható, hogy a Fidesz által nem támogatott, s így az elmaradt népszavazás eredményeként 174 Fidesz-KDNP képviselő és két szocialista ücsörögne a magyar alsóházban. Ezt persze nem az MSZP, nem az LMP, nem a JOBBIK akadályozta meg, hanem maga a Fidesz vezetése!

Ha ez a mihaszna csapat azt teszi lehetetlenné, – hogy az Ország házában minden kérdésről, s legfőképpen az alkotmány kérdéséről értelmes tárgyalás alakuljon ki,

– hogy a megválasztott képviselők érvre érvet tegyenek, s ne mindent a tök ászukkal csapjanak agyon,

– hogy maga a vita gazdagítsa a nemzetet, akkor nem az a baj, hogy a T. Ház beteg, hanem az, hogy az egész nemzet süllyed mocsárba.

És mintha vége lenne a demokráciának.

Kedves Csurka István!

Az alkotmányos demokrácia még el sem kezdődött, hiszen ma is ugyan annak a „népidemokráciának” a jogfolytonosságában nyűglődünk, amelyet állítólag már Önök – az MDF korszakban – megszüntettek. (?) Értelmes tárgyalást szerintem csak a Fidesz folytathat ma, a 2/3 birtokában. Senki abba nem szólhat bele, s bár a többségnek sincs mindig igaza, de nincsenek a mai idegen jogrendben benne a hagyományos magyar hatalommegosztás ellensúlyai, joguralmi fékei.

Ha nem is jogosult ma a Fidesz-KDNP „alkotmányozni”, de alkotmányos jogfolytonosságot helyreállító, vagy egy nemzetvédelmi feles törvényt, akár még egy új banktörvényt is tető alá hozhatnak. Szerintem azonban a Jobbik biztosan támogatná a joghelyreállítást, s így akár a 4/5-öd is meg lenne, s ebben az esetben a sarkalatos vagy alaptörvényt bizton lehetne arra a sziklára építeni, amely megtartotta a magyarságot legalább ezer éve itt, a Kárpát-medencében. Ha persze a globalistákat kiszolgáló „alkotmányozást” erőlteti a Fidesz, akkor szerintem sem számíthat a Jobbikra. Mindez persze nem jelent semmit, hiszen nálunk Werbőczy óta le is van írva, hogy csak az válik bevett joggá, amit a nemzet elismer. Én pedig arra kérem Önt, hogy olvassa el Arisztotelész államelméletét, mert „Gondolkodásunk csak akkor lehet helyes, ha helyes fogalmakkal dolgozik, melyekhez definíciók útján jutunk” Viszont arra kérem, hogy a definíciókat ne globalisták és a bolsevikok könyveiből értelmezze!

Mert ahhoz a demokráciához, amely Európában a XIX. század óta egyik országból a másikba áthullámozva, késésekkel és több változatban fennáll, s amelynek csúcsszerve mégiscsak a választott parlament, annak rendeltetésszerű működéséhez legalább két értelmes és lehetőség szerint tisztességes fél kell.

A többszörösen lelepleződött politikai váltógazdálkodást helyezi Ön piedesztálra? Azt a rendszert, amely a globális diktatúrát leginkább képes kiszolgálni? Ahol a véleménydiktatúra dühöngése letipor minden más megnyilatkozást? Amely egyértelműen nemzetellenes és csak a megosztást, a nemzetállam leépítését szolgálja? Kérem, válaszoljon a kérdésekre!

De ha az egyik láthatóan kreatúra és többé-kevésbé bűnöző, akkor hiába törekszik a másik – természetesen emberileg sok hibával és gyarlósággal bíró fél, adott esetben a kormány – értelmes politikára, értelmes kételkedés nélkül előbb-utóbb megzavarodik. Mert az élet is ilyen. Amit az ember létrehozott, nemcsak politikában, hanem tudományban, filozófiában, irodalomban és művészetben, de mesterségben, gazdálkodásban, nevelésben, sőt együttélésben és szerelemben és még a hit kérdéseiben is, az mind az értelmes kételkedés szükségletén alapszik. Ahol emberi élet van, s amíg emberi élet van, ott értelmes kételkedésnek is lennie kell.

Én máris kételkedek abban, hogy valaha olvasta volna a politeia, tehát a joguralmi állam ismérveit, vagy Zétényi Zsolt, Tóth Zoltán József gondolatait a Szent Korona alkotmányos szerepéről, netán az Eckhart vitában tájékozódott volna. Én ugyanis a „szocialista” rablólovagoktól semmi jót nem vártam soha, a nemzeti Fidesztől azonban legalább a bolsevik diktatúrával való jogfolytonosság megszüntetését, s a történelmi alkotmányosság szerves továbbfejlesztését várom. Önnek pedig éppen arra kellene felhívnia a figyelmüket, hogy ez utóbbi: a Fidesz-KDNP képviselőinek is szent kötelességük!

Most csak ízlésünket bántja a kormány állandó pocskondiázása, az ellenzék értelmetlen vádaskodása, hazudozása és zsigeri gyűlölködése.

Ez a mondat a bolsevik összemosás teljesen profi változata, gratulálok!

Az állítások csak az MSZP-LMP duóra igazak, de érzem, hogy savanyú a szőlő. Minden eszközzel megpróbálja a Miépnél sokkal sikeresebb Jobbikot, a radikális fiatalokat és az Ön által elüldözötteket lejáratni. Mert gyűlöli őket!

Látjuk, hogy ezek nem ellenérvek, de annyira közel van még, amikor hatalomban ülve, minden ellenérvet lesöpörve, idegeneket kiszolgálva uralkodtak, hogy nem sajnáljuk bukásukat és szemtelenségüket, gazságukat régi bűneik számlájára írjuk. Legyintünk. Majd jön az ügyészség és aztán a börtönőr beadja nekik a csajkát, intézzük el magunkban a kérdést. De nem így van. Az egész nemzet belebetegedhet abba, ha nincs értelmes kételkedés, ha nincs józan kritika.

Remélem a szavai nem csak lózungok, s kitörő örömmel fogja majd értékeli kritikus soraimat, mert ebben elismerem utóbbi mondatának mély igazságát. Kritika és ellensúlyok nélkül nincs egészséges államélet, nincs tisztességes hatalomgyakorlás, de még erkölcsös közbeszéd sem alakulhat ki. Ezért iparkodom a józan kritika határát megtartani, s újra meg kérem arra: nézze át az Arisztotelész-féle demokrácia fogalmat, s tájékozódjon Zétényi munkáiból.

Bizony, a demokrácia temetése zajlott le hétfőn, amihez az egyik temetésrendező, az ellenzék legnagyobb üzleti vállalkozásának, az MSZP-nek a kirakati bábujára feladták gárda-jelvényeit, hogy jelmezben mondja el, a Jobbik nevében mondja el követeléseit, amelyekről tudta, hogy a jelen világhelyzetben lehetetlenek.

Ezt mintha már hallottuk volna már akkor is, amikor a privatizáció jelszavával szétlopták, vagy hagyták szétlopni az ország közvagyonát, megszüntették az élelmiszer feldolgozóipar magyar tulajdonát, valamint felszámolták az 1956-os és Német Lászlói hagyományok harmadikutas rendszerének lehetőségét, illetve visszakoztak az ígért joghelyreállító nemzetgyűlés kötelezettségétől.

Értelmes vita, ellenérvek helyett Vona jelmezében állított kettős csapdát természetesen az MSZP és a szétesett SZDSZ nevében Orbán Viktornak, Magyarországnak. Ha a házelnök észreveszi rajta a betiltott maskarát, botrány tör ki, elszalad az idő, a miniszterelnök nem tudja a tévéműsor keretei között elmondani beszédét és bebizonyíttatik, hogy már kormányozni és a rendet fenntartani sem képes. Magyarországon, az Európai Unió elnökségét adó országban anarchia felé hajlanak a dolgok. Csinos kis csomag volt, igencsak Gyurcsány elméjéből pattant ki.

Vajon honnan vannak ezek a „pontos” információk? Talán megsúgta önnek Gyurcsány, vagy mint dramaturg álmodta meg? A konkrét bizonyítékok nélküli vádaskodást már régen megszoktuk, csakhogy a másik oldaltól, s nem a MIÉP vezetőjétől. Vagy talán annyira savanyú a szőlő, hogy el kellene feledtetni az emberekkel, hogy volt egyszer egy MIÉP, amelynek tán magam is szebb jövőt jósoltam, mint amit Ön erőltetett a pártjára?

Ha pedig az európai elnökség miniszterelnöke nem ad egyértelmű választ az adósságátütemezés kérdésére, ha nem utasítja el, akkor megered a Cohn-Bendit vezette sereg és a rajtakapott lukácsista filozófusok sunyi csoportja is csatlakozik hozzá, s Magyarországot nem kalodába, hanem kínzópadra teszik. Amíg nem vall. És nem egyezik bele az IMF-csapatok bevonulásába.

Tisztázzuk, hogy az EU egy háttérhatalmi erőközpont, ahol a Frankfurti Központi Bank az irányító, s az országok jegybankjainak vezetője a valódi helytartó, mert ő oldja meg a pénz kiáramoltatásának lehetőségét, dönt a monetáris diktatúra helyiérdekű kérdéseiben, s a díszgojok gyülekezete csak a politikai színház része. A mozgástér ugyan ennyi, de ha valaki már az EU soros elnöke, akkor egy kicsit nagyobb lesz a tér. A kérdés az, hogy mennyire tudja ezt kihasználni, mennyire tud élni a lehetőségeivel. Ehhez azonban egy folyamatos hivatkozást kell neki felmutatnia. A „demokrácia” szabályai szerinti párt ellenfelek követeléseit és a saját pártszavazói nyomását. Ezért van szükség jó irányra, a közjót szolgáló értelmiségre, a nemzet érdekében szükséges, reális radikalizmusra. Ennek lehetne Ön is a szolgálatában, ha megfelelő alázattal tenné a dolgát, az írástudók felelősségével rázná fel a nemzet alkotmányos jogtudatát, s nem csak arra figyelne ami elválaszt, hanem ami összeköt minket!

Jelen soraimmal nem Vona Gábort védem, hanem a kívánatos radikalizmust!

Az adósság-átütemezés 1990-ben lett volna esedékes, érdemeket is gyűjtött hozzá a magyar társadalom a rendszerváltások sorának elkezdésével, de Vona mai megbízóinak (ez megint vádaskodás, hol a bizonyíték?) elődei, köztük elsősorban Surányi György, megakadályozta, s azóta húszéves politika (ebben az Ön politikai szerepe, s Orbán Viktoré is benne van!) épült arra, hogy nem kérünk átütemezést. Hanem közben minden vagyonunkat elveszítjük és átadjuk a hitelezőknek. Most, amikor nincs semmink és az egész világ kiszámíthatatlan válságoknak, háborúknak néz elébe, s a hitelezők esetleg maguktól is engedményekre kényszerülnek, most fűrészeljük el magunk alatt a fát? Ez most aljas kérdés volt, beugrató, Orbán természetesen nem ugrott be, Kövér pedig nem látta meg a maskarát, (A MISZOT egykori alelnöke) elnézett felette.

Valóban, az egy milliárd dollár adósság rendezését már 1990-ben el kellett volna Önöknek kezdeni. Világossá tenni, hogy addigra már visszafizettünk 11 milliárdot, s a fennmaradó 22 milliárdot (sic) már csupán az elvtársaktól lehet követelni, hiszen mi nem vagyunk jogfolytonosak a Rákosi-kádár rendszerrel, viszont a Magyar Királysággal igen. Aki pedig felelőtlenül hitelt adott bolsevik gyilkosoknak, s ezzel meghosszabbította a magyar nép szenvedéseit, azokat a bankokat bepereljük kártérítésért! De hol volt akkor Csurka István, hogy ezeket kimondja? Vagy az MDF akkori vezetőségében nem lehetett ezt kimondani? Akkor ki csapta be a tagságot, s ki kreálta azt a pártot, illetve pártvezetést?

A társadalom azonban nem látja az egész mögött a szervezett, nemzetellenes aljasságot. Ami végül is az Országgyűlésben történik. A demokrácia nevében.

Előbb-utóbb ki fog azonban derülni, hogy ez nem demokrácia. Éspedig nem azért nem az, mert az egyik fél kétharmados többségre tett szert és minden akaratát törvényesen meg tudja valósítani, hanem azért nem,

(mert lábbal tapossák a népszuverenitás elvét, a jogállamiságot, a hatalommegosztás Montesquieu féle elméletét, stb, a Szent Korona főhatalmáról pedig hallani sem akarnak, s az idegen, globalista érdekű jogrendet építgetik)

mert a vesztes fél akarnoksága nem képes elfogadni csak olyan berendezkedést, amelyben ő van hatalmon, és ő szabja meg, ő engedélyezi a demokráciát. Addig a mértékig, ameddig érdekei kívánják. Mert nincs demokratikus ellenzék, csak végtelenül türelmes hatalom van.

Vigyázat! Hatalomnak nem türelmesnek, hanem tisztességesnek kell lennie! Ragaszkodni a joguralmi magyar állam eszméjéhez, a tiszta joghagyomány továbbfejlesztéséhez, a Szent Korona szuverenitás és a hatalommegosztás egyedülállóan magyar természetéhez, az élő Szentkorona alkotmányossághoz. Minden másról felesleges beszélni, mert az nevetséges és liberális blabla.

Egy ellenzék semmilyen körülmények között nem lehet nemzetellenes. A mostani ellenzék egyik pártja hétfőn lehazaárulózta a kormányt és a pártjait, az ellenzék másik része tiltakozott ez ellen, de a kormány megbuktatása, vagy legalább meggyengítése érdekében valamennyien mégis hajlandók minden kétes tisztaságú nemzetközi szélhámos társasággal szövetkezni a kormány ellen, képesek hazát is árulni, csapdákat állítani, mert értelmes kételkedésük és érvük nincs. Mert egy ismeretlen tettes, egy ismeretlen hódító, megszálló szolgálatában állnak. Ez a tény.

Én persze nagyon örülnék, ha ezt nem csak Ön, hanem a képviselők – a kormánykoalició pártképviselői – is így gondolnák, sőt ki is mondanák. Ám aki eddig kimondta, azt elhajtotta a Fidesz. (Lásd: Molnár Oszkár) Esetleg még azt is ki kellene végre mondani, hogy nem ismeretlen a tettes, hanem nagyon is felismerhető és azonosítható a megszálló erő.

Az egyikről, az MSZP-ről ezt már tudjuk évtizedek óta, koalíciós társáról, amely állandóan átbábozódik szintén, alkalmazásba vett proletár pártjukról pedig naponta kiderül.

Kiderülhet a Jobbikról, hogy mennyire „amatőrök”, s nem képesek olyan profin hazudozni, mint pl. az MSZP, de közben az is felsejlik, hogy a Fidesznek könnyen legyőzhető ellenzék kell, mert a Jobbikra ugye még nem vetülhet a korrupció gyanúja. Ez a proletár jelző azonban valódi csurkai fogás. Nincs lehetőség tenni ellene, hiszen a legelesettebb réteget az összes többi párt ejtette már régen, s csak a Jobbik harcol értük. Az Országgyűlésben tobzódó bolsevik-buzsoázia pedig éppúgy gyűlöli az agymosott prolit, mint Ön Csurka úr!

A bajt tetézi, hogy valós politikai erejüknél sokkal nagyobb sajtó- és tévétámogatással rendelkeznek és ezzel csúfos bukásaikat a Fidesz egyeduralom következményének tudják feltüntetni és a demokrácia védelmezőinek színében tudnak tetszelegni. (ezért kellett volna a Gyirán-féle népszavazást a Fidesznek támogatnia) Ezt annyiszor mondják, és olyan erővel harsogják, hogy sokan elhiszik nekik. Sajtóbeli hadállásaikat körömszakadtig védik, és sajnos a kormány sem igyekszik elég erővel elvenni tőlük ezeket a kulturális és sajtó hadállásokat. (Sőt, mintha a Fidesz vezető rétegének kifejezetten kellene a MSZP, mint könnyen legyőzhető, s korruptsága miatt hitelét vesztett ellenfél, mint a politikai váltógazdálkodásra leginkább alkalmas ellenlábas és színpadi partner!) A legnagyobb gazemberség pedig és egyben a legnagyobb veszély a magyar demokráciára, a rendre és a kibontakozásra az a legújabb aljas állításuk, amely szerint a magyarság hibás lelkű, voltaképpen bűnös nép. Nem kell neki a demokrácia. Nem kell neki a jogrend.

Az idegen jogrendre valóban nincs szükségünk, mert van nekünk sajátunk is! Persze csak azok nem igénylik a jelenlegi jogrendet, akik rendelkeznek még a józan és elemző gondolkodás képességével, hiszen ők tudják, hogy nekünk nem csak idegen a jelenlegi jogrend, hanem lehetetlen az alkalmazkodás hozzá. Hisz életellenes, nem biztosít igazságos védőernyőt, sőt a magyar lélek ellen való!

Csinálhat akármit a Fidesz, a kormány, szétverheti a magánnyugdíj-pénztárakat, az ellenzéket, megszüntetheti a jogállamot, nem számít.

Valóban!? Amíg nem állítja helyre a magyar alkotmányosság fejlődésének utóbbi ezer éves ívét, addig felesleges jogállamról beszélni, addig bármit tehet, mert minden tettével a globalista bankárkasztot is szolgálja.

A magyar megint bűnös nép, mert nem érti meg őket. Ezt leírják, elmondják, eljátsszák és már besettenkednek vele az Országgyűlésbe is. Erről már leírtam, hogy a Fidesznek tavalyelőtt nyáron meg volt a lehetősége arra, hogy 1.: lecsökkentse a parlament alsóházának létszámát, de nem tette! 2.: Szinte teljesen száműzhette volna a hatalom közeléből is a régi bolsevik nomenklatúra tagjait. Miért nem ezt tették?

Ez így már nem demokrácia. De nem a kétharmados többségű pártok miatt, nem a kormány akarata miatt, nem a magyar nép kirekesztő, ázsiai természete miatt, hanem azok miatt, akik nem képesek tudomásul venni a tényeket, a nemzeti érdeket. (Ők csupán a saját érdekeiket képviselik, s nem a közösségét! Ám ez a szisztéma, már jó ideje dívik a magyar politikában!) A magyar nemzetet, amelybe beleszülettek, vagy amihez asszimilálódniuk kellene. Ellenkezőleg: minden eszközzel káoszba akarják cibálni vagy taszítani, pofozni vagy rugdosni, de mindenekelőtt hazudni. A mihasznák miatt.

Csak ne tudnám azt, hogy a pártpolitika mindig a hazudozás politikája, s csak ne tudnám, hogy Csurka István sem tudott összetartani egy pártot, mert a tudás és az alázat helyett, hatalmi gőggel gondolta szolgálni a nemzetet, ami sajnos Gizi nélkül is megbosszulta volna magát. Ám azt nagyon remélem, hogy a nemzeti oldalon kibontakozóban van az erkölcs forradalma, amelyet éppen a Kossuth tér szellemisége képvisel, s nem a szétesett, vagy szétforgácsolt radikális párt szellemi vezetőjének igaz, de részben félrevezető, sőt történelemhamisító vádjai.

(Magyar Fórum) ,s a mondanivalót feljavította: Bene Gábor

Nemzeti InternetFigyelő


Facebook hozzászólások


0 thoughts on “Az (aprócska) Történelemhamisítás-ról

  1. Hát igen, akinek van szeme, látja, hogy a patkó melyik része mit csinál. Köszönjük.

  2. Szajer Jozsef es Szili Katalin velemenyet mar megismerhettuk az Alkotmany kapcsan (a nekunk kozpenzen kipostazott levelekbol).
    A velemeny es szolas szabadsaganak jogan nezzunk mas velemenyeket is e temaban.
    A donto szempont szamomra:Mi biztositja hosszabb tavon a magyarsag fennmaradasat sajat orszagaban.
    Itt boven talalni velemenyeket,..es meg a postakoltseget sem az adofizetok penzebol alljak.Ez utobbi szamomra roppant szimpatikus ezen penzszuke vilagban…es valahogy hitelesebbnek is tunik a szandek tisztasaga.
    Üdvözöljük a Nemzeti Hírháló honlapján!
    90 ezer helyen olvassák hírleveleinket.
    iratkozzon fel Ön is!
    FELIRATKOZÁS
    2012 – A közeljövőre tervezett III. világháború?! A háttérhatalom hosszú évek óta riogat és ijesztget a “megtervezett?”, vagy a film szerint a világhatalom által valóban hitt?, esetleges 2012-es világvégével.
    Vannak, akik siettetik és előre akarják hozni az emberiség pusztulását. Céljuk a népesség többségének gyors kiirtása.
    Mikor van valójában 2012? Bővebben ITT
    A HAZAÁRULÁS bűntettét követi el mindaz:
    • aki az illegitim álhatalmat legitimként súlykolja
    • aki az illegitim politikusokat legitimként kezeli
    • aki az érvényben lévő Magyar Királyság helyett Magyar köztársaságot mer említeni
    • aki az érvényben lévő Szent Korona TÖRVÉNY helyett idegen tákolmányra meri mondani, hogy jogkövető
    • aki terroral, idegen hadsereggel kényszeríti ki a Törvénytelen állapot fenntartását!
    Jogfolytonosság helyreállítása
    Magyarok Szövetsége állásfoglalás
    A magyar nemzetnek történelmi lehetősége van visszatérni ezeréves történeti alkotmányához.
    Bővebben ITT
    Üzenet a nemzethez
    “Történeti alkotmányunk jogfolytonosságának helyreállításával hazánk legfőbb közjogi méltósága ismét a Szent Korona lesz, amely túlmutatva önmagán a közénk született Istent, Jézust idézi meg, az Ő múlhatatlan igazságát emeli trónra.” (Molnár V. József) Bővebben ITT
    NEMZETEGYESÍTÉS
    A Szent Korona Alkotmányának érvényre juttatásával
    • A Szent Korona Alkotmányát nem helyezték hatályon kívül. Jelenleg is hatályban van, de nem érvényesül!
    • Érvényre kell juttatnunk!
    • A Szent Korona Alkotmányát – élve alkotmányozó jogommal – fogadalmammal és aláírásommal érvénybe helyezem.
    Részletek ITT
    Utolsó hírlevél 2011.03.04. 12:22:04
    NEM ALKOTMÁNYOZNI KELL, HANEM TÖRTÉNELMI ALKOTMÁNYOS JOGFOLYTONOSSÁGOT HELYREÁLLÍTANI
    Lecsap Szalai Annamária � Megbüntetik az EchoTV-t mert Szaniszló kimondta az igazságot
    videóval
    További hírek ITT
    http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php

  3. Igaz,nem akartam mar tobbe hozzaszolni,…de muszaj,okulasul magamnak es az itt olvasoknak.
    “Az viszont sorskérdés, hogy nem lehet több alkotmányunk! Vagy a történeti – mint az angoloknak -, vagy a kartális – mint a globalistává züllesztett Európának -, esetleg egy alaptörvény, mint a németeknek. De az, hogy állítsuk vissza saját jogrendünket, az szóba sem jött eddig, sem Önnél, sem az „alkotmányozóknál”! Nekem ez érthetetlen és megmagyarázhatatlan. Remélem, kapok rá Öntől tisztességes és elfogadható magyarázatot, s nem fog némaságba burkolódzni! ”
    Akkor kezdjuk egy kisse regebbrol…
    Kernem…figyelmesen olvasni,..akar tobbszor is.
    Koszonom.
    “SCIPIO | 2010-12-10 22:47:16
    Az illuminátusok titokzatos szövetségét a cikk mint egy nem egységes, hanem irányvonalaiban szétszórt szerveződést mutatja be. Jó okunk van feltételezni, hogy a Magyarországon létező páholyok inkább nevükben voltak szabadkőművesek, és az igazi összeesküvőkkel vagy egyáltalán nem, vagy csak laza kapcsolatban álltak. Az ország gazdasági, erkölcsi és háborús tragédiája szerintem nem köthető szorosan ezen szerveződésekhez. Azt sokkal inkább köthetjük a zsidó emancipációhoz, amely után már néhány évvel, elképesztő változások állnak be az ország vezetésében. Minden eladó lesz, és minden megvásárolható. A nemesi címeknek, hivatali állásoknak, hírnévnek, miniszterségnek, stb. kialakul az ár értéke. Sertés nagykeresdőkből, pálinkamérőkből, uzsorásokból, tiszteletre méltó grófok, bárók, és „régi nemesi családok” válnak. A névváltoztatásnak is külön tarifája alakul ki. Összességében, ekkor kezdődik meg a nemzettesbe való végzetes beépülés, valamint a hatalom megszerzése. Ennek nyomán a valódi hazai elit szédületes gyorsasággal veszíti el pozícióit. A kis földbirtokok elenyésznek, és a felvásárlások nyomán latifundiumok alakulnak ki. A városokban zsidó kezekbe kerül a gyáripar. A közigazgatás elfertőződik. Mindent áthat a magyar erkölcstől addig oly idegen korrupció. Egyszerre indul támadás a hagyományok, az erkölcs, és a vallás ellen. A hadseregben a legsúlyosabb időkben agitátorok ássák alá a harci morált. Szégyenpadra kerül mindaz, ami az ezer éves államiság pillére volt, és polgárjogot nyer az erkölcstelenség, a szemérmetlen kapzsiság, a gazdaság manipulálása. A pénzre éhes nemesség vagyonát felzabálja a hitelkamat, a közigazgatás minden területét, (így az addig érintetlen bíróságokat is) elborítja a korrupció pestise. A nép tehetetlen, és nem látja át a politikai folyamatok veszedelmes változásait. A korai hírközlés már csak a zsidó zsurnaliszták félrevezető szómágiái alapján tájékozódik. Az eredményeket ismerjük. És a dolog Trianonban csúcsosodik ki. De ott végre megáll-e? Nem. Mintegy lélegzetvételi szünet után a végzetesen meggyengült ország ismét fegyverben áll, elveszíti második háborúját is, és elkövetkezik a szocializmus országromboló időszaka, ahol az utolsó értékek is odavesznek. Így érkezünk el a mához. Ha már trükkösen gondolkodunk, és az elmúlt évek tapasztalatait vesszük szemügyre, elképzelhető valamilyen folyamatosság a cél érdekében? Magától adódik a válasz. Ennek a hozadéka az elmúlt húsz év is. A rablóprivatizáció végképp megsemmisíti a maradék közvagyont. Egyszerre indul támadás a megmaradt bástyák ellen, és áldozatul esik az oktatás, a magánvagyon tetemes része, a kultúra, a vallás maradéka, majd a közösség kohéziós ereje. Szétverik a mezőgazdaságot, mint az önálló létfeltétel legfontosabb alappillérét. Mivel minden egyéb bevétel megszűnik , soha nem látott mértékű adóterhekkel teszik tönkre a társadalom még megmaradt termelőerejét. Az állam, a négyévenkénti váltógazdálkodásban együttműködő kifosztók bűnszövetkezetévé válik. Azután nyolc évre rátolnak a magyarokra egy ízig-vérig bolsevik gyökerű kormányt. Engedélyezett lesz a szabad rablás, (bizonyos pontokon) majd az elégedetlenkedőkre támadó karhatalom megismerteti a néppel újra a vér ízét. Az „igazságszolgáltatás” vérbírói sem kímélik az embereket, miközben az országot soha nem látott cigányterror és bűnözési hullám tarolja le, amit senki nem kíván megfékezni. Létrejön a gyűlölt állam ördögi modellje, természetessé válik a hazugság, a közvagyon példátlan megdézsmálása, a politikai altató zene folyamatos dúdolgatásának közepette. Jelentésüket lassan elveszítik a szavak,széthullik a rend, az erkölcstelenség és nemi eltévelyedések viszont trónra ülnek. Folytathatnám – de nem teszem meg – mindannyian végigéltük. Mi jöhet létre ezután? Természetesen nagyfokú elégedetlenség. És akkor következik az utolsó felvonás. A magyarokat beletaszítják egy új, tetteiben és szólamaiban kiismerhetetlen politikai rendszerbe, amely teljhatalmat élvez. Történnek ugyan „nemzeti” jellegű látszatintézkedések, de közben történik más is. Megszavazzák az Európai Unió és Izrael gazdasági társulását. Majd elfogadják azt a jogszabályt, amely az EU Csendőrséget felhatalmazza a katonai beavatkozásra az Európai Unió bármely tagállamában. Érdekes nem? Ha nem firtatjuk azt a kérdést, hogy mit keres egy közel-keleti állam az Unióban, amely sem fajilag, sem földrajzilag nem része Európának, akkor is maradnak kételyeink, egy ilyen döntéssel kapcsolatban. Nevezhetnénk akár úgy a dolgot, hogy Izrael állam belépett az EU előszobájába. Hogy ez mit jelenthet Magyarországnak? Elképzelhetetlen mértékű zsidó letelepedést! És mi jöhet utána? Gáza. És mit takar a következő lépés? Bizony nem mást, mint, hogy az esetleges ellenállást az EU csendőrsége lesz hivatott leverni, ha ehhez elégtelennek látszanának az itthoni erőszak szervezetek. Mindez csöndesen zajlik, vagy ha kihallatszik is belőle valami, azt elnyomja a mindenütt felhangzó himnusz és zászlóerdő. Egy képzeletbeli hitsorsos beszélgetésen ez körülbelül így hangzik el: Rabbi, mit tegyünk a magyarokkal, hogy végre a miénk legyen a kánaán földje? Rabbi: először verjétek meg őket. Gyötörjétek minden oldalról, hogy belefáradjanak az ellenállásba és másfajta élet után sóvárogjanak. Azután adjatok nekik egy új kormányt, amiben megbíznak. Ez a kormány tegyen meg mindent, hogy a bizalom mindaddig fennmaradjon, míg a láthatatlan ketrec rácsait végleg bezárhatjuk. Ha az emberek bíznak, áldozatot is fognak vállalni, mégpedig abban a tudatban, hogy ezt a szabadságukért teszik. Így nem kell attól tartanunk, hogy a megszokott bevételeinkhez nem juthatunk hozzá. Amit erőszakkal szerzünk meg, annak vannak kockázatai, de amit az emberek önként adnak át, az veszély nélkül hullik az ölünkbe. Mi mindég a kísérletezés mesterei voltunk, a kommunizmussal öltünk, és a rettegést használtuk fel céljainkhoz. De végig tudtuk, ha ez a módszer megtörik, mögötte folyamatosan épül egy másik világ, a kapitalizmus és a demokrácia világa, amely szintén a miénk, és jobban eladható. A kommunizmus elhibázott volt, ezért összedöntöttük mint a kártyavárat. Most a köztársaságot kínáljuk fel, ahol az emberek szavazhatnak, de választani csak abból tudnak, amit eléjük rakunk. A bizalom homályban tartja a népeket. Az a művészet, hogy senki sem lát elnyomást sehol, mert ilyen környezetben építhető ki a legerősebb diktatúra. Ha az embereknek kell a kereszténység, engedjük őket a templomaikba. Ha hazafiaknak akarják érezni magukat, ám legyenek hazafiak. (Egyenlőre.) Egy dolog azonban maradjon rejtve előttük, hogy így is, úgy is, a vágóhíd felé menetelnek. Nos barátaim, ezért kell nyitva tartani a szemünket! Különbséget kell tenni a szavak és a tettek között. Cippola tömeghipnózisa megbabonázhat ugyan sokakat, de lesznek mindig Máriók is. Emberek, akiken nem fog a varázslat. Emberek, akik átlátnak a szitán, és hisznek az igazságban, önmagukban, nemzetükben és a szabadságban. A vakolás sok mindent elrejthet, a hazugság sok mindent másképpen láttat, de az igazság, ami Isten és a teremtés alapelve, átvilágít az ördögi praktikán. Ezt a fényt kell követni, hogy ne essünk soha többé tévedésbe…”
    http://www.mariaorszaga.hu/index.php?menu=bovebben&kod=4692&kat=#hozzaszolasok

    1. Itt tartunk most.Ezt a cikket es a hsz-eket most olvastam csupan,de teljesen az en,megfogalmazni keptelen “erzeseimet” adta irasba.
      Hat ezert nem tudtam nem hsz-elni,…muszaj volt megszegni a magamnak is tett “fogadalmamat”.
      Emberek,magyarok!
      Gondolkozzatok mar,nemcsak a sajat,hanem a gyermekeitek,unokaitok jovojet adjatok el…EGY TAL LENCSEERT,UVEGGYONGYOKERT,mint anno a felfedezesek loraban a szerencsetlen bennszulottek…
      1944.marcius 19-ota megszallt orszag vagyunk.A megszallok illegitim alkotmany alapjan (amit ideiglenesnek is neveztek neha),illegitim rendeletekkel fosztottak ki bennunket.
      Teljes fizikai-szellemi es erkolcsi TERROR alatt elunk azota,mind a mai napig.
      Olvasom a MN-ben (2011.marcius 5.szombat,2.oldal ),Szajer Smidttel is egyeztetett,es mar 115 ezer alkotmanyozassal kapcsolatos kerdoivet “kuldtek vissza”.Azert tettem idezojelbe,mert ezt akar ok is kuldhettek sajat maguknak…es majd a Velencei Bizottsag velemenyet is kikerik…Miert?TAN A VELENCEI BIZOTTSAG IS MAGYARRA LETT? Ebben a fene nagy multi-kultiban?

      1. “Megszavazzák az Európai Unió és Izrael gazdasági társulását. Majd elfogadják azt a jogszabályt, amely az EU Csendőrséget felhatalmazza a katonai beavatkozásra az Európai Unió bármely tagállamában. Érdekes nem? Ha nem firtatjuk azt a kérdést, hogy mit keres egy közel-keleti állam az Unióban, amely sem fajilag, sem földrajzilag nem része Európának, akkor is maradnak kételyeink, egy ilyen döntéssel kapcsolatban. Nevezhetnénk akár úgy a dolgot, hogy Izrael állam belépett az EU előszobájába. Hogy ez mit jelenthet Magyarországnak? Elképzelhetetlen mértékű zsidó letelepedést! És mi jöhet utána? Gáza. És mit takar a következő lépés? Bizony nem mást, mint, hogy az esetleges ellenállást az EU csendőrsége lesz hivatott leverni, ha ehhez elégtelennek látszanának az itthoni erőszak szervezetek. Mindez csöndesen zajlik, vagy ha kihallatszik is belőle valami, azt elnyomja a mindenütt felhangzó himnusz és zászlóerdő.”
        Bocsanat,a nagy sietsegben kimaradt az idezni szandekolt szoveg,…szoval…ITT TARTUNK MOST….

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Világraszóló szélhámosság! – gondolatok a válságról, benzinárról, …
A Jobbikon kívül minden párt megtagadta a történeti jogfolytonosság helyreállítását
A politika mint a hazugság és szélhámosság szinonimája
Close