KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Amerikai HIMARS rakétavetőből lövik Herszont az ukránok

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Rakétatámadást hajtottak végre Herszon központjában – írja a RIA Novosztyi.

Kirill Stremousov, a regionális katonai közigazgatás helyettes vezetőjének bejelentése szerint az ukrán fegyveres erők megtámadták az adminisztrációs épületet, legalább 5 rakétatalálat érte a komplexumot. Az előzetes információk több halottról és sebesültekről számolnak be. Az ügynökség tudósítói megjegyzik, hogy a támadást a HIMARS MLRS sorozatvetővel követték el.

A régió katonai-polgári közigazgatásának helyettes vezetője Jekaterina Gubareva azt mondta, hogy az egyik rakéta közvetlenül a katonai közigazgatás épületét érte, miközben megbeszélést tartottak a városi és önkormányzati kerületek vezetőinek részvételével. A támadást „aljas terrorcselekménynek” nevezte.

Gubareva arról is tájékoztatott, hogy a támadás következtében a munkaügyi osztály vezetője megsérült, sofőrje pedig meghalt.

Közben a TASSZ orosz hírügynökség arról számol be, hogy a mai nap folyamán további támadások várhatóak, ezért felhívták a lakosság figyelmét, hogy húzódjanak biztos helyekre, ne menjenek ki az utcára, lehetőleg mindenki maradjon otthon.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Kuleba őrjöngve adott interjút a Politicónak: Adjátok ide nekünk a rohadt Patriotokat!

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük