KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Angela Merkel győzte meg Putyint arról, hogy ne vonuljanak Mariupol ellen

Angela Merkel győzte meg Putyint arról, hogy ne vonuljanak Mariupol ellen

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Donyeck alatt a DNR egységei bekerítettek tízezer ukrán katonát. Mint a „Donbassz Szegodnya” tudósítója jelenti, ezt Nesztor Sufrics ukrán parlamenti képviselő közölte a „Nas” tévécsatorna egyik adásában.

Mint Sufrics elmondta: „2014-ben az ukrán volt a 21. legerősebb hadsereg a világon. Az első helyen az amerikai, a másodikon az orosz, a harmadikon pedig a török hadsereg állt. 2018-ra viszont, Porosenkó főparancsnoksága alatt nyolc hellyel visszacsúszott, a 29. lett. Most a 27.”

Sufrics elmondta a részleteit, hogy menekült az ukrán hadsereg, Oroszországon keresztül, Ukrajnába. Miután pedig Merkel rátelefonált Putyinra, a népfelkelőket Mariupol alatt megállították.

„Maguk fél év alatt hazavágták az ukrán hadsereget. Szétesett a Girkin (1) által szervezett katlanban. Akkor bekerítették egy tízezer fős elit alakulatunkat. Oroszország akkor folyosót nyitott a számukra, hogy, orosz területen keresztül, visszatérhessenek Ukrajnába. Aztán voltak a katlanok Izvarinó (2) és Ilovajszk (3) alatt. Majd volt az az áttörés, és Merkel volt az, aki rábeszélte Putyint, hogy Mariupol alatt állítsa le a DNR csapatait.(4)  Porosenkó összecsinálta magát, úgy ment el aláírni a minszki megállapodásokat. Amelyek azután megmentették Ukrajnát” – mondta a képviselő.

Megjegyezzük, hogy jelen pillanatban a német és az orosz vezetőt a minszki megállapodások végrehajtása foglalkoztatja.

Donbass Today

Megjegyzések:

(1)  Igor Girkin (aki inkább fedőnevén – Sztrelkov – ismert), a Donyecki Népköztársaság (DNR honvédelmi minisztere 2014 májusa és augusztusa között. Jelenleg a Hágában Oroszország ellen, a 2014 júliusában lelőtt maláj utasszállító ügyében folyó koncepciós per elsőrendű vádlottja.

(2)  Izvarinó – a Donbassz, illetve Oroszország közötti államhatár legfontosabb határállomása. 2014 nyarán súlyos, váltakozó szerencsével folyó csata folyt birtoklásáért, míg az ott létrejött katlanba zárt ukrán csapatok felszámolása után a Donbassz védői végleg birtokba vették.

(3)  Ilovajszk – fontos vasúti csomópont Donyecktől délkeletre. Heves, súlyos véráldozatokkal járó ütközet után, sikerült kiverni a városból az ukrán csapatokat. Ezzel pedig likvidálni a Donyecket kelet felől bekeríteni tervezett ostromgyűrűt. Ott, az ottani harcokban tűnt ki a város szülötte, a „Givi” fedő néven ismertté és szeretetté vált kiváló katonai vezető, Mihail Tolsztih, akivel 2017 februárjában merénylet végzett.

Az ezzel az összeomlás szélére jutott ukrán hadsereg veresége olyan súlyos volt, hogy a nemrég még harcias Petró Porosenkó kénytelen volt fegyverszünetet kérni.

(4)  A július elejétől megindult, elsöprő erejű ukrán offenzíva nyomán augusztus közepére a Donbassz helyzete kritikussá vált. Összeomlása az orosz vezetés terveit is veszélyeztette volna, ezért egyszeri, nagyszabású orosz katonai-műszaki segítség érkezett. A szárnyakat kapott néphadseregek ellentámadásba mentek át. Augusztus végére, szeptember elejére előrenyomultak, és felszabadították Novoazovszk városát, mely egyszerre szárazföldi illetve tengeri határállomás. (Ezzel a Donyecki Népköztársaság újra kijutott az Azovi-tenger partjára.) Onnan nyugat felé fordulva, nagy erővel törtek előre, és néhány nap alatt eljutottak a júniusban elfoglalt, 47 km-re lévő Mariupol határáig.

Addigra a juntának már nem csak a közigazgatása, de az ott állomásozó ukrán csapatok nagy része is elmenekült. A városba gyakorlatilag már csak be kellett volna vonulni, amikor Moszkvából jött az „megállj!” parancs. Azoknak a napoknak a történései közé tartozott, hogy a 2014. szeptember 5-én aláírt első minszki fegyverszünet, egy-két nap alatt felborult. Alighanem a néphadsereg Mariupol alatti megállítása, illetve a donyecki repülőtér felszabadítására indítandó hadművelet előkészületeinek a leállítása is feltétele volt annak, hogy – az első kísérlet után két héttel – szeptember 19-én mégiscsak aláírják a minszki fegyverszüneti megállapodást. (Ami egyébként napok alatt szintén felborult – a megállapodás csődje az év végére nyilvánvalóvá lett.)

Így Mariupol számára maradt az ukrán náci megszállók rémuralma, immár hetedik éve. A várost időközben úgyszólván bevehetetlen erődítménnyé építették ki, amit elfoglalni csak óriási pusztítások, véráldozatok árán lesz majd lehetséges (ha egyáltalán). Az ukrán csapatok ott is konszolidálták magukat, és a hamarosan megindított ellentámadásukkal a város és az orosz határ közötti távolság mintegy felére visszaszorították a néphadseregeket. A város repülőterén épült ki Ukrajna talán legrémületesebb börtön- és koncentrációs tábor komplexuma. És szó van egy formailag ukrán, gyakorlatilag amerikai támaszpont létesítéséről is, a város közelében. Ami állandó viták, konfliktusok forrásává válhat a Krímnek a Nyugat által el nem ismert orosz státusza miatt – minthogy az Azovi-tenger csak az immár orosz felségterületté vált Kercsi-szoroson át közelíthető meg.

NewsFront

Ez is érdekelheti:  Feloszlatta az ukrán rendőrség a brutális kényszersorozások elleni tüntetést Kárpátalján

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük