KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Amihez a legerősebb jogunk és kötelességünk fűz: Az én házam és a mi hazánk

szent-korona-500.jpgKorábbi gyarmatosító múltjuk, a gyarmatokról országaikba bevándorló gyarmatlakók miatt Nyugat-Európa több országa már ma is erősen vegyes lakosságú, erről bárki meggyőződhet városaik közterein. A fehér európai ember szempontjából ezek az országok lehet, hogy már elvesztek. Ezt a helyzetet súlyosbítják áruló vezetőik. Ezzel ellentétben a Baltikumtól a Balkánig, a Balti-tengertől az Adriai- és a Fekete-tengerig terjedő európai térben élő nemzetek soha nem voltak gyarmatosítók, hanem éppen ellenkezőleg: gyarmatosítottak, hosszú időkig megszálltak, kizsákmányoltak, szegények. Épp ezért megmaradtak Európa még döntően fehér ember lakta részeinek. Ez most előnyükre, előnyünkre válhat, mert természetesen Magyarország is ide tartozik.
És ahogy Magyarországnak joga van megvédeni önmagát, a Baltikumtól a Balkánig élő még fehér európai nemzeteknek is joguk van megvédeni önmagukat.

A telket, melyre a házamat építettem, körbe kerítettem. A kiskaput és a nagykaput mindig zárva tartom, a kutyák állandóan éberen őrködnek. A ház bejárati ajtaja több ponton záródó biztonsági ajtó, mely szintén mindig kulcsra van zárva. Őrző-védő szolgálathoz bekötött riasztó rendszert élesítek, ha elmegyek otthonról. A faluban közterületi kamerarendszer üzemel.
A kertbe és a házba csak azt engedem be, akit én akarok. Ha valaki illetéktelen akarna behatolni, akkor jogosan megvédhetem magamat és tulajdonomat. Ha a rendőrök elfognák a betörőt, akkor letartóztatnák, börtönbe zárnák. Ez így van rendjén, csak így működhet viszonylagos biztonságban a társadalom még békeidőben is. 

Ha valaki azt mondaná, hogy köteles vagyok a világ más, távoli részéből származó vadidegen embereket befogadni a kertembe és a házamba, azt ma még egyszerűen kinevetném. Nem kizárt, hogy a pszichiáterek is megvizsgálnák, beszámítható-e az illető, annyira életidegen, abnormális ez a követelés. És persze én se szólítok föl senkit se idehaza, se más távoli országban, hogy fogadjon be idegeneket a saját kertjébe, házába, lakásába.
De a mai Európa már annyira nem normális, hogy földrészünk jelenleg még hatalomban lévő tébolyult vezetői ezt követelik a kontinens országaitól, népeitől. Azaz hogy az ő döntésük alapján mi kötelezően, akaratunk ellenére is fogadjunk be országunkba, országainkba vadidegen, a világ távoli részeiről származó más kultúrájú, más vallású, más gyökerű ismeretlen embereket, akik ugyanúgy lehetnek valódi menekültek, egy jobb élet reményében világgá indultak, mint képzett terroristák.
Azok követelik ezt tőlünk, akik elődei gyarmatosították a fél világot, szolgasorba taszítottak népeket, kizsákmányolták, kiszipolyozták, kivéreztették országaikat, s ezzel elindították azt a több évszázados folyamatot, melynek egyik következménye a mostani népvándorlás. A gyarmattartó birodalmak szétesésével a korábbi gyarmatok erőforrásainak folyamatos elszívása nem szűnt meg, csak átalakult, kiegészült például az adósságcsapda okozta további elvonásokkal. 
„A lét-felélő önpusztító degenerációs folyamatok közös gyökere nyilván nem más, mint a MÉRTÉKTELENSÉG.” – írta Bogár László 2012. decemberében.
A 2016. januárjában megtartott davosi világgazdasági fórum előtt az Oxfam nemzetközi segélyszervezet nyilvánosságra hozta jelentését, mely szerint a Föld lakossága leggazdagabb 1%-nak több vagyona van, mint a fennmaradó 99%-nak összesen. A leggazdagabb 62 (azaz hatvankettő) ember vagyona 2010 óta 44%-kal gyarapodott, míg a világ szegényebbik felének jövedelme 41%-kal csökkent. A jóléti szakadék gyorsabban mélyül, mint azt bárki feltételezte, s az 1 százalék egy évvel hamarabb utasította maga mögé a 99 százalékot, mint azt az Oxfam tavaly jósolta. A világ 62 (azaz hatvankettő) leggazdagabb embere akkora vagyonnal rendelkezik, mint a Föld lakosságának szegényebbik fele, mintegy 3,5 milliárd ember együttesen. Ugyanakkor a szabadkereskedelmi egyezmények pont ezt az egyenlőtlen berendezkedést próbálják bebetonozni, amely törekvést a globális földrablások csak tovább erősítenek. Az elszegényedő milliárdnyi embertömeg így nem csak anyagi jövedelem nélkül marad, de óriási élelmezési válsággal is fenyeget ez a folyamat. Arról nem beszélve, hogy ezt az embertömeget élhetetlen nagyvárosokba terelik most is. „A multinacionális vállalatok és a gazdag elitek azonban (…) elutasítják azoknak az adóknak a befizetését, amelyekre a társadalom működtetéséhez szükség van. Az a tény, hogy az élen lévő 201 vállalatból 188 legalább egy adóparadicsomban jelen van, azt mutatja, hogy ideje cselekednünk.” mondta Winnie Byanima, az Oxfam igazgatója. 
(MTI nyomán)
Azok követelik a kötelező betelepítést, akik tevékenyen rész vettek a népvándorlókat kibocsátó országok rendszereinek szétzilálásában. Akiknek katonái ma is harcolnak ezekben az országokban. Az „arab tavaszt” sokan üdvözítették, nem sejtve, mi lesz a következménye. Most már tudjuk.
2015. augusztusában az osztrák hatóságoknak sok bevándorló azt vallotta, hogy amerikai szervezetek pénzzel támogatták az Európába vándorlásukat. Máshogy nem is magyarázható, hogyan tudták finanszírozni a hosszú utat, és miből tudták kifizetni a kapzsi embercsempészeket. Ez alapján feltételezhető, hogy az Európa gyöngítésében érdekelt külső hatalmak is szerepet játszhatnak a folyamat elindításában és szervezésében. Európa vezetői pedig láthatólag nem a földrész megvédését, hanem elveszejtését, egy vegyes lakosságú európai egyesült államok (tudatosan kis betűkkel) létrehozását támogatják, magyarul árulók. Mert megfelelő akarat esetén igenis megállítható lenne az emberáradat. Lásd Amerika, Ausztrália, a gazdag arab államok vagy Izrael példáját: ezekbe az országokba senki nem mehet, csak akiket ők beengednek.
Mit válaszoljunk hát Európa kötelező betelepítést követelő vezetőinek? (Miután magunkban vagy egymás között elmondtuk az először eszünkbe jutó, nyilvánosságra nem tartozó indulatos szavakat, és bemutattuk a hozzájuk társuló egyértelmű kézmozdulatokat.) 
Azt, hogy NEM, NEM és NEM! 
Ha nagyon be akarják fogadni a népvándorlókat, akkor a saját házukba, lakásaikba már holnap meghívhatnak néhányat. Mutassanak példát befogadásból, toleranciából, emberszeretetből, amiket mindig tőlünk kérnek számon! Lássuk, hogyan „integrálják” őket saját családjukba! Néhány hónap együttélés után kíváncsiak leszünk a véleményükre. De arra ne is gondoljanak, hogy erre minket rávehetnek vagy rákényszeríthetnek! Ez a mi hazánk, a mi kertünk, a mi házunk, amihez nekik semmi közük! És amit mi nem adunk se ezüstért, se aranyért, se kevésért, se sokért, se megfélemlítés, se kényszer hatására, mert nekünk nincs más hazánk csak ez az egy. Ha ez elvész, mi is elveszünk. Védtük ezt a hazát, de közben egész Európát is a tatároktól, majdnem belepusztultunk. Aztán védtük a töröktől, majd az oroszoktól szintén az egész földrészt is oltalmazva közben, majdnem belepusztultunk. S mit kaptunk cserébe? 
Trianont, országunk földarabolását az első, újabb párizsi békét a második világégés után. És mióta csak itt vagyunk, lenézést, meg nem értést, gyűlöletet, kihasználást, kizsákmányolást folyton-folyvást mind a mai napig. Jót tőlük sose kaptunk, és ma sem várhatunk. Ha ők a saját házaikba, kertjeikbe, országukba be akarnak fogadni idegen százezreket vagy milliókat, ám tegyék, de más országokat és népeket erre soha nem kötelezhetnek! 
Korábbi gyarmatosító múltjuk, a gyarmatokról országaikba bevándorló gyarmatlakók miatt Nyugat-Európa több országa már ma is erősen vegyes lakosságú, erről bárki meggyőződhet városaik közterein. A fehér európai ember szempontjából ezek az országok lehet, hogy már elvesztek. Ezt a helyzetet súlyosbítják áruló vezetőik. Ezzel ellentétben a Baltikumtól a Balkánig, a Balti-tengertől az Adriai- és a Fekete-tengerig terjedő európai térben élő nemzetek soha nem voltak gyarmatosítók, hanem éppen ellenkezőleg: gyarmatosítottak, hosszú időkig megszálltak, kizsákmányoltak, szegények. Épp ezért megmaradtak Európa még döntően fehér ember lakta részeinek. Ez most előnyükre, előnyünkre válhat, mert természetesen Magyarország is ide tartozik.
És ahogy Magyarországnak joga van megvédeni önmagát, a Baltikumtól a Balkánig élő még fehér európai nemzeteknek is joguk van megvédeni önmagukat.
Ha a létünkre törő közös ellenség ellen szoros érdekszövetséget tudunk kötni, akkor esélyünk lehet megvédeni önmagunk fehér európai országait.
E szövetség további pozitív hozadéka lehetne a korábbi kölcsönös sérelmek okozta ellenségesség csökkenése.
Ezzel elérkeztünk ahhoz a kérdéshez, hogy mit tehet Magyarország, mit tehet Közép- és Kelet-Európa ebben a helyzetben.
Déli határainkat teljesen le kell zárni az ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen törvénytelen invázió előtt! Ezt a határt katonáknak, az újra megszervezett határőrségnek, önkéntes és akár nemzetközivé duzzasztott polgári századokkal is kiegészítve kell védeniük minden rendelkezésre álló eszközzel: nagy testű kutyákkal, fegyverekkel. Van nekünk jó kuvaszunk és jó komondorunk, de jó német juhászunk is. A hazánk területén létesített úgynevezett „befogadó állomásokat” kitoloncoló állomásokká kell alakítani, majd végleg bezárni, mert a környezetükben élő magyarság ezt kívánja. A most ott lévőket segíteni kell, hogy Nyugat-Európába mehessenek. Magyar katonáinkat azonnal vissza kell hívni a távoli harcmezőkről, ahol éppen a rossz oldalon, a világhódítók oldalán harcolnak olyan háborúkban, melyekhez a magyarságnak semmi köze sincs.
Csak így állítható meg az Európát elözönleni készülő invázió, és őrizhető meg a fehér ember több évezredes Európájából az, ami még megmaradt.
A népvándorlás alapvető kiváltó okainak megszüntetésébe mi nem tudunk beleszólni, de véleményünk természetesen van. Az erőforrásaik évszázadok óta tartó kiszivattyúzásának puszta leállítása nem elég. Meg kell fordítani az áramlás irányát, és nagyon gyorsan annyit visszatáplálni, hogy élhetővé válhassanak ezek az országok, és a kivándorlásra készülők – mert a kilátástalanság miatt erre kényszerülők – meggondolják magukat. Nekik is jobb otthon maradni, Európának is jobb, ha nem özönlik el a földrészt. Az országaikban tomboló polgárháborúkat nagyhatalmi összefogással lehetne megállítani. Vágyálmok ezek, tudom, érzem, miközben leírom ezeket a szavakat. De le kell írni, mert a másik lehetőség, melynek a történelmet ismerve sajnos jóval nagyobb az esélye: a harmadik világháború kirobbanása akár már a nagyon közeli jövőben.
Forrás: Dr. Nagy Gergely , 2016. március 01. 15:10, Hunhír.info
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

8 thoughts on “Amihez a legerősebb jogunk és kötelességünk fűz: Az én házam és a mi hazánk

  1. tiszteletem:
    Én is egyetértek – csak kiegészíteném álláspontom – véleményemmel:
    PÉLDA BESZÉD
    Kik a mai magyartársadalom ellenségei? Ma 2016. március 2-án 06:10 kor amikor írom – e sorokat megerősített kérdésként merül fel bennem: KIK A MAGYAREMBER HALÁLOS ELLESÉGEI?
    A válasz egyszerű lenne egyszerűen leírva: AKIK ÉLETÉRE TÖRNEK ÉS MEG AKARJÁK ÖLNI – GYILKOLNI, ELPUSZTÍTANI!
    Igen ám, míg a régmúlt időben nyíltan és megkülönböztethetően nyílván való volt a gyilkoló, hódító – ma ez nem mondható el, és a módszer sem az, hogy kard a kardal – ágyú az ágyúval – meg stb. felvéve a harcot döntsék el egymás között!
    Ma alattomos, sunyi, csalással, megtévesztéssel meg stb. Hasonló fogalommal – viselik ezt a háborút – velünk szemben! Lásd lebombázásokkal – lakhelyváltoztatókká változtatott körülményeket előidéző irányítók által pénzelt és irányított tömeges invázió Európa ellen!
    Európa nemzetállamok vezetősége tudtával és segítésével folytatva! Ez kész őrület! Rém álom!
    Ezért ma ráérezve, amikor elolvastam e cikket:
    Itt:
    http://444.hu/2016/03/01/a-fidesz-es-a-kdnp-ma-elintezte-hogy-ne-tudhassuk-meg-mit-muvel-a-penzunkkel-a-magyar-posta
    Írtam ma 2016-03-02-án egy elektromos levelet egy jobbos vezető politikusnak, tekintettel, hogy az a 2. legnagyobb párt jelenleg, hogy mondja meg már : KIK MA A MAGYAR TÁRSADALOM ELLENSÉGEI? És persze csatoltam a cikket, a fenti linket is, még nem kaptam választ!
    Tőletek is megkérdezem – kik Magyarország ellenségei,? Akik aláírták, vagy akik nem írták alá?
    Várom válaszaitokat, majd utána elküldöm azoknak a példabeszéddel az én véleményemet, állásfoglalásomat!
    Tisztelettel: id. Kiss László
    YYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY
    Ki a gyilkos, aki lelőtte? Vagy aki lelövettette?
    Ki a pusztító, aki eszközt ad és motivál?
    Ki a felelős mind két esetben?
    Valaki, valakit meg akar, ölni, gyilkolni, elpusztítani, mert útjában van. Ezért, mivel adott számára minden : pénz, fegyver meg stb. Felbérel egy mihasznát, aki a mindennapi betevő falatért küzd nap, mint nap, hogy kap 1-5-10-100- stb. Millió pénzt, a likvidált személy értékének megfelelően és egy 10 millióértékű fegyvert, hogy a km. Távolban levő ránézve ártó halálos ellenfelét lője le, mert képtelenség a közelébe férkőzni, okán választva ezt a módot a gyilkolásra!
    A kérdés ki a gyilkos, aki gyilkolt, vagy aki gyilkoltatott?
    Számomra a gyilkos az aki gyilkoltatott, mert a szegény pénztelen, elsősorban képtelen egy 10 millió pénzértékű eszköz beszerzésére, másodsorban motiválta a nagy összegű jutalom tette elkövetésére!
    Lehet vele nem egyetérteni, de ez a valóság!
    Nézzük az eredeti kérdést. Amíg a fenti példában a ravaszt egy rászedett szerencsétlen húzta meg – követte el – addig a politikában a nemzet társadalmakban a ravaszt a képviselőkkel húzassák el! Itt is nem kispénzért, és eszközt adva számukra a demokrácia leple alatt általuk hozatott trv-ekkel – szerintem játékszabályaikkal!
    Tehát aki nem írta alá – az a halálos ellenségeink e logika szerint! De tényleg az?
    Bizony az!
    Sokan rájöttek már erre – a pártos rendszeren belül nincs megoldás, és ezt hirdetik is! És itt nyilvánul meg az a mondás, hogy az az igazi valós demokrata aki nem fél – mert bizony ezeket halálosan megfenyegetik, elteszik láb alól szeretteit ha nem hagyja abba, zsarolják kényszerítik – akarják és teszik, ha a pénz a lefizetés nem vezet eredményre – a legvégső esetben ma már betegségnek tűnő tünetekkel álcázva – teszik el lábaló vagy közúti – légi – vízi – és stb. balesetnek álcázva !
    És ez nem mese, ez nem összeesküvés elmélet ez a kő kemény valóság!
    Tehát kedves politikusok, amit ti műveltek az egy darab előadása, a lebutított népeknek, egy színház, ahol jó fizetett színészek vagytok! De ne feledjétek a nézőtéren már egyre többen, vannak és növekszenek az igazi – valódi demokraták, akik már nem félnek tőletek az egész világon, így Magyarhonban is! Hallassák hangjukat és írásaikkal segítik e harcot küzdelmet4 Ez az írás is azt szolgálja!
    Tisztelettel nick névvel spartakusz
    Amúgy id. Kiss László a remete
    2016-03-02 Bázakerettye
    KIEGÉSZÍTÉS – ÍROM MA 2016-03-03 05:50 ÓRAKOR:
    Azt írjátok, hogy a fehérfajnak össze kell fogni mert ha ne kipusztítják fajkeveredéssel – és más furfangod trükkökkel módszerekkel és nyílt háborús konfliktusokkal!
    Akkor ismételjük mert nem értetted amit üzentem régen:
    A fajok csak saját fajával tud szaporodni, tehát egy faj. Én egyet ismerek az állatvilágból a ló aki a szamárral párosodik és utódját öszvérnek nevezzük – viszont az öszvér már nem tud szaporodni!
    Ezt még nem írtam le nektek – ló nemzet vagyunk – mert van fehér ló, van fekete ló, van vörös ló, van stb. pld. tarka ló, de van csíkos is – de az már zebrának nevezzük és nem lónak!
    Mire akarok kilyukadni, amit csak most írok le nektek még soha senkinek nem írtam le:
    Arra, hogy megint lóvá tettek bennetek, az orrotoknál fogva vezetnek bennetek – mert nem ez az lapvető probléma és megoldási törekvés . mert ezt a szigorú természeti törvény és a közösségi emberi: szigorú törvény megoldja és egyensúlyban, tartja: van – a valódi probléma amit fent leírtam aki a ravasz elhúzására eszközöket – pénzt , embert – fegyvert használ nem vétkes – az aki azt arra MOTÍVÁLJA!
    ÉRTED? EZEKTŐL KELL AZ EMBERI FAJNAK MEGSZABADULNI VÉGLEG – ÉS EZ CSAK ÖSSZEFOGÁSSAL LEHETSÉGES A PÁR ELENYÉSZŐ a több milliárd emberhez képest – közönséges köztörvényes bűnözők végleges kivonásával a különböző emberi társadalmak, népek nemzetekből! Segítői: írod, hogy a CSAHOSAI – igen én .
    „…A POLITIKAI KALANDOROKTÓL METS MEG URAM MINKET…” üzentem régen, ma már többet tudva – üzenem : EMBEREK A VILÁG ÖSSZES NÉPÉNEK NEMZETÉNEK FIAI- LÁNYAI FOGJATOK ÖSSZE, MERT AZ EMBERISSÉG CSAK ÍGY MENTHETŐ MEG… A BÜNÖZŐKTŐL! ”
    Befejezésül, de nem megfosztva majd e téma folytatásától magam. Írom nektek, nem véletlen a magyarok ló szeretette és pld. A fehér ló feláldozása – rítus és sok más hozzá kapcsolódó szertartás – mert hogy tudd a titkot – ha eddig nem jöttél volna rá – Magyar és annak tudása nélkül elpusztul az emberiség!
    Ezért védd és segíts – a valódi – újból leírom szótagolva és nagybetűvel, hogy értsd:
    VA—LÓ—DI ! T = TÁLTOST= TÁLT—ŐST!
    Végtelen türelemmel. Id. Kiss László
    KELT: Bázakerettye, 2016-03-03 0620-óra van! Most!

  2. T. Kiss László Úr!
    ” ki a gyilkos,aki gyilkolt, vagy aki gyilkoltatott?
    Aki meghúzza a ravaszt,az a tettes,aki megbízza, az pedig a felbujtó.
    Büntető jogi szempontból a felbujtót magasabb büntetéssel ” honorálja a jog,mint az elkövetőt,mert itt nem kérdéses,hogy melyik volt előbb,a tyúk vagy a tojás. Ha nincs felbujtó, vélelmezhető,hogy “cselekmény sem.
    De az írás jó!

    1. Kedves tóth ferenc, köszönöm elismerő sorait, az írásom címe példa beszéd és az is példa, hogy a kisember is megértse. Tisztában vagyok a kriminalisztika fogalmakkal – valóban úgy van van a tettes és a felbujtó – ez még a római jogban van leírva – régen írtam erről is – hogy elavult! Az akkori gondolkodás mód felfogás nem azonos a maival – meg különben is mi ne rómait ha nem magyart alkalmazunk okán írom önnek – nem kioktató jelleggel, ha nem hogy tudd!
      Közlöm , hogy válaszolt a jobbikos vezető – csodálkozásomra – visszaírtam neki, hogy kár volt válaszolni – megjegyzem itt: mert a kriminalisztika kérdéseknek beugrott és megmulattatva titkos énjét –
      szóval akkor ki a vétkes és nem bűnös:
      aki a RAVASZT ELHÚZZA?
      KATONA INNEN – ONNAN OLDALON AKI ÖNVÉDELEMBŐL DE HÁBORÚ UTÁN A GYŐZTESÉ HŐS – A VESZTESSÉ TERRORISTA HÁBORÚS BŰNÖS?
      VAGY BÉKÉBEN A JOG RAVASZÁVAL ÖLNEK – aláírta nem írta, melyik káros, illetve a vezetőkáros, mert nélküle nincs káros – és stb. képzeletek gyötörnek!
      tisztelettel:
      id. Kiss László
      ui: van BANK—-KÁROS és ál azaz állam kettő páros bűnöző páros!
      Istentelen köztársaságok magyarul!

  3. Folyamatosan ez megy a világban.
    A gyarmatosító országok kisemmizik a naiv országokat és amikor lázadás van valamilyen formában akkor közösen álljunk helyt.
    A pénzéhes cégek szennyezik a környezetet,a helyreállítást viszont fizessék közösen a föld országai.
    ELÉG VOLT!!!
    H.B.
    „A szegénynek sok hiányzik, a kapzsinak minden.” [Publius Syrus].

    1. Kedves Horváth Bertalan, jó a meglátásod, csak kiegészíteném:
      “…
      ISMERD MEG HALLÁLOS ELLENSÉGED!
      A ZSIDÓCSAHOS SOKKAL VESZÉLYESEBB RÁNK – RÁD MINT MAGA A ZSIDÓ!
      Most idézek abból az írásból amit már 1921-ben is tudtak – az akkori CÉL. c.. Újságban megjelenve!
      Csak én nem tudtam eddig – és írtam – írtam – évekig – elrabolva életemből azt a sok időt, 1987, júniusától a traumámtól kezdődően napjainkig – Ha akkor elolvashattam volna KISS SÁNDOR ezen írását, lett volna – mennyi is kiszámolom 1987-tól 2016-ig az 29 évet megspóroltam volna – amit értelmesebb dolgokra fordíthattam volna a csahosok és az uszítók elleni harcomban!
      Idézetek:
      „…Az említett példák alapján a zsidó élősködés egyik biológiai törvénye gyanánt megállapíthatjuk, hogy azokat a keresztényeket, akikre támaszkodva a zsidó élősdiség a társadalmat pusztítja, leszámolás esetén ez az élősködés áldozatul szokta odavetni a számon kérő felsőbb hatalomnak és az ő bukásuk árán szokott a büntetés elől maga megmenekülni.
      l) A gajdesz szót az orosz zsidó terroristák hozták Magyarországba. Oroszországba viszont a kommunizmus alatt Amerikából visszavándorolt cionista zsidók vitték. A szó félig héber, félig angol: goj-death = keresztényhalál.
      2) Mózes V. 7. 16. És megemészted mind a népeket, amelyeket néked ád az Úr, a te Istened; ne kedvezzen a te szemed nekik. Ésaiás 60. 10. Az idegenek megépítik kőfalaidat és királyaik szolgálnak neked. 12. Mert a nép és ország, amely néked nem szolgáland, elvész és a népek mindenestül elpusztulnak. 16. És szopod a népek tejét és a királyok emlőjét szopod. Ésaiás. 49. 23. És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid, arccal a földre borulnak előtted és lábaid porát nyalják.
      (Forrás: A Cél, 1921.)
      AD-megjegyzés:
      A “gajdesz” szó Kiss Sándor által feltárt eredete alapján megalkottuk annak rokon, csak éppen ellentétes értelmű változatát a “zsidóhalál” (holokauszt, soá) megjelölésére. Ebben a tárgykörben a jövőben javasoljuk a (magyaros írásmóddal) “jiddesz” használatát, az angol “yid” (kb. zsidaj) és “death” (halál) szó összetételéből. Ez ellen az érintetteknek nem lehet semmi kifogásuk, elvégre mi csak le-, vagy ha úgy tetszik, visszafordítottunk egy általuk kitalált fogalmat, mégpedig a kölcsönösség, az egyenjogúság és persze a (gojoktól mindig megkövetelt) felabaráti szeretet jegyében….”
      “A Cél” című folyóiratban publikált egyik tanulmányában kipellengérezte a rendszer oszlopainak tekintett mágnások, nagybirtokosok és az egész főnemesség elvtelen zsidóbarátságát, “osztályellenes izgatás” címén pert akasztottak a nyakába, és 1926-ben egyhavi fogházra, majd “kegyelemből” másfél millió koronás pénzbüntetésre ítélték. Ettől kezdve Kiss Sándor egyszer s mindenkorra felhagyott a gojok hiábavaló felvilágosításának szentelt publicisztikai tevékenységével, és a szarvasi tanítóképző igazgatójaként hátat fordított a közéletnek. Gondolatainak igazát a saját sorsával is visszaigazolta. Kell-e ennél meggyőzőbb bizonyíték?…”
      innen
      http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=eladasos&pid=31162
      Olvasd el az egész írást és tanuld meg – amikor elolvastam akkor – eszembe jutott, hogy írtam én is erről, benne, nagymamám elmondása alapján a : SÁRGAVESZEDELEM c. alatt – erre figyelmeztetett öreganyám tehát, az uszító és a zsidócsahos veszedelmére, ma már egyértelmű számomra, és csak ismételünk – Posta Imre rendőr szak pszichológus, is azon cikkével, hogy : antiszemitának lenni, minden magyarnak kötelező , vagy Szeszák Gyula megyei főügyész „..A fajok háborúja…” c. írása – meg stb-ek– – és mi van a többivel, ezek tudtával már – pl. Drábik –akiről írtam az IRREDENTA c. írásom! – meg stb. ilyen mély tudás és tapasztalat okán, nem csoda, hogy a valódi magyar, minden megmondó emberben zsidócsahost lát! Vagy lezsidózza!
      De akkor hogyan tovább – Na ez az ha ezt valaki tudja akkor fog megoldódni ez a kérdés!
      Tegnap Ilonka és Kubinyí úr is ezen filózót- elmélkedett – az adás végén.
      Itt:
      https://www.youtube.com/watch?time_continue=9&v=KsKX6F3XlZk
      Végtelen türelemmel: id. Kiss László
      Bázakerettye, 2016-03-08
      Ui: a fenti íráshoz itt jutottam hozzá az se semmi írás olvasd és tanuld!
      http://www.szeszak.hu/Comment/Kommentarok/Shambala/Shambala.htm
      http://www.szeszak.hu/

  4. T. Kiss László Úr !
    ” de akkor hogyan tovább?
    Ahhoz össznépi felébredés lenne szükséges,ahogy anno egy hölgy is írta. Nem fegyverre, erőszakra lenne szükség,hanem a saját “fegyverükkel,a pénzel hatni rá. Vissza szorítani a fogyasztást a minimális szintre, semmiféle luxus holmit nem vásárolni,csak ami a létfenntartáshoz szükséges. A közüzemi számlák kifizetése a kikapcsolás előtti felszólítás után. Egymás segítése,rendszeres sztrájkok. A Nép közül saját szakemberek kiválasztása, szakmailag,emberileg erre alkalmasakat. Pártoktól,ideológiáktól,”túlműveltektől mentesen.
    A kezdés ez irányú lenne,de a “plázakalitkába becsalogatott embereknek,akiknek a vásárlás, az örömszerzés egyik legfontosabb eleme, ezt beadni képtelenség. Így “felébredés esetén,csak a kis közösségek jöhetnek szóba,akik lehetőség szerint függetlenítik magukat az államtól. Mint fogyasztásban, mint társadalmilag. Vannak vallási csoportok,melyek tökéletesen működnek,az állami hatások nélkül is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük