KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Atomháború készül Irán ellen?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A NATO egyre komolyabb fegyvereket és erőket koncentrál Irán és esetleges szövetségesei ellen

A Nyugat Irán elleni, évek óta fokozódó pszichológiai és gazdasági nyomásához most már a katonai is nyíltan társul. A pénzhatalom által kifosztott és dezindusztrializált Amerika még a régi impériumoknál is inkább a mindig csődöt mondó előre menekülés útját járja, amikor világcsendőri szerepében az „új világrendet” igyekszik megvalósítani. Most azonban a következmények az egész emberiség számára végzetesek lehetnek.

1984 = 2001

Irán már a mullah-rezsim 1982-es létrejötte óta nyugati karantén alatt áll. A 2001-es new-yorki „terrorcselekmények” óta azonban egyre inkább nyilvánvaló, hogy az „új világrend” nem tűr meg olyan országokat, amelyek nem hódolnak be a globalizmus pusztító politikájának. Orwell még pesszimistának is bizonyult, prófétikus könyvét 1984-ről 2001-re kellene átnevezni. Ugyanis ekkor dobták sutba végleg a nemzetközi jogot és vezették be a „newspeak” rendszert, ami röviden: az igazság hazugság, a hazugság pedig az igazság, ideológiája. Ezt pedig azóta csak a Big Brother döntheti el. Mellesleg ez a folyamat teremtette meg számunkra a gyurcsányizmus előfeltételeit.

A gonosz új országa

Mivel Irán, mint minden normális ország a saját útján akart járni és nem a globalista kifosztás áldozata lenni, amiben már bőven volt része, a nyugati média a gonosz új hazájának deklarálta. Minden evidencia ellenére ráfogták, és fokozottan szajkózzák, hogy atombombát akar gyártani – netán már gyártott is – és meg akarja semmisíteni Izraelt, sőt talán még a Nyugatot is. Ezzel szemben a valóság az, hogy Irán – a háborúk tömegét kirobbantó USA-val ellentétben -, közel három évszázada nem kezdett háborút senki ellen és csak nemzetközi szerződésekben engedélyezett atomerőmű-programját követi. Ezt maga a CIA és igazolta 2008-as jelentésében. A nyugati politika és média erről azonban nem vett tudomást, sőt Irán legutóbbi szándékát, hogy gyógyszeripari célokból áttérjen a 20%-os atomdúsításra, már úgy tálalja, mintha ez atombombagyártást tenne lehetővé, holott ahhoz több mint 90%-os dúsításra lenne szükség. Azt is rendkívül megtévesztően állítják be, hogy kinek is lehet atombombája. A nemzetközi atomsorompó-egyezmény csak a tagországnak tiltja (tilthatja), hogy atombombát gyártson, ha nem tartozik a meglévő kiváltságosok közé. Azonban arról nem beszélnek, hogy bármelyik tagország három havi avizóval kiszállhat az egyezményből és akkor akár atombombát is gyárthat. Érdekes, hogy Izraelt vagy Pakisztánt nemigen éri támadás amiatt, hogy köztudottan rendelkeznek atombombával. Persze ők Amerika politikáját követik, nekik lehet.

Ez is érdekelheti:  Ukrajna a Majdan után az iszlamista fanatikusok európai központja lett

A „gonoszok” bekerítése

A NATO 1989-90-ben tett szent fogadkozása ellenére, hogy nem terjeszkedik Németország határain túl kelet felé, teljes gőzzel lehetséges riválisai elszigetelésére törekszik. Nemcsak új tagországokat toborzott keleten, hanem katonai támaszpontok tömegét építette ki, Irán, Oroszország, Kína, sőt még India körbezárására is. A NATO az Iránt körülvevő országokban; Afghanistan, Pakistan, Abu Dhabi, Szaudi Arábia, Kuvait, Irak, Törökország, Örményország, Azerbajdzsán és Türkmenisztán, ez utóbbit kivéve, már mindenütt rendelkezik támaszpontokkal, amelyeket most a legújabb rakétarendszerekkel kíván megerősíteni. De a körültekintő NATO főtitkár, Rasmussen, február 17-én már a türkmén kormányfővel is tárgyalt Brüsszelben. Románia és Bulgária bevonása az új rakétarendszerbe szintén ebbe a képbe illik. Bármilyen abszurd, a Lengyelországba és Csehországba telepítendő rakéták szükségességét a NATO szintén az iráni „fenyegetéssel” magyarázza, habár azok nyilvánvalóan Oroszország ellen irányulnak. Oroszország hosszas türelem után a napokban tette közzé, hogy válaszként ő is rakétákat telepít Kalinyingrád térségébe.

A Nyugatot irányító pénzoligarchia a gazdasági válságból – amit ő maga okozott – nem az észszerű kiutat keresi, hanem a világ stratégiai javainak az elfoglalásával akarja potenciális ellenfeleit olyan helyzetbe hozni, hogy azok csak az általa felkínált „új világrendben” tudjanak túlélni. De lehet, hogy még ez is csak egy optimista nézet, ha hihetünk olyan információknak, mint például az angolszász „project Cameron” honlap által terjesztetteknek. „Cameron” egy magasrangú illuminátus informátorra hivatkozik, aki szerint a NATO úgy akar Iránra nyomást gyakorolni, hogy ő váljon aggresszorrá, lehetőleg szövetségesét, Kínát is magával rántva. Kínából kiprovokálná az atombomba bedobását, amire a NATO széleskörű és megsemmisítő atomtámadással válaszolna. Sőt az igazi apokalipszis csak ezután következne, biológiai tömegpusztító fegyverek bevetésével a NATO által. A végletekig megfélemlített maradék emberiség ezután „boldogan” követné az „új világrendet”.

Ez is érdekelheti:  Dmitrij Trenin: Nem "kerek" az amerikaiak meglátása a moszkvai terrortámadással kapcsolatban

Hogy az atomháború szándéka nagyon is valós, az abból is kikövetkeztethető, hogy Amerika még Irakkal és Afganisztánnal sem tud konvencionális fegyverekkel megbirkózni, ami Irán esetében egyenesen lehetetlen lenne. Már az első Bush kormány megtette a „korlátozott” atomháború pszichológiai és jogi előkészítéséhez szükséges lépéseket és az idén januárban olyan döntés is született, hogy az USA mindenképpen Izrael segítségére siet, ha az háborúba bonyolódik. Az atomháború megoldaná a pénzoligarchia radikális népességcsökkentő terveit is. Helyettünk ugyan az atom fertőzné meg számára a levegőt, de egy ideig komfortos bunkereikben is eléldegélnének.

A „Shangháji Szerződés” (SCO) két nagyhatalma, Oroszország és Kína, eddig nagyon visszafogottan reagált a Nyugat háborús előkészületeire, amely megosztani kívánja őket. Eddig sikerrel, mert Oroszország megszavazta a Biztonsági Tanácsban az új Irán elleni szankciókat, amelyeket az amerikai hadügyminiszter, Gates „heteken belül” óhajt életbe léptetni, mert az engedmények ideje lejárt. Csak Kína látszik ellenállni, amiért Clinton külügyminiszter asszony nyíltan meg is fenyegette. Kína erősen függ az iráni gáztól és olajtól, a nélkül ki lenne szolgáltatva Amerika kénye kedvének. De Oroszország is csak egy kis időt nyerhet, ha tétlenül szemléli partnerei elszigetelését, netán megtámadását. Irán ugyan még csak megfigyelési státusszal rendelkezik az SCO-ban, de azt már régóta, ami szintén az orosz óvatosságnak tulajdonítható.

Ez a külpolitikai környezet számunkra nem sok jót sejtet. A válság várható mélyülése, netán a világháború kitörése azonban elősegítheti a térség államainak az összefogását. A nagyhatalmak nem velünk lesznek elsősorban elfoglaltak, s ez némi esélyt adhat, hogy „rendezzük végre közös dolgainkat”, de csak akkor, ha addig sikerül erkölcsileg és szellemileg is megújulnunk. Bízzunk abban, hogy Isten megvédi azokat, akik nem követik a „two legs good, four legs better” („két láb jó, négy még jobb”) ideológiáját, hiszen a saját képmására teremtett bennünket.

Ez is érdekelheti:  Dmitrij Trenin: Nem "kerek" az amerikaiak meglátása a moszkvai terrortámadással kapcsolatban

Vajta Dénes

Nemzeti internetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Atomháború készül Irán ellen?

  1. Amennyiben a perzsákat valóban megtámadják a sorstalanok nyomásának engedve,az a III.világháború kezdetét jelenti.

  2. Kövér, a Fidesz fölényes fogyatékosa mondta a közelmúltban a Jobbikkal kapcsolatban, hogy nem képzelhető el, hogy a keleti politikai tájékozódás, az „orosz brutalitás” alternatívát jelenthet az amerikai „szövetségesünkkel” szemben. Ez a cikk elég világosan érzékelteti, hogy a brutalitás hol teljesedett ki. Másrészt Kövér korlátoltságát az is jellemzi, hogy meg sem értette az e kérdésről a Jobbik programjában írottakat. Valószínűleg már szóképekben tanult olvasni és ezért pontatlan a szövegértése. Nem számít! Szavazzunk az egyzászlós egypártra. Csak ez demokratikus. Komolyan, az ostobasága és a tájékozatlansága nekem az ötvenes évek vidéki párttitkárait juttatja az eszembe. Tényleg körforgás volna a történelem?

  3. @Zsolt
    töltsd le a Zeigeist film II. és III. részét. Pontosan ezt akarják méghozzá pár éven belül
    Remek ez a cikk VD tollából

  4. Hagyjuk már ezt a süket,katyvasz dumát…Menj Iránba lakni…aztán megtudod a magyarok…illetve a muszlimok istenét,te hülye…Izrael demokrácia,európai értékekkel…a muszlim világ pedig maffiózók,haramiák(Irán)gyülekezete…Na erről ennyit…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük