KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az amerikai jegybank kénytelen kamatot emelni, az indok: Oroszország

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az amerikai Federal Reserve szövetségi jegybank 25 bázisponttal megemelte az irányadó kamatlábat, amire eddig nem volt példa ez elmúlt három évben. Ezzel a döntéshozó testület a rekordközeli infláció megfékezésére tett lépést. Az új árfolyam 0,25% és 0,5% között lesz.

A magántulajdonban lévő intézmény közleménye szerint a szerdán bejelentett kamatemelés mellett még további hat alkalommal terveznek kamatláb emelést 2022-ben.

A Fed megjegyezte, hogy ” hosszú távon maximálisan a 2%-os infláció elérésére törekszik és ragaszkodik ahhoz, hogy a munkanélküliségi ráta egy elfogadható 3,5%-os szinten zárja majd az évet, ami februárban 3,8% volt.

A Fed azt is bejelentette, hogy a közeljövőben megkezdi a kincstári értékpapírok, az ügynökségi adósságok és az ügynökségi jelzálog-fedezetű értékpapírok kisbocsátását. Jerome Powell elnök a találkozót követően azt mondta az újságíróknak, hogy a jegybank már májusban megkezdheti ennek megvalósítását, ami újabb kamatemeléssel lesz egyenértékű, de ennek okaként Oroszországot nevezte meg.

Powell kijelentette, hogy a bizottság ” eltökélt szándéka, hogy meghozza az árstabilitás helyreállításához szükséges intézkedéseket „, elismerve az ” inflációra és az inflációs várakozásokra nehezedő további felfelé irányuló nyomás kockázatát „.

Míg a Fehér Ház eleinte azt állította, hogy az Egyesült Államokban szárnyaló infláció csak „ átmeneti jellegű ”, a Fed később elismerte, hogy a probléma sokkal komolyabb, mint gondolták és megkésve próbált korrigálni.


Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel a mindig “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

Kiemelt kép: © Getty Images © Samuel Corum / Stringer

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Kormánybuktató tüntetést szervez ma estére Magyar Péter

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük