KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Anglia – Magyarország: 1:1 – Gumibotokkal rontottak a magyar szurkolókra a „toleráns” brit rendőrök 📺

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Egy magyar és egy lengyel szurkolót tartóztattak le kedden Londonban, a magyar válogatott mérkőzésével kapcsolatban – nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Szijjártó Péter újságíróknak elmondta: a keddi londoni futballmérkőzésen „magyar és lengyel szurkolók biztatták közösen a magyar válogatottat, sikerrel”.

Közölte: „vannak olyan szurkolók, akiknek az éjjel még nem ért véget, és ezáltal a nagykövetségünk dolgozóinak sem”. Egy magyar és egy lengyel állampolgárt tartóztattak le kedd este, mindkét szurkoló „jelenleg a brit rendőrség vendégszeretetét élvezi” – fogalmazott.

Így rontottak rá a magyar szurkolókra a brit rendőrök:

A miniszter kiemelte: a magyar nagykövetség folyamatos kapcsolatban áll a brit rendőrséggel. A magyar állampolgár, akit letartóztattak, még nem kért konzuli védelmet – tette hozzá.

Megjegyezte: a nagykövetség és a konzulátus minden segítségét felajánlották.

Forrás MTI / Szijjártó Péter közösségi oldala / Hooligans Fighting

Kiemelt kép: MTI

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Sacks: egyre valószínűbb, hogy Ukrajna áll a terrortámadás mögött

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük