KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Amerikai védelmi szóvivő: Ukrajna repülőgépeket és alkatrészeket kapott Nyugatról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ukrajna harci repülőgépeket és alkatrészeket kapott az Oroszország elleni háborúhoz – jelentette be John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője újságíróknak nyilatkozva Washingtonban helyi idő szerint kedden este.

„Ukrajnának most több vadászgépe van, mint két héttel ezelőtt” – fogalmazott Kirby, de nem közölt további részleteket arról, honnan érkeztek a repülők.

Korábban a nyugati szövetségesek közül többen nehézfegyverek szállítását jelentették be az orosz támadás alatt álló Ukrajnának: az Egyesült Államok és Nagy-Britannia még több tüzérségi eszközt küld, Kanadából – mint Justin Trudeau miniszterelnök bejelentette – nehéztüzérségi eszközöket is szállítanak, továbbá Hollandia és Belgium is küld fegyvereket.

Németország még vonakodik állást foglalni a kérdésben, bár Olaf Scholz kancellár a nyugati állam- és kormányfőkkel kedden tartott videokonferencia után bejelentette, e témában folytatják az egyeztetéseket. Hangsúlyozta, hogy a német ipar közvetlen fegyverszállításait finanszírozná a kormány, de a nehézfegyverekkel kapcsolatban kerülte a konkrét kijelentéseket. „Megkértük a német fegyveripart, hogy közölje velünk, milyen anyagokat tud szállítani a közeljövőben” – mondta a kancellár Berlinben. „Ukrajna most elfogadott egy válogatást erről a listáról, és mi biztosítjuk számára a megvásárlásához szükséges pénzt”. Mint korábban, ez magában foglalja a páncéltörő fegyvereket, a légvédelmi eszközöket, a lőszereket „és mindazt, amire tüzérségi bevetés során szükség lehet”.

Ukrajna elégtelennek minősítette Scholz bejelentését. A német kancellár kijelentéseit „nagy csalódottsággal és keserűséggel” vették tudomásul Kijevben – mondta Andrij Melnyk berlini ukrán nagykövet a dpa hírügynökségnek. „Érthetetlen az a tézis, hogy a Bundeswehr már nem tudna semmit sem szállítani Ukrajnának” – vélekedett. Elmondta, hogy a 400 német Marder páncélozott harcjárműből például százat csak kiképzésre és oktatásra használnak, és azonnal átadhatók lennének Ukrajnának. Hozzátette, hogy a 800 Fuchs páncélozott csapatszállító harcjármű nagy része szintén nincs használatban.

Ez is érdekelheti:  Sokat láttam már, de ilyet még nem - olvasói levél Kárpátaljáról

„Felszólítjuk a német kormányt, hogy ebben a kulcsfontosságú kérdésben nyílt kártyákkal játsszon, és ne kerülgesse a forró kását” – mondta Melnyk. „Minden további szükségtelen késedelem újabb életekbe kerül” – hangoztatta.

Eközben az Egyesült Államok már elkezdte egy újabb katonai segélycsomag összeállítását is Ukrajna számára, a múlt héten elindított 800 millió dolláros csomaggal nagyjából megegyező nagyságrendben. Az új csomaggal együtt az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai segély a háború kezdete, február óta jóval több mint hárommilliárd dollárra emelkedne.

A harcok „kezdenek tüzérségi konfliktussá átalakulni” – mondta Boris Johnson brit miniszterelnök a londoni képviselőknek. A britek hajók ellen bevethető rakéták küldésének a lehetőségét is vizsgálják. Johnson jelezte, hogy egyebek között Brimstone levegő-föld rakétáról van szó: a szárazföldi és tengeri célpontok ellen egyaránt bevethető, célját önállóan megkereső páncéltörő rakétákat általában repülőgépekről szokták indítani.

Kiemelt képen: John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük