KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Átvették Jemen irányítását a lázadók

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A fővárost uraló síita húszi lázadók mozgalma pénteken bejelentette, hogy feloszlatja a parlamentet és átveszi Jemen irányítását.

Jemen
Képen: Húszik zászlaja. Allah Akbar. Halál Amerikára. Halál Izraelre. Kárhozat a zsidókra. Győzelem az Iszlámnak.

A jemeni főváros, Szanaa elnöki palotájában felvett, televízióban sugárzott beszédben a mozgalom egyik képviselője közölte, 151 tagú elnöki tanácsot hoznak létre, amely a következő két évben, az úgynevezett átmeneti időszak alatt kormányként működik majd. A testület öttagú elnöki tanácsot állít fel, amely „az ország ügyeit fogja intézni”.

A húszik képviselője azt is bejelentette, hogy a „forradalmi bizottságot” az 551 tagú új parlament felállításával bízzák meg. A bizottság a felkelőcsoport hírszerzéssel és biztonsággal foglalkozó ága, és Mohamed Ali al-Húszi vezeti, aki rokonságban áll Abdel-Malek al-Húszival, a síita csoport vezérével. „Ez egy új korszak, amely biztonságos partokra hajózza Jement” – mondta az elnöki palotát januárban elfoglalt húszik illetékese.

Korábban szerdáig adtak haladékot

Az Irán által támogatott húszik korábban kijelentették, szerdáig adnak haladékot az ország politikai pártjainak arra, hogy kiutat találjanak a belpolitikai válságból, máskülönben a csoport saját megoldását oktrojálja Jemenre.

A síita csoport az utóbbi időben fokozatosan terjesztette ki hatalmát az Ádeni-öböl menti államra. Jemenben mély politikai káosz uralkodik Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök és Háled Bahah miniszterelnök kormányának lemondása óta. A húszi lázadók tavaly szeptemberben kezdett hadműveleteikkel teljesen megszállták Szanaát, és januárban elfoglalták az elnöki palotát is. Az elnök és a kormány utána a húszik nyomására hivatkozva lemondott, amit a felkelők üdvözöltek.

Egyes megfigyelők szerint a pénteki fejlemény vallási indíttatású polgárháborúba taszíthatja az országot: a szunnita törzsek és a Dél-Jemenben működő, függetlenedésre törekvő csoportok fellázadhatnak a síita húszik ellen. A történtek előnyökkel járhatnak az egyik legerősebb közel-keleti terrorszervezet, az Arab-félsziget al-Kaidája (AQPA) számára is, és hátráltathatják az országban megkezdett amerikai terrorellenes műveleteket.

Ez is érdekelheti:  Pressman szerint ő mindent megpróbál, de a magyar kormány nem ért a szóból

mno.hu – Somló VédPajzs Szövetség hírportál

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Átvették Jemen irányítását a lázadók

  1. Az Amerika-barát többségében szunnita Szaud-Arábia idáig sem vette jó néven Jemen mozgolódását.Mi lesz ezután?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük