Az antiszemitizmusnak nincs határa – besározták a Goldstone Jelentést


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Szemben a G20-szal

Goldstonnak és  jelentésének besározása

Írta: Uri Avnery

Hát sehol sincs már határa az ocsmány antiszemiták galádságának?

Most úgy döntöttek, hogy egy második vérváddal rágalmazzák meg zsidókat. Nem azzal a régivel, hogy keresztény gyerekeket ölnek meg, hogy a vérüket használják a kivonulási macesz sütéséhez, ahogy a múltban tették, hanem asszonyok és gyermekek tömeges mészárlásával Gázában.


A hat napos háború 1967
A hat napos háború 1967

És lám, kit tettek meg a feladattal megbízott bizottság elnökévé? Sem egy brit holokauszt tagadót, sem egy német neonácit, még csak nem is egy iráni fanatikust, hanem valamennyi ember közül egy zsidó bírót, aki az igazán zsidó Goldstone (eredetileg természetesen Goldstein) nevet viseli. És nem csupán egy zsidó nevű zsidót, hanem egy cionistát, akinek a lánya, Nicole, lelkes cionista, aki egyszer „aliyázott” (bevándorolt Izraelbe – a ford.) és folyékonyan beszél héberül. És nem csak egy zsidó cionistát, hanem egy dél-afrikait, aki ellenezte az apartheidet és amikor a rendszert felszámolták, benevezték az ország Alkotmánybíróságába.

Mindezt csak azért, hogy a világ legerkölcsösebb hadseregének a becsületébe gázoljanak, amely éppen most fejezte be a történelem legigazságosabb háborúját!

Richard Goldstone nem az egyetlen olyan zsidó, akit a világméretű antiszemita összeesküvés manipulál. A gázai háború három hete alatt több mint tízezer izraeli tüntetett ellene újra és újra. Lefényképezték őket, amint ilyen feliratokat tartottak: „Fejezzétek be a gázai tömegmészárlást”, „Állítsátok le a háborús bűnöket”, „Izrael háborús bűnös”, „A civilek bombázása háborús bűn”. Kórusban skandálták, hogy: „Olmert, Olmert tudd meg hát, Hágában már várnak rád!”

Ki gondolta volna, hogy ennyi antiszemita él Izraelben?!

A hivatalos izraeli válasz a Goldstone Jelentésre szórakoztató volna, ha a dolog nem lenne annyira súlyos.

A szokásos gyanús elemek kivételével (Gideon Levy, Amira Hass és a bandájuk) a jelentés kárhoztatása egyhangú, teljes és szélsőséges volt, kezdve Shimon Perestől, aki minden förtelem mellett kiáll, le egészen az újságok legutolsó firkászaiig.

Azonban senki, de senki nem foglalkozott magával a tárggyal. Senki sem vizsgálta a részletes végkövetkeztetéseket. Egy ilyen antiszemita rágalom esetén arra nincs is szükség. Sőt, még arra sincs szükség, hogy elolvassák a jelentést.

A közvélemény, a maga sokrétűségében, egy emberként állt fel, hogy vsszaverje az összeesküvést, ahogy a pogromok, a spanyol inkvizíció és a holokauszt éveiben tanulta. Ez az ostromlottság elmeállapota, a gettó elmeállapot.

Ilyen helyzetekben az ösztönös válasz a tagadás. Ez egyszerűen nem igaz! Ez sosem történt meg! Az egész egy hazugságtömeg!

Önmagában ez teljesen természetes válasz. Ha egy emberi lény olyan helyzettel áll szemben, amelyet nem tud kezelni, a tagadás az első menedék. Ha a dolgok nem történtek meg, nincs szükség szembenézésre. Alapjában semmi különbség nincs az örmény holokauszt tagadói, a bennszülött amerikaiak kiirtásának a tagadói és bármely háború rémtetteinek a tagadói között.

Ebből a szempontból azt is mondhatjuk, hogy a tagadás majdnem „természetes”. De a mi esetünkben ez sajátos művészetté fejlődött.

Nekünk van egy különleges módszerünk: ha valami olyasmi történik, amivel nem tudunk szembenézni, akkor mi a reflektorfényt egy sajátos részletre irányítjuk, valamire, ami teljesen mellékes, és elkezdünk rajta lovagolni, minden szemszögből megvitatni, mintha az élet és halál kérdése volna.

Vegyük csak a Yom Kipur háborút. Azért tört ki, mert az 1967-es háború utáni hat évben Izrael úgy vitorlázott, mint a Bolondok Hajója, megrészegülve a győzelmi énekektől, győzelmi albumoktól és az izraeli hadsereg legyőzhetetlenségébe vetett hittől. Golda Meir az arab államokat nyílt megvetéssel kezelte és visszautasította Anvar Szadat béke-kezdeményezését. És az eredmény: több mint kétezer megölt fiatal izraeli és ki tudja hány szíriai és egyiptomi.

És mit vitattak dühödten? A „mulasztást”. „Miért nem hívták be a tartalékosokat időben? Miért nem indították el korábban a tankokat?” Menachem Begin a Knesszetben mennydörgött, rogyásig írtak könyveket és cikkeket róla, és egy kék szalagos jogi vizsgáló bizottság tárgyalta.

Az első libanoni háború politikai balfogás és katonai bukás volt. 18 évig tartott, világra hozta a Hiszbollahot és térségi haderőként állandósította. És miről tanácskoztak? Hogy vajon Ariel Sharon félrevezette-e Begint és ő volt-e felelős a betegségéért majd a haláláért?

A másodi libanoni háború elejétől végéig becstelenség volt, egy teljesen fölösleges háború, amely hatalmas rombolást, nagybani mészárlást és ártatlan civilek százezreinek az otthonaikból történt menekülését okozta anélkül, hogy bármiféle izraeli győzelmet hozott volna. És miről folyt a vita? Mire nevezték ki a vizsgáló bizottságot? Arról, hogy miképp hozták a határozatot a háború elkezdésére. Helyes volt-e a döntéshozás folyamata? Szabályszerű volt-e a személyzet munkája?

A gazai háborúról nem folyt semmiféle vita, ott mert minden tökéletesen rendben volt. Ragyogó támadás! Csodálatos politikai és katonai vezetés! Igaz ugyan, hogy nem győztük meg a gazai övezet lakosságát, hogy buktassák meg a vezetőiket; az is igaz, hogy nem szabadítottuk ki az elfogott katonát, Gilad Shalitot; az is igaz, hogy az egész világ elítél minket – de legalább megöltünk egy csomó arabot, tönkretettük a környezetüket és olyan leckében részesítettük őket, amelyet nem fognak elfeledni.

Most a Goldsone Jelentésen folyik egy mélységes vita. Nem ám a tartalmán, Isten ments! Mi van abban vitatni való? Hanem arról a pontról, amely valóban fontos: igaza volt-e a kormányzatunknak, amikor elhatározta, hogy akadályozza a bizottság munkáját. Nem lett volna-e helyesebb, ha mi is részt veszünk feldolgozásban? Lehet, hogy a külügyminisztériumunk olyan ostobán viselkedett, ahogy általában teszi? (A mi Védelmi Minisztériumunk természetesen sosem viselkedik ostobán.) Szavak százezrei ömlöttek erről a világrengető kérdésről az újságokból, a rádióból és TV-ből, amelybe minden, önmagára valamit is adó megmondó ember bedobta magát.

Tehát miért is akadályozta az izraeli kormány a bizottságot? A helyes válasz nagyon egyszerű: mert tudták, pontosan tudták, hogy a bizottság, bármilyen bizottság, ugyanarra a következtetésre jutott volna, amelyre jutott.

A helyzet az, hogy a bizottság semmi újat sem mondott. Szinte minden tény közismert volt: a lakótelepek bombázása, hogy kartácsot és fehér foszfort használtak lakossági célpontok ellen, hogy mecseteket és iskolákat bombáztak, hogy megakadályozták, hogy a mentő csapatok a sebesültekhez juthassanak, hogy menekülő civileket öltek meg, akik fehér zászlót lengettek, hogy emberi védőpajzsot használtak, és még sok egyéb. Az izraeli hadsereg nem engedett újságírókat a tettlegesség közelébe, de a háborút minden részletében bőségesen rögzítette a nemzetközi tömegtájékoztatás és az egész világ valós időben láthatta a tv képernyőkön. A vallomások olyan bőségesek és annyira egybehangzók, hogy minden értelmes ember levonhatja a maga következtetéseit.

Ha az izraeli hadsereg tisztjei és katonái is vallhattak volna a bizottság előtt, talán hatást gyakorolt volna rájuk az ő nézőpontjuk is – a félelem, a zavarodottság, az iránymutatás hiánya – és a következtetések kevésbé lettek volna súlyosak. A főcsapás azonban nem változott volna. Végső soron az egész műveletet arra feltételezésre alapozták, hogy a gazai Hamasz kormányt meg lehet buktatni a polgári lakosságnak okozott elviselhetetlen szenvedéssel. A polgároknak okozott kár nem „velejáró veszteség” volt, és most mindegy, hogy elkerülhető vagy elkerülhetetlen, hanem ez volt az egész műveletnek a lényege.

Még ezen is túltesz, hogy a beavatkozás szabályait úgy alkották meg, hogy a mi erőinknek nulla legyen a vesztesége. A veszteségeket minden áron el kellett kerülni. Ez volt az a következtetés, amelyet a hadseregünk – Gabi Ashkenazi vezetésével – levont a második libanoni háborúból. Az eredmények magukért beszélnek: 200 halott palesztin minden egyes halott izraeli katonára, amelyet a másik fél ölt meg, azaz 1400/6.

Minden valódi vizsgálat elkerülhetelenül arra a végkövetkeztetésre vezetett volna, mint a Goldstone jelentés. Ez volt az oka, hogy az izraeliek nem akartak valódi vizsgálatot. Azok a „vizsgálatok”, amelyeket végeztek, csak viccnek tekinthetők. A felelős személy, a hadsereg védőügyvéd tábornoka, a kippa viselő dandárparancsnok, Avichai Mendelblitt volt megbízva a feladattal. Őt e héten dandártábornokká nevezték ki. Az előléptetés és az időzítése félreérthetelenül beszédes.

Ezzel világossá vált, hogy semmi esélye sincs, hogy az izraeli kormány legalább megkésetten kezdjen el egy valódi vizsgálatot, ahogy azt az izraeli békeharcosok követelik.

Hogy hitele legyen egy ilyen vizsgálatnak, annak az Állami Vizsgáló Bizottság rangján kell lennie, amelyet a legfelső bíróság egy bírája vezet. Teljesen nyilvánosan kellene folytatnia a vizsgálatot az izraeli és a nemzetközi média teljes rálátásával. Meg kéne hívni az áldozatokat, Gáza lakóit, hogy együtt tanúskodjanak azokkal a katonákkal, akik részt vettek a háborúban. Részletesen meg kéne vizsgálnia minden vádat, amely a Goldstone jelentésben található. Részletesen ellenőriznie kéne minden utasítást és parancsot a főparancsnoktól kezdve le az osztag szintig. Tanulmányoznia kéne a légierő pilótáinak és a robotrepülők irányítóinak az utasításait.

Ezeknek a követelményeknek a jegyzéke nyilvánvalóvá teszi, hogy miért nem kerülhet sor egy ilyen vizsgálatra. Ehelyett a világméretű izraeli propaganda gépezet folytatni fogja a zsidó bírónak és az őt kinevezőknek a rágalmazását.

Az ENSZ elleni izraeli vádak nem mindegyike alaptalan. Pédául: miért vizsgálja a szervezet a háborús bűnöket Gázában (a korábbi Jugoszláviában és Darfurban, amely vizsgálatokban Goldstone mint fővádló vett részt), amikor nem vizsgálja az USA tetteit Irakban és Afganisztánban, vagy Oroszországét Csecsenföldön?

Az izraeli kormánynak azonban a fő érve, hogy az ENSZ antiszemita szervezet, és az emberjogi bizottsága pedig kétszeresen antiszemita.

Izrael viszonya az ENSZ-hez nagyon összetett. Az országot egy ENSZ határozat alapján hozták létre s nagyon kétséges, hogy éppen abban az időben és az adott körülmények között létre jött volna-e anélkül a határozat nélkül. A mi Függetlenségi Nyilatkozatunk nagyrészt azon a határozaton alapul. Egy évvel később Izraelt az ENSZ tagjául fogadták, annak ellenére, hogy nem engedte meg, hogy az akkor 750 ezer palesztin menekült visszatérjen.

A mézeshetek azonban hamar megromlottak. David Ben-Gurion megvetéssel beszélt az Um-Shmum-ról („Um” az ENSZ héber neve, a „shm” előtag pedig megvetést jelent). Attól kezdve mind a mai napig Izrael módszeresen megszegett minden egyes rá vonatkozó ENSZ határozatot azt állítva, hogy az arab és kommunista országok „automatikus többségben” voltak vele szemben. Ez a hozzáállás megerősödött, amikor az 1967-es háború előestéjén a Sinai félszigeten lévő ENSZ csapatokat Gamal Abd-al-Nasszer követelésére hirtelen visszavonták. És természetesen annak (a később visszavont) ENSZ határozatnak a hatására, amely a cionizmust rasszizmusnak minősítette.

Ez az érvelés ma újra felbukkan. Az ENSZ – azt mondják – Izrael ellenes, ami (természetesen) antiszemitát jelent. Pokolba az ENSZ-szel. Pokolba a Goldstone jelentéssel.

Ez azonban egy siralmasan rövidlátó politika. A világ legszélesebb nyilvánossága hall a jelentésről és emlékszik azokra a képekre, amelyeket a TV-n láttak a gazai háború idején. Az ENSZ-nek van tekintélye. Az „Olvasztott Ólom” művelettől kezdve Izrael megítélése a világban állandóan csúszik lefelé, ez a jelentés pedig még tovább fogja taszítani. Ennek gyakorlati következményei lesznek – politikaiak, katonaiak, gazdaságiak és kulturálisak. Ezt csak egy bolond, vagy egy Avigdor Lieberman hagyhatja figyelmen kívül.

Ha nem lesz egy hiteles izraeli vizsgálat, azt fogják követelni az ENSZ Biztonsági Tanácsától, hogy utalja át az ügyet a Hágai Nemzetközi Bűnügyi Bírósághoz. Barack Obamának el kell majd döntenie, hogy megvétózza-e ezt a határozatot. Ez a lépés komoly károkat fog az USA-nak okozni, amiért ő nagy árat kér majd Izraeltől.

Ahogy korábban elhangzott: UM-Shmum könnyen UM-Bummá változhat.

ttp://www.counterpunch.org/avnery09212009.html

Uri Avnery izraeli író és a Gush Shalom békeharcosa. Közreműködő volt a CounterPunchnak „Az antiszemitizmus politikája” c. könyvében.

CounterPunch, 2009. szeptember 21.

Fordította: Dohán Mihály

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Read previous post:
"Egy normális országban a Draskovics féléket kalodába zárnák" – a Deák téren emlékezett '56-ra a Jobbik
Czakó István: Csak keményen, polgármester úr!
Siklósi András: Folytatnunk kell a harcot!
Close