KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az angol halászok szerepe a Brexitben – most a magyar kisgazdákon a sor! (Morvai)

„Nem gondoltam volna, hogy könnyes szemmel olvasok végig egy technikai jellegű jelentést az EU halászati politikájának végrehajtásáról” – mondta Morvai az EP plenáris ülésén.

Megmagyarázva ezt a kijelentését rámutatott: számos dokumentumfilm jelent meg az interneten arról, hogy az angol halászok beszámoltak róla, hogyan fosztotta meg megélhetésüktől és életlehetőségüktől őket az Európai Unió közös halászati politikája, amely lehetővé tette, hogy hagyományos életformájuk megszűnjön, s az angol partokon a hatalmas külföldi és multinacionális cégek hajói halásszák le előlük a zsákmányt.

Morvai rámutatott: ezeket a „kisembereket” senki nem hallgatta meg, most kénytelenek meghallani üzenetüket azok, akik nehezményezik az Egyesült Királyság EU-ból történt kilépését. Most a magyar falvak lakosságán, a földre vágyó embereken, kisgazdákon a sor: vissza kell szereznünk azt a jogunkat, hogy a magyar termőföld magyar kézben maradjon, újra kell tárgyalni a csatlakozási feltételeket, meg kell tiltanunk, hogy a magyar termőföld külföldi kézbe kerüljön. (Természetesen az sem helyes, ha a föld a nagybirtokos oligarchák használatába kerül – a termőföld a helyben lakó emberek, közösségek, gazdák kezén van megfelelő helyen.)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Észak-Korea csapatokat küld Ukrajnába

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük