Ángyán József: A lelkiismeretem tiszta maradhatott, önként és idejében álltam fel

Interjú Ángyán Józseffel, a Fidesz-kormány korábbi államtitkárával, a magyarországi földrablásokra figyelmeztető és azt dokumentáló agrármérnökkel, egyetemi tanárral. Szóba került a Professzorok Batthyány Köréből való távozása, a jelenlegi bevándorlás politika, és az erkölcsi értékeit elveszítő társadalom szükségszerű bukása is.

A kiszivárgott levelében megdöbbentően szervilisnek, és a keresztény értékrendtől messze távol állónak nevezte a Professzorok Batthyány Körének kvótareferendum mellett kiálló közleményét. Miért érezte úgy, hogy emiatt távoznia kell a PBK-ból?

Ez a kormányzati propagandára is rálicitáló, a felelős értelmiségi szerepkör elárulását tükröző közlemény csak az utolsó csepp volt a pohárban. Kezdjük ott, messze nem igaz, hogy nem jönnek hazánkba bevándorlók, amint azt Orbán Viktor állítja. A kormány által bevezetett letelepedésikötvény-program például nem csak a korrupció szempontjából, vagy az offshore cégek miatt gyanús. Hiszen a lényege, hogy akinek van pénze, az jöhet, gyakorlatilag meg sem kérdezve, ki vagy? Hiszen egy olyan „ellenőrzési rendszer” csatlakozik a programhoz, amelyen hazájukban elítélt, köztörvényes bűnözők is átcsúszhatnak. Hozd csak a pénzt, adj a magyar államnak kölcsönt, és cserébe teljes jogosítványt kapsz te és a családegyesítés révén közvetlen rokonaid is az Európai Unióban. E kormány által betelepített, kétes egzisztenciák száma mára a 16.000 főt is meghaladta. Eközben a bizniszből csak egy szűk kör húz hasznot, a kölcsönt pedig öt év múlva mindnyájunknak kell majd közpénzből visszafizetni. De nemcsak a letelepedési kötvényekről van szó. Arra, hogy valójában egészen más jár a miniszterelnök fejében tökéletes példa lehet az arab bankárok közgyűlése előtt elmondott beszéde. Orbán Viktor tavaly nyáron huszon-egynéhány percen keresztül beszélt arról a hallgatóságának, el ne higgyék, hogy az iszlám ellen vagyunk, mi nagyon szeretjük a muszlimokat, tanulni akarunk tőlük, jöjjenek, telepedjenek le itt, hozzák a pénzt. A közeg fogadókész és barátságos.

„Nos, ez a kettős beszéd vagy a különbségtétel szegény és gazdag között, az tán keresztényi gondolkodásra vall?”

Nem véletlen, hogy a jobboldali körökből hevesen támadják Ferenc pápát, a mai magyar „politikai kereszténységnek” ugyanis megítélésem szerint semmi köze a kereszténységhez. A kvóta-referendum tehát nem a bevándorlásról szól, amit a nemzetnek felelős értelmiségnek át kellene látnia.

Ha nem a migrációs válság megoldása a tét, akkor mi?

Véleményem szerint a kvótareferendum hatalmi manipulációs célt szolgál, amelynek jól ismert régi eszköze a félelemkeltés, a háborús pszichózis. Amint azt egy erre vonatkozó tapasztalati parancs mondja:

„A nép úgy kell, hogy tekintsen politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nem létező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezdenek. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nem létező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását”.

Az ezt tükröző mai propaganda-kampány szinte teljes mértékben megegyezik azzal, mint amikor a Gyurcsány-kormány a 23 millió románnal riogatta a lakosságot. A mesterségesen fenntartott félelemérzet a hatalmi manipuláció egyik lényegi eleme. Ezért kellett sulykolni ezt az üzenetet a „Tudta?” felütésű, ostoba „társadalmi célú” hirdetésekkel még az olimpiai közvetítések alatt is.

Kritikusok szerint nemcsak félelemkeltésre jó ez a kampány, de gyakorlati haszna is van: el lehet vele takarni más, esetleg kínos ügyeket.

Az ország kirablása elé tett paraván. Nem lehet véletlen például, hogy 2015 nyarán indították el az állami földprivatizációt, hiszen akkor álltak elő a migráns problémával is. Biztos vagyok benne, hogy Jakab István földéhségről szóló parlamenti felszólalása pontosan időzítve volt. S miközben a nép a Kormány migrációs tematikájával van elfoglalva, aközben a klientúra szétlopja az országot. De hát a biztonság nyújtása fejében ez szinte már „jár is nekik”, nem foglalkozik a nép a mutyikkal, a korrupcióval.

Így komolyabb fennakadások nélkül folytathatták le három hullámban a földprivatizációt.

Lehet, hogy most többségében magyar állampolgárok tulajdonába kerültek a birtoktestek, de ők zömében nem helyben élő gazdák, hanem tőkeerős befektetési csoportokhoz tartozó föld-spekulánsok illetve azok strómanjai. A földforgalmi törvény ellen ugyanis már megindult a kötelezettségszegési eljárás, aminek számításaik szerint a földpiac liberalizációja lesz a következménye. A közösségi vagyonhoz olcsón hozzájutó haverok belátható időn belül akár tízszeres, húszszoros haszonnal is túladhatnak majd a most megszerzett parcellákon. Ez az igazi mozgatórúgója az állami földek privatizációjának.

Ha már itt tartunk, nem sikerült összegyűjteni 200 ezer érvényes aláírást annak érdekében, hogy kiírják a földügyi népszavazást. Hogyan lehetett elhitetni a magyar társadalommal, hogy a termőföld sorsa nem létkérdés?

Nem volt meg ahhoz a kellő médiafelület, hogy megértessük mindenkivel a termőföld elvesztésének mindnyájunkat fenyegető nemzetbiztonsági kockázatait.

„A XXI. században az élelmiszer- és élelmezési biztonság fenntartása az igazi nemzetbiztonsági kérdés”.

Ahogy elveszítjük azon erőforrásaink feletti ellenőrzést, amelyekkel ezt a biztonságot meg tudjuk teremteni, abban a pillanatban nem csupán a falu, de a város és vidéke is teljesen kiszolgáltatottá válik. Ezt a városnak nem sikerült elmondani, a város nem fogta fel.

De ez nem új dolog. Az Orbán-kormány például szinte meg sem érezte az Ön lemondását, de „érdeklődés hiányában” még a sokak által várt ribillió is elmaradt.

Folyamatos a félretájékoztatás. A Fidesz 2002-es bukását nagyrészt annak tulajdonították, hogy nem vette át a média feletti teljes irányítást. Ebből tanult Orbán Viktor, megértette, hogy borzasztóan fontos a népnek szóló kommunikáció, a „csomagolás”. Így miután visszatért a kormányzatba, először ennek alapeszközét, a médiát szállta meg. Az előre sorolt rádió- és televízió-csatornák ugyanazt az egy központból vezérelt propagandát ontják. Minden nap növekednie kell valaminek, ami jó, és csökkennie valaminek, ami rossz. Az lenne a csoda, ha ilyen körülmények között a napi gondjaikkal elfoglalt emberek értenék, hogy a földügy miről szól. Ezért is hagyják, hogy nyugodtan mondjam a magamét. Nem reagálnak semmire, hiszen három nap alatt minden lecseng.

Ennyin múlik?

Igen, és ezt tetézi, hogy a pártok is a szavazatmaximalizálás jegyében csak a társadalom számára pillanatnyilag fontos kérdésekben igyekeznek állást foglalni. S itt visszakanyarodom a professzorok köréhez. Bár a képzettség nem garancia az értelmiségi létre és szerepvállalásra, ám az értelmiségnek, különösen vezető rétegének proaktívnak, a társadalom előtt járónak kellene lennie. Látniuk kellene azokat a folyamatokat, amelyek hazánkban zajlanak, ezt az átverés show-t.

„Többségük mégsem szólal meg, mert vagy kutatási, pályázati pénzt, kitüntetést remél a politikától, vagy egyszerűen konfliktuskerülő, hallgat”.

Ezzel is a rendszert erősíti. Nem látom, hogy az értelmiség jelezné a problémákat, ehelyett zömében kollaborál, asszisztál, vagy egyszerűen lapít. Úgy tűnik, hogy sajnos erre szocializálódott.

Ezek a magatartási formák egy diktatúra során jellemezik a társadalmat.

Úgy ítéli meg az értelmiség nagy része, hogy személyesen így jár a legjobban. Csakhogy az értelmiségnek nem a személyes előrejutás, a karrierépítés lenne az elsőrendű feladata.

Ön más úton jár, mint az értelmiségiek többsége?

Alapvetően az értelmiség feladata lenne értelmezni a világ történéseit a mindennapok gondjaival elfoglalt emberek számára. Én arra törekszem, hogy őszintén beszéljek, elmondjam, amit látok. S ehhez a feladathoz képest másodlagos a karrier, az anyagi helyzet vagy a felhalmozott vagyon. Nem értek egyet Lázár Jánossal, hogy mindenki annyit ér, amennyije van. De emlékezetesek Giró-Szász András mondatai is, amelyek Vlagyimir Putyin budapesti látogatásakor hangzottak el egy televíziós interjúban. Eszerint:

„vannak Európában olyan országok, ahol értékalapú, s vannak olyanok, amelyekben érdekalapú politikát folytatnak. Mi az utóbbiakhoz tartozunk”.

Ha tehát az érdek azt kívánja, akkor félredobjuk az értékeinket. Szerintem pedig éppen hogy tudatos értékalapú politizálásra lenne szükség. Ha ugyanis az állam alól kihúzzák az erkölcsi talapzatot, ha a társadalomból eltűnnek az emberi normák, keresztényi értékek, a rendszer előbb-utóbb összedől.

Az összeomlás szükségszerűen bekövetkezik?

Történelmi példák sora mutatja, hogy ahol nincsenek etikai normák, és a jogrend azt teszi törvényessé, amit akar, ott a bukás elkerülhetetlen. Éppen ezért fontos most kitartani, valahogy átérni és átvinni az értékeinket a „túlsó partra”. Közben pedig dokumentálni, hogy az idevezető tények, adatok megmaradjanak az utókornak, segítve a talpra állást.

De azért szögezzük le, ez egy több évtizedes, kormányokon átívelő folyamat eredménye.

A háttérben különböző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok húzódnak meg, ezek egymással üzletelve egységes hálózatot alkotnak. A a politikában az embereikkel képviseltetik magukat, így a kormány színezetétől függően egyszer Leisztinger Tamás, máskor pedig Garancsi István menedzseli az ügyeiket.

„Amíg ezen nem változtatunk, nem lesz itt elszámoltatás, mint ahogy senkit sem számoltatott el sem a fideszes Budai Gyula, sem pedig a szocialista Keller László”.

Az imént a szükségszerű összeomlásról beszélt. A földspekulánsok a túlélésre játszanak?

Meggyőződésem, hogy jelenleg a törvényi környezet átalakításával a politika tovább egyengeti a terepet az országot kirabló nagytőkés csoportok előtt. Az arab pénzek itt is megjelentek, keresik az olajkor utáni befektetési lehetőségeket. Persze a haszonból jut a helyi hálózatoknak is.

Orbán Ráhel sem véletlenül volt kint Bahreinben.

A földrablás, a „land grabbing” világfolyamata a szemünk előtt zajlik, ám ha nem lenne a helyi asszisztencia, nehezebb dolga lenne a tőkének. A helyzetet a klímaváltozás csak tovább súlyosbítja, a növekvő népesség és a szűkülő termőterületek pedig még inkább felértékelik az erőforrásokat. Magyarországon találhatóak tán a világ legjobb földjei, így a magyar közösségeket leraboló szűk csoport nemcsak a bevételekre, de az élelmezési válságra is spekulál.

Hogyan látja mindebben az Ön szerepét, helyét? Volt értelme a küzdelmének?

Bár bevallom, nem sokat sikerült elérnem, ám például létezik egy széles körben elfogadott és támogatott vidékstratégiánk, amire most már lehet hivatkozni, még akkor is, ha nem aszerint működik a Kormány. Büszke vagyok arra is, hogy GMO-ügyben sikerült keresztbe feküdni egy veszélyes világfolyamatnak, és ebben valamint a tanyafejlesztési program elindításában nekem is szerepem volt. Talán egyszer az sem lesz haszontalan, hogy a kormányból távozva sikerült dokumentálnom az állami földbérleti pályázatok és a földárverések eredményeit, számba venni az új földbárókat. De tán mindennél fontosabb az, amit az emberekkel való beszélgetésekből érzek: úgy tűnik sikerült egyfajta erkölcsi tőkét felhalmoznom és a viharok közepette is megőriznem, és ezzel sokak reménységét, változásokba vetett hitét erősítenem, fenntartanom. Hálás vagyok a Gondviselésnek, hogy

„a lelkiismeretem tiszta maradhatott, önként és tán még idejében állhattam fel, így nem kellett asszisztálnom a ma már a szemünk előtt zajló, igazi nagy disznóságokhoz”.