KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

April H. Foley: Gyurcsány szerelmes Putyinba

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az senki számára nem titok, hogy Gyurcsány Ferenc a miniszterelnöksége idején meglehetősen jó viszonyt ápolt Vlagyimir Putyinnal. Kis kutakodás, a WikiLeaks-iratok áttekintése után azonban az is egyértelművé vált, hogy a szocialista kormányzat „testtartását” az amerikai diplomácia sem hagyta szó nélkül. Táviratában az USA budapesti nagykövete egyenesen úgy fogalmazott: Gyurcsány szerelmes Putyinba.

A Magyar Nemzet a napokban cikksorozatot indított Gyurcsány Ferenc és Vlagyimir Putyin orosz elnök kapcsolatának bemutatása érdekében. Írásainkból egyértelműen kiderült, hogy a dollárbaloldal vezetője még miniszterelnöksége idején szívélyes, baráti viszonyt ápolt az orosz vezetővel. A jelenlegi kormányt Putyin-barátnak minősítő DK-elnök 2007 végén közös magyar–orosz kormányülést hívott össze Budapesten, majd a Kreml lapjában ígérte meg, hogy gyerekeit oroszul taníttatja majd. Kormányfői ténykedése idején Gyurcsány Ferenc számos alkalommal találkozott az orosz vezetővel, egyszer saját otthonában, az Apró-villában fogadta Putyint.

A politikai behódolás mellett a Gyurcsány-kormány több szempontból is kiszolgáltatta Magyarországot: beengedték például az orosz titkosszolgálat munkatársait a polgári elhárítás épületébe, és asszisztáltak ahhoz, hogy hazánk egyik stratégiai vállalata, a Mol orosz résztulajdonba kerüljön.

Gyurcsányék alatt fértek hozzá az oroszok a magyar gazdaság családi ezüstjéhez

Az amerikaiak figyeltek 

Gyurcsány Ferenc szívélyes viszonya Oroszországgal az amerikai diplomácia figyelmét sem kerülte el. Legalábbis erről árulkodnak az úgynevezett WikiLeaks-iratok.

April H. Foley, aki 2006 és 2009 között volt az USA magyarországi nagykövete, a kiszivárgott dokumentumok tanúsága szerint többször jelezte az amerikai külügyminisztériumnak, hogy sok magyar úgy látja, a kormányfő a szükségesnél szorosabbra fűzi a viszonyt az orosz elnökkel. – Miközben Gyurcsány fél provokálni az oroszokat és észben tartja Magyarország Nyugat iránti elköteleződését, az is teljesen egyértelműen látható, hogy

szerelmes Putyinba

– fogalmazott egy alkalommal a diplomata. A nagykövet asszony arra is felhívta a figyelmet, hogy bár Gyurcsány tanácsadói valószínűleg arra buzdítják a magyar miniszterelnököt, hogy tegye világossá az elköteleződését a transzatlanti kapcsolat mellett, úgy tűnik,

– Ebben az ügyben – ahogy egyebekben is – hajlamos mindenhol máshol keresni a hibát, csak a saját portája előtt nem – olvasható a WikiLeaksen.

Hova fordult Gyurcsány szívesebben? 

Egy másik, 2007. augusztusi amerikai követségi távirat szerint rendszeresek a találkozók Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, az amerikai diplomáciát pedig zavarta a magyar kormányfő lelkesedése az „új Oroszország” iránt. Az elemzés szerint miközben gyakran hangsúlyozta a transzatlanti kapcsolatok és a nyugati értékek iránti elkötelezettségét,

Gyurcsány valójában Oroszország és Ukrajna felé fordult szívesebben. Putyinról és Oroszországról jóval nagyobb lelkesedéssel beszélt, mint a nyugati kapcsolatokról.

Az elemzés megjegyzi, hogy csak az előző egy évben háromszor találkozott személyesen Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Az oroszok felé fordulás másik okát az elemzés szerint Gyurcsány személyes motivációiban kell keresni.

„Úgy érezzük, valami személyes dolog is szerepet játszik. Gyurcsány gyakran beszél arról, Putyin mennyire népszerű, július 30-án például megjegyezte, az orosz nők könyörögnek Putyinnak, hogy maradjon. Az orosz elnök kétségkívül tett róla, hogy Gyurcsány szívesen látott vendégnek érezze magát nála. Ugyanezt nem érezheti az európai vezetők körében”

– áll a szövegben.

Egy, az európai uniós amerikai követségen íródott, a WikiLeaks által kiszivárogtatott 2009. januári amerikai diplomáciai feljegyzés az Európai Bizottsághoz közel álló forrásra hivatkozik.

Az amerikaiak átláthatatlannak nevezték a magyar kabinet szándékait.

„Bármit is tesznek, előlünk és a közvélemény elől is eltitkolják”

– állapította meg az egyik beszámoló, megemlítve, hogy Gyurcsány még a saját külügyi tanácsadóját sem avatta be a Déli Áramlattal kapcsolatos pontos kormányzati tervekbe.

Kiemelt kép: Gyurcsány és Putyin 2006. március elsején az Apró-villában. Kedélyes a hangulat, nem csoda, hogy az amerikaiak szerint Gyurcsány szerelmes volt Putyinba (Fotó: AFP/Dér Miklós)

(Magyar Nemzet)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük