KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az 5G sugárzás biológiai hatásairól

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

A magyarságnak is szembesülnie kell az ötödik generációs elektromágneses mikrohullámú sugárzással (5G EMF)

Eddig nem ismerhettük és senkit nem kérdeztek meg, hogy kell – e ez nekünk. Aztán 2019 őszén hozzánk is berobbant: a digitális jólét és a virtuális tér korlátlan kiterjesztésének hamis boldogságtudatát sulykoló reklámozás után a Vodafone megkezdte a főváros belső kerületeiben és a Duna vonalán az 5G hálózat telepítését. Arról sem előtte, sem azóta nem esett szó, hogy mi ennek az ára, lehet akár a globális életpusztítás?

A tudomány tragikus történelmi tévedéseiből az emberiség rendszerint nem tanul. (Ld. pl. a DDT és más növényvédő szerek élelmezést forradalmasító hatása helyett az egész élővilágot roncsoló, súlyos következményeit Rachel Carson „Néma tavasz” – a nyomán /1962/. A DDT méreghatása az anyatejben még ma is jelen van.) Ehhez az 5G EMF mesterséges sugárzásveszély – képlete minőségében nem is rokonítható, mert – leszámítva a közvetlen életpusztító hatásait – azzal fenyeget, hogy a mesterséges intelligencia leválthatja és a földi létből kiiktathatja az embert.

Az 5G EMF sugárzás közvetlen kulcskérdése: veszélytelen – e, avagy veszélyes az emberre és az élővilágra? Az első álláspontot az 5G globális kiépítését végrehajtó, a világpiacot uraló, vezeték nélküli távközlési ipar, továbbá a NATO, az EU, a WHO, az ICNIRP (a nem – ionizáló rádiósugárzás elleni védelem nemzetközi bizottsága), az FCC (az USA Szövetségi Kommunikációs Bizottsága), nálunk a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az MTA egyik bizottsága képviseli. Ennek a közhatalmi és nemzetközi intézményhálózatnak fő mozgatója az új világrendet (NWO) létrehozó, egyesített tőkeerő, amelynek egyik ismert szereplője Bill Gates. Ő nemcsak a világ leggazdagabb embere, hanem a WHO egyetlen pénzügyi fenntartója, aki döntően meghatározza annak működtetését. A másik álláspont ezzel szögesen ellentétes. E szerint az 5G EMF sugárzás – a mennyiségétől és az időtartamától függően – súlyos egészségkárosító hatásokkal, köztük rákos megbetegedéssel jár az emberre, ezen felül minden életformát (a növényeket, állatokat, rovarokat és mikroorganizmusokat) pusztító roncsolással sújt. Ezt független kutatók több mint tízezer felülvizsgált, hiteles tudományos közleményben állítják. Ők a távközlési ipartól, más tőkeszerveződéstől és a politikától anyagi – erkölcsi téren egyaránt független, a teljesítményeik alapján nemzetközileg elismert tudósok, akik a tudományos igazság és az életvédelem mellett – akár egyéni érvényesülésük feladása árán is – szilárdan elkötelezettek. A két állítás egyidejűleg nem lehet igaz, hanem az egyikük hamis.

Mi segíthet eligazodni és az igazságot feltárni a két, egymást tagadó nézet ütközése nyomán? A logika alaptörvénye szerint főleg a cui prodest tisztázása: kinek az érdeke a veszélytelenség állítása és mi a célja az 5G globális kiterjesztésének?  Ennél a törekvésnél aligha leplezhető a diktátum irányítóinak anyagi – hatalmi – politikai, stb. szoros érdekkötöttsége és a végrehajtásban résztvevők intézményi függősége. Részletes elemzés nélkül is belátható: ha a távközlési ipar a digitális forradalmat világszerte (sőt a Föld mágneses szférájában is) az EMF sugárzásra alapítja, úgy e sugárhatás bármely élettani kritikáját csírájában kell elfojtania, mert a humán és egyéb kártételek, létroncsolás vagy akár ezek kockázatának a beismerése is önfeladásra, uralomvesztésre vezetne. Kilenc milliárd emberrel szemben az eddigi életvitelüket gyökeresen megváltoztató és számos megszorítással járó új technológiát (hiába reklámozza azt a hatalom az új életminőség ígéretének) lehetetlen úgy elfogadtatni, hogy e közben a végrehajtó kénytelen beismerni a sugárzás előállt kártételeit és kockázatait. A távközlési – és a hadiipar egyesített tőkeereje ezért feltétlen közérdeknek tünteti fel a teljes veszélytelenség társadalmi elfogadtatását, holott az állításukat saját magatartásuk is hiteltelenné teszi. Ha az EMF sugárzás tényleg veszélytelen, úgy az EU és a NATO Brüsszelben és Genfben miért azzal szavatolja hivatali szervezetének az egészség – biztonságát, hogy mindkét városból kizárta az 5G –t? (Ezek 5G – mentes városok.)

Mivel a mobilgyártók világpiaci oligopóliumának elemi profitérdeke az 5G hálózatok gyors, globális kiépítése, ezért a világméretű csalástól sem riadnak vissza. Hogyan lehetne elhinni állításukat az EMF sugárzás veszélytelenségéről, amikor hatmilliárd embert tudatosan félrevezettek már azzal, hogy a 4G alapján forgalmazott telefonmodelljeik nem tartják be az engedélyezett, még veszélytelennek minősített sugárzást, hanem tíz készülék közül átlag kilencnél az FCC standard szerinti maximális sugárzási szintet a valós EMF sugárzás többször 500 százalékkal is meghaladja? A 2019 – ben kirobbant világbotrányról (phone gate scandal) – a hazai hírzárlat miatt – nálunk tudni sem lehet. De arról sem, hogy csalásai miatt az Apple és a Samsung ellen a Kaliforniai Kerületi Bíróságon 5 MRD $ perértékű fogyasztóvédelmi per folyik a sugárzás miatt egészségkárosodást szenvedett betegek gyógykezelési költségeinek és káruknak a megtérítése iránt. (A száztagú pertársaság zöme olyan fiatalokból áll, akiket már 1 – 3 évi mobiltelefon használat miatt sújtott rákos megbetegedés.) Az „okos telefont” használó 5, 3 millió honfitársunk arról sem értesült, hogy az általuk használt modellek jogellenes sugárzása miatt indult kaliforniai peren túl Európa is megmozdult. Több mobilcég köztörvényi csalása, a károsító készülékek forgalomból való kivonása és a gyártók kártérítési felelősségének megállapítása iránt tavaly a Marc Arazi francia orvos által alapított életvédő szervezet az Európai Parlamenthez fordult, majd büntető eljárást és polgári pereket indított.

Melyik az a háttérhatalmi szerv, amely intézményi tekintélyével több évtizede biztosítja az 5G EMF sugárzás élettani kritikájának a globális kizárását? Ez az ICNIRP, egy németországi székhelyű, 14 tagú, nemzetközi magánszervezet (NGO), amelynek tagjai a nem – ionizáló sugárzás technikai szakértői, de élettani tudós, rákkutató orvos vagy biológus nincs köztük. Ez a szakmai álláspontja miatt szükségtelen, ui. szerinte az EMF sugárzás nem (vagy kevésbé) hatol be az ember szervezetébe. Másrészt az EMF sugár csak akkor lenne veszélyes, ha az ember testét több mint egy Celsius fokkal felmelegíti, de ez elkerülhető az általa javasolt frekvenciák betartásával. Ezért az esetleges termikus hatásán túl a sugárzásnak nincs élettani következménye, vagyis teljesen veszélytelen. Ezt az állítást azonban a tudomány számos hiteles bizonyítékkal régóta megcáfolta. 1 Az ICNIRP sem az irányelveiért, sem véleményéért, sem a technikai adataiért, azok értelmezéséért és a mindezzel összefüggő károkért semmilyen felelősséget nem vállal, hanem azt kifejezetten kizárja. Ezzel függ össze, hogy nincs biztosító, aki szerződést kötne az EMF sugárzással okozott károkra, ideértve az elektromágneses hiperérzékenység megbetegedést is. Az ICNIRP történelmi érdeme – a távközlési oligopólium javára – hogy orvul megtorpedózta az EMFR sugárzás WHO által I. osztályba sorolandó rákkeltő hatásnak minősítését.2

E magánszerv tőkeérdeknek alárendelt, közellenes tevékenysége az utóbbi évtizedben mind nyilvánvalóbb lett. Az 5G akadálymentes kiépítését és az EMF sugárveszély legkisebb gyanújának is a kizárását azzal segíti, hogy a valós tudományos vitát kiiktatja: a független kutatók eredményeit nem ütközteti nyilvános vitákban mások nézeteivel. Ezeket az ICNIRP intézményi tekintélye semmisíti meg azzal, hogy hiteltelennek nyilvánítja őket. Nem véletlen: az ICNIRP nem folytat kutatásokat, önálló kutatási közleménye semmilyen sugárzási helyzetről, kísérletről nincs, hanem amit (a 2020 III. 10 – i közleményében is) hét évi kutatásaként jelez, az nem más, mint a független kutatók egy – egy fontos bizonyítékának – többnyire módszertani kifogással – a puszta cáfolata. Tudományos mérce szerint ez a miatt nem meggyőző, mert figyelmen kívül hagyja (nem létezőként kezeli) az EMF sugárhatás már bekövetkezett, senki által nem tagadható tényeit, amelyek teljesen függetlenek attól, hogy a tudósok arról vitáznak vagy sem és az okairól mit vélnek. Ilyen alaptény pl. világszerte a 4 és 5G EMF sugártornyok 300 – 400 m körzetén belül a rák 8 – 10 – szeresre növekedése, az átjátszó antennák által érintett lakosságnál a súlyos közérzeti panaszok gyors megjelenése, a várandós anyák méhmagzatainál a sugárzás pusztító következményei, gyermekeknél a figyelemzavar, a leukémia, rák, a kettes típusú cukorbetegség kialakulása, a környezetben a madarak és a repülő rovarok pusztulása, stb. A puszta tagadás stratégiájával és a sugárveszélyeket bizonyító tudományos tények elhallgatásával az ICNIRP elérte, hogy az EMF élettani hatásairól nincs tudományos vita, hanem azt a veszély kategorikus tagadásának a politikai diktátuma váltotta fel.

Csakhogy az EMF sugárzás hiába láthatatlan, annak valós hatásmechanizmusát és létroncsolásait a világból az erre szakosodott ügynökhálózat körmönfont módszereivel is egyre nehezebb eltüntetni. A háttérhatalom piramisának csúcs – vezérei tudják legjobban, hogy az EMF sugárzás végzetesen pusztító hatású az emberre és az élővilágra. Valójában ez a bizonyosság több mint félévszázada ismert és nem cáfolható: az orosz sugárbiológusok 1935 óta kutatják e sugárzásnak nemcsak a termikus, hanem főként az élettani hatásait. Kísérleti állatokon a 4 – 5 – 6G magas frekvenciájú sugárzást alkalmazva keresték a választ arra, hogy mivel jár(hat) az ember sugárzásnak kitettsége. A kutatásokra azért került sor, mert a 4 és 5 G technológiát több nagyhatalom már a II. világháború előtt is a hadviselés új biológiai fegyverének szánta. Az orosz tudomány a Nyugatot e téren évtizedekkel olyannyira lekörözte, hogy a 70 – es évektől az új kutatási eredményeiket a CIA megszerezte és titkosítva átadta az USA hadiiparának. Ezek közt gerinces állatok 37 – 60 GHz sugárzásnak kitettsége is szerepel, ami bizonyítja: az EMF a sejtekben oxidációs stresszt, a haemoglobin sérülését idézi elő, ami az embernél gátolja az oxigén‐ felvételt és fulladásos halálhoz vezethet. A kutatási eredmények úttörő jelentőségére jellemző: bár még fel sem merült, hogy a magnetoszférából műholdak sugározhatják vissza a Földre az EMF hullámokat, a kutatók tudták, hogy az ember és sok más élőlény bioritmusát a Föld természetes elektromágneses környezete irányítja. (Ld. az ún. Schumann – rezgések szerepét.) Így K. Muravjeva 1977 – ben lefordított kutatása azt vizsgálta, hogy az EMF sugárzás mágneses térre gyakorolt hatásai az emberek milyen megbetegedését okozhatják. Mivel az orosz sugárbiológia azóta is a nemzetközi mezőny éllovosa, prof. Oleg Grigorjev (az orosz nem – ionizáló sugárvédelmi nemzeti bizottság egykori elnöke) a 80 éve gyűjtött kutatási bizonyítékok birtokában ma megalapozottan állítja: „az 5G olyan lehet, mint egy lassú Hiroshima.” A mai elnök, prof. Jurij Grigorjev az 5G felől azt tartja, hogy „az ember legyőzte a fekete halált, a pestist, de új problémát hozott létre – ez az elektromágneses mikrohullámú sugárzás szennyező hatása”.

A titkosítás ugyan egy félévszázadra elzárta a világot az EMF sugárzás élettani hatásainak a megismerésétől, de mára a titokvédelem megszűnt. Így a tudományos vitában perdöntő az orosz sugárbiológia által ötven éve folyamatosan feltárt és hitelesen dokumentált bizonyítási anyag lett. Ugyanakkor a Nyugat független kutatói által az utóbbi 20 évben végzett – 30 ezer tanulmányban közölt – vizsgálatok eredményei az EMF sugárzás élettani hatásairól – bármilyen fontosak is – az orosz kutatásokhoz képest újat aligha mondhatnak, hanem azok lényegét (beleértve a rákkeltő hatások bizonyítékait is) csak megerősíthették.

De az ICNIRP jól olajozott fogaskerekei közé néhány homokszem szorult, ami miatt a bevált gépezet csikorogni kezdett és le is állhat. 2019 – ben egy munkás mobiltelefon használat miatt előállt agytumorja címén indított munkaügyi kártérítési perében a Turini Fellebbviteli Bíróság jogerős ítélete – az ICNIRP – szakvélemény összeférhetetlenség miatt kizárása után – nemcsak a keresetnek adott helyt, hanem elvi iránymutatásul, jogi tényként rögzítette: az ICNIRP olyan magánszervezet, amely a távközlési ipar informális érdekképviselője, attól anyagi és szakmai téren egyaránt függ, ezért nem jogosult az EMF sugárzás élettani

hatásairól nyilatkozni.3 Több szakember és életvédő szervezet az ICNIRP korrupcióba is hajló botrányairól még élesebben fogalmaz.4 Az ICNIRP több évtizedes működését az EP két képviselője által 2020 júniusban előterjesztett, száz oldalas jelentés részletesen átvilágítja.5  Ebből – többek közt – kitűnik: ez a „magánklub” a törvényesítését magának találta ki, senki nem felügyeli és ellenőrzi, sem az ipari érdekkötöttsége, sem a

„tudományos” minősége nem vizsgálható. Az EP jelentés két szerzője szerint „a nemzeti kormányoknak és az Európai Bizottságnak – amely végül is ’a Szerződés őre’ – kötelességük gondoskodni polgáraikról és megvédeni őket, így ezért kell, hogy érvényt szerezzenek az ’elővigyázatosság alapelve’ jogi kötőerejének is.” (i. m. 48. o.) Ebből következik, hogy – a tanulmány érvei alapján – teljes bizonyító erejű igény van itt is a

„függetlenebb tudományos értékelés” bevezetésére. A végkövetkeztetés: az EU a valóban független tudományos tanácsadásként nem támaszkodhat az ICNIRP – re. Ezért a most következő költségvetési ciklusban az ICNIRP – nek mind a tagállami, mind az uniós támogatását meg kell szüntetni és az EB feladata, hogy egy új, nyilvános, a közhatalomnak felelős és teljesen független tanácsadó testületet hozzon létre az 5G EMF sugárhatások tudományos véleményezésére. (49. o.)

Az EB akár véget vet az ICNIRP csalárd ámokfutásának, akár nem, e szerv és a WHO Rákkutató Ügynökségének lelepleződése, továbbá annak ismerete, hogy a WHO – t Bill Gates kézi vezérléssel irányítja, az 5G EMF sugárzás élettani hatásvizsgálatát és annak az 5G mellett elkötelezett intézményhálózat által minősítését új megvilágításba helyezi. E tények együtt bizonyítják: a sugárhatások értékelése már régóta nem tudományos viták tárgya, hanem az 5G globális kiterjesztésének hatalmi – politikai diktátuma. Ezért a sugárhatást az illetékesek csak úgy minősíthetik, hogy az bármely élőlényre és a környezetre teljesen veszélytelen. Annak ellenére, hogy ezt a már világszerte bekövetkezett egészségkárosodások és létroncsolások tényei – a több mint tízezer, felülvizsgált tudományos közleményben – cáfolják. A diktátum módszere – ha a tragikus következményétől eltekintünk – szinte bohózatba illő. 6

Magyarország számára döntő, hogy – bár versenyképességi célnak tekinti az 5G hálózat EU – t is megelőző, gyors kiépítését és fejlesztését – az EMF sugárzás élettani hatásvizsgálatánál ne fogadja el a távközlési ipar és az ICNIRP politikai diktátumát. E helyett a tudományos igazság feltárása végett a saját, önálló kutató – bázisára kell támaszkodnia és a független nemzetközi kutatókkal való szoros együttműködésre kell törekednie. Az államnak ez alkotmányos feladata, mert csak így tehet eleget az Alaptörvényből eredő, objektív intézményvédelmi kötelességének.7 Amikor a mesterségesen keltett sugárzás élettani hatásait nemcsak tudósok vitatják, hanem világszerte már az egészségkárosodás bizonyított tényei is bekövetkeztek, ettől fogva az Alaptörvény, a környezet – és természetvédelmi törvényünk köteles az elővigyázatosság és a megelőzés jogparancsát teljesíteni. Ennek lényege: az EMFR sugárhatást mind addig fokozott (vagy az egészségre nézve akár a legsúlyosabb) veszélyforrásnak kell tekinteni, amíg nincs tudományos közmegegyezés a sugárhatás élettani sajátosságairól, roncsoló következményeiről és a vele szemben legcélszerűbb védekezésről. A közérdekű védelmet pedig a jog azzal nyújtja, hogy az 5G hálózat telepítésére

a beruházó mind addig nem kaphat környezethasználati engedélyt, amíg hitelt érdemlően nem bizonyítja, hogy az általa alkalmazott EMF sugárzás sem most, sem a jövőben semmilyen veszélyt és kockázatot nem okozhat.

Az alkotmányos élet – és egészségvédelem jogállami demokratizmusához az is hozzátartozik, hogy az 5G hazai bevezetése a társadalom terhére ne egy globális diktátum „kényszerzubbonya” legyen, ami alól senki nem vonhatja ki magát. Amikor lakosságuk és környezetük létbiztonsága érdekében – növekvő számban – országok, világvárosok, régiók és önkormányzatok utasítják el az 5G bevezetését, akkor a magyar állam sem tagadhatja meg az önkormányzatiság uniós és hazai alkotmányos intézményének az érvényesülését. Nálunk is – mint nemcsak Európában, hanem az egész nemzetközi térben – az államnak jogi garanciát kell adnia ahhoz, hogy a helyi települések szabadon éljenek alkotmányos jogukkal: az öngondoskodás jegyében, önkormányzati rendelettel a lakosságuk egészség – biztonságát az állami szabályozókhoz képest szigorúbb előírásokkal védjék, így – helyi közakarattal – az illetékességi területüket 5G – mentessé nyilvánítsák.8

Látni kell: az 5G itt felvillantott (kívánatos közérdekű) nemzetpolitikája szervesen illeszkedhet ahhoz az élő nemzetstratégiához, amely az Unión belül nem fogadja el a tagállami szuverenitást végleg felszámoló szövetséges állam (Európai Egyesült Államok) képletét, hanem – a közép – európai államok (V/4) összefogásával és bővítésével – a nemzetállami lét megszilárdítására törekszik. (Ld. különösen a hazai migrációs politikát, a gerjesztett népvándorlás hullámainak kivédését.)9

Az 5G globális diktátumának erőfölényét tekintve csekély remény van az EMF sugárzás káros élettani hatásainak a kizárására. De a jövőképünk mégsem ez. Meggyőző Hamvas Béla bíztatása, aki szerint „a világ helyzete sohasem reménytelen, mert sohasem azokon múlik, akik nem hisznek az életben, hanem azokon, akik hisznek benne.” A kereszténységben az élethit a Teremtőhöz köt, hiszen Jézus az evangéliumban jelenti ki magáról: „én vagyok az út, az igazság és az élet.” Ennek a kötődésnek és meghatározottságnak még az 5G esetében is döntő szerep jut, mert szintén a Bibliából tudjuk, hogy „az igazság szabaddá tesz”. Az 5G EMF elhárításánál a helyes közösségi cselekvés és az egyéni önvédelem legfontosabb előfeltétele, hogy mindenki szembesüljön hatásainak a tudományos igazságával.

Tanka Endre
2020. nyarán

A teljes dokumentáció a hivatkozásokkal itt olvasható.

 

NIF

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük