Amikor a hálás zsidók imádkoztak Horthy Miklós kormányzóért és Nagy-Magyarországért

Magyarország volt a környező országok közül az első, amely 1867-ben emancipálta (egyenjogúságot adott) a honi zsidóságot. Az adott korban nem ismerek nemzetet, amely gazdasági vagy kulturális területen nagyobb lehetőséget biztosított az izrealitáknak, mint a magyar. Majd elindult egy folyamat, amelynek a vége ez lett:

„1919 után, a háborúvesztés, a legalábbis biológiai-származási szempontból a közvélemény által zsidónak tekintett kommunisták vezette Tanácsköztársaság után nem az a csoda, hogy olyan sokan antiszemiták lettek, hanem inkább az, hogy voltak olyanok, akik nem lettek azok”. (Karsai László: Befogadók /Budapest, 1993/ 20. o.).

…és mégis…

Kiss Arnold, Mirjam című, 1942-es kiadású – zsidó nők számára írt imakönyve régtől a birtokomban van, de annak 543. oldalán leírtak, valahogyan most kaptak szárnyra az internet világában. Voltak, akik cáfolták, voltak, akik megerősítették az abban írtakat, amelyben vitéz nagybányai Horthy Miklósért kérték imádkozni a rabbik a zsidó leányokat.

Íme, akkor lássuk azt a bizonyos részletet:

„Áldja meg Magyarország dicsőséges lelkű Kormányzóját, hogy bölcselmével és lángoló szívvel irányíthassa hazánk hajóját vágyaink révébe. Oh, hogy ennek a drága földnek minden lakója önzetlen munkával, testvéri megértéssel szolgálhassa hazánkat. Gyűlölet helyett szeretetet, félreértés helyett megértést, széthúzás helyett összefogást, szenvedés helyett jólétet küldj, oh Istenünk…” (Ezt az imát 1939. május 26-án a péntek esti könyörgő istentiszteleten Magyarország minden zsidó templomában elmondatták).

Kezemben megsárgult újságot forgatok. A régi papíron, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó 76. születésnapját méltatja a zsidóság. Az újság neve: Magyarországi Zsidók Lapja, és 1944. június 18-át írtak akkor a naptárak…

„A Pesti Izraelita Hitközség Horthy Miklós 76. születésnapján a Wesselényi utcai Hősök templomában hálaadó istentiszteletet tartott. A hitközség elöljárósága, képviselő testülete testületileg megjelent, képviseltették magukat az összes felekezeti szervezetek és intézmények. Dr. Hevesi Ferenc főrabbi, ünnepi beszédében emlékezett meg a Kormányzó Úr dicsőséges országlásáról, s könyörgő imában kérte a Mindenhatót, hogy áldja meg Kormányzó Urunkat és a magyar hazát… Az istentisztelet a Hiszekeggyel kezdődött és a Himnusz eléneklésével ért véget.”

Az eseményt követő ünnepségen felolvasásra került a magyarországi és Erdély-honi zsidóság 1848. március 17-i kiáltványa is:

„Magyarok vagyunk és nem zsidók, nem külön nemzetbeliek, mert mi csak akkor vagyunk külön vallás-felekezet, midőn imaházainkban köszönetünket és legbensőbb hálánkat intézzük a Mindenhatóhoz, a hazára és ránk is árasztott kegyelemért, de az élet minden egyéb viszonyaiban honfiak, csak magyarok vagyunk.”

Írta a Zsidók Lapja, 1944. június 18-án.

Folytathatnám a példák sorát, de aki meg akar érteni az ennyiből is megért, aki nem, annak a sok is kevés.

Ma azoknak a leszármazottai vetnek követ Horthy Miklósra, akik meg sem születhettek volna, ha nem menti meg a szüleiket a kormányzó.

Furcsa kor.

Horthy szobrát napjainkban vörös festékkel öntik le, de elgondolkodtató, hogy ha a Dohány utcában történne hasonló cselekedet egy zsidó emléktáblával, akkor tele lenne-e „nácizással” a hazai és a világsajtó?

Nagy kár, hogy felborult a „Korrobori”, mert abba zsidónak és magyarnak – együtt és külön is – bele lehet halni…

Mi szükség van erre?

Jómagam soha nem származás, hanem a tettek alapján mondok véleményt másokról; ember és ember van csupán, és nem a kettős mérce vagy az általánosítás.

Jó lenne felébredni ebből a rossz álomból, mert a cselekedet és a lélek az, ami emberré tesz!

Isten áldja a hazát!

Zetényi-Csukás Ferenc

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)