KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Arestovics megjósolta, mi vár Ukrajnára

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Olekszij Arestovics azt tanácsolta az ukránoknak, hogy ne legyenek túlzott vágyaik a háború lezárását illetően

Az ukrajnai konfliktus nem biztos, hogy úgy ér majd véget, ahogyan azt az ország lakossága elvárja – jelentette ki Olekszij Arestovics, Volodimir Zelenszkij hivatalvezetőjének volt tanácsadója – írja a Strana.ua internetes hírportál.

„Mi lesz azzal a társadalommal, amelyik a túlzott elvárások miatt megingott, de kap egy feltételes Minszk-3-at? A meg nem valósult elvárásoknak ez a visszatérő tavasza úgy lecsap majd ránk – az erkölcsre és minden másra -, hogy csak ámulni fogunk”

– mondta.

Arestovich hozzátette, hogy a sikerhez 400 000 tökéletesen kiképzett, NATO-fegyverekkel felszerelt katonára lenne szükség.

„Ez megvan? Nem. A következő évben meglesz? Nem lesz. Nincs elegendő képzési kapacitás. <…> Mi, mint társadalom, nem állunk készen egy ilyen eredményre. De a legkellemetlenebb dolog az, hogy a Nyugat is így gondolkodik, és mi teljesen tőlük függünk”

– zárta Arestovics.

Olekszij Arestovics az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadójaként nyilvánosan képviselt ellenkező véleményt a különleges művelet alakulásával kapcsolatban. Az ukrán Youtube-csatornákon többször is „az ukrán fegyveres erők gyors győzelmét” jósolta a csatatéren, és az orosz csapatok állítólagos akut lőszerhiányáról beszélt.

Januárban aztán Arestovics lemondott a dnyipropetrovszki incidensről szóló kijelentései miatt. Akkor azt mondta, hogy az ukrán légvédelem volt az oka annak, hogy egy ház jelentősen megsérült Dnyipróban, miközben több ember az életét vesztette.

Ezt követően a politikust súlyos kritikák érték. Az ukrán parlamenti képviselők aláírásgyűjtésbe kezdtek a lemondásáért.

Ezután Arestovics visszavonta kijelentését, bocsánatot kért, majd lemondott posztjáról. A lemondólevelet Volodimir Zelenszkij elnök és hivatala még aznap elfogadta.
Néhány nappal később a politikus először ismerte el, hogy a kijevi rezsim nem lesz képes győzelmet elérni az Oroszországgal való konfliktusban. Szerinte a Zelenszkij-kormánynak figyelembe kellene vennie Andrzej Duda lengyel elnök figyelmeztetéseit, miszerint az ország hamarosan eltűnhet.

Ez is érdekelheti:  Bayer Zsolt: A takonygerincű

Kiemelt kép: Alekszej Arestovics  / Ukrajna Elnöki Hivatala /

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük