Álom hava – medicina a Beteg Szív Országának 3/3

Doma-Mikó István, a Nemzeti InternetFigyelő (NIF) Tokióban élő tudósítója, újságíró, többszörösen kitüntetett Királyi Udvari Festőművész, az Inter Japán Magazin főszerkesztője minden lehetőséget igyekszik megragadni, hogy nemzetünk értékeit, hagyományait, történelmét kutatva minél több ismeretet adjon olvasóinknak. Mostani, három részes elemzése egy olyan vállalkozás megismertetését szolgálja, mely a magyarság történetét egy játékfilmen keresztül igyekszik bemutatni nagyon jelentős sorskérdéseket feszegetve. (NIF)

Történelmi magyar film, ahogy a rendező megálmodta

A film író-rendezője, Bicskei Zoltán (1958., Magyarkanizsa) 1972-76 között Budapesten végezett a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában. Ekkor kezdett filmezni. 1976 és 1992 között belevetette magát a munkába. Az Újvidéki TV technikai munkatársa, kultúrszervező, zeneszervező, szerkesztőségi tag, film- és zenekritikus. Esszéit az Új Symposion, az Újvidéki Rádió, a Magyar Szó, a Magyar szemle és a Győri Jazz Stúdium közölte. Grafikáit a Forum könyvekben, magyarországi lemezborítókon és a győri Műhely folyóiratban adta közzé. 1989-ben megjelent Rajzos füzet Kanizsára c. esszékönyve.

1992-ben Újvidékről visszatért Magyarkanizsára, ahol ’95-től a Jazz, improvizatív zene… nemzetközi fesztivál művészeti igazgatója  és  2001-től 2009-ig a Művészetek Háza vezetője, majd 2009-tól a Nagy József Regionális Kreatív Műhely igazgatója.

Önálló alkotóként elsősorban a rajzban, másodsorban a film és az esszéírás területén tevékenykedik. Esszéit, rajzait napi és hetilapok közlik. A Mesterek szava c. könyve 2010-ben jelent meg.

Több rövidfilm rendezője, forgatókönyvírója. Egész estés játékfilmje a 2001-ben készült Nagyapáti Kukac Péter mennybemenetele.

Bicskei Zoltán gazdag tudása sokrétű tapasztalata minden bizonnyal az Álom hava című filmjében összegződik. Céljáról, hitvallásáról kérdezem:

– Milyen szálakkal kötődik a magyar kultúrához és Magyarországhoz?

Szinte megválaszolhatatlan kérdés. Csak dadognék ahhoz képest, ami van, s bennem is él. Ráadásul a legbensőbb dolgokról az ember nemigen beszél.

Annyit azonban hozzátennék, hogy nemcsak a magyarság, de a jövő léte is múlik azon, hogy mennyire tudunk felnőni ahhoz a minőséghez és lehetőséghez, amit ez a nagy kultúra nyújt. Ebből is látszik, hogy magyarnak lenni nem vérkérdés, mint oly sok más helyen, hanem szellemi minőséget feltételez. Ezért oly nehéz magyarnak lenni és ezért oly vonzó sokak számára és ezért oly régi az a háború ami a magyarsággal és a magyarság jobbik része által képviselt szellemi tartás ellen folyik. Most, az anyagias kor végén, minden erőnket össze kell szedni és méltó válaszokat kell adnunk, mert mint említettem: mindannyiunk jövőjét építjük.

– Mi a filmben a szerb rész? Mi a motiváció, ami a szerbeket a közös filmre ösztönözte?

Nem véletlen, hogy a filmben nincs egyetlen szerb ember sem. Pedig ez idő tájt, és persze korábban is, voltak szerbek Délvidéken. Csak én olyan történetet szeretnék elmesélni, amiben a konfliktusok, drámák nincsenek az esetleges etnikai különbözőségekhez kötve. És népem jellegét, jellemét, lehetőségeit fölrajzolva szeretnék egy egyetemes helyzetet fölrajzolni. Egy esetleges szerb szál túl sok mellékszálat igényelt volna. Azt, hogy mindennek ellenére egyelőre csak szerbiai támogatásokból készítjük ezt a filmet, sokaknak furcsának tűnik. De csak akkor, ha osztjuk a sablonos médiaképet.  A magam részéről sosem voltam görcsben a társnemzet irányában, még a legfeketébb háborús korszakban sem, hiszen oly sok jó barátom van köztük és hát el kell tudni választani a  jót a rossztól.

Kevesen filmezünk a Vajdaságban, és a korábbi filmemnél is és a mostaninál is, a síkság főszereplő. És ez minden itt élő nép számára rendkívül fontos. Szoktam mondani, hogy a táj szelleme hatalmasabb erő az embernél és az emberek kultúrájánál is. Pontosabban, a táj szelleme meghatározza a kultúrákat. És az alföldön élő sokféle nép és nemzet rengeteg közös szállal van összekötve. A mélyben, a táj szellemének is köszönhetően, hatalmas azonosságok vannak. Ezért mások is megbecsülték filmjeimben ezt a kiemelt tájrajzot és támogatták az alkotást. Másfelől, sokféleképp létezik ez a közös élet. Minden gond mellett sokszor vannak jó dolgok is.

– A film a szerbekkel szemben negatívan tünteti-e fel a magyarokat?

Már említettem, hogy a szerb nemzettel nem foglalkozik a filmem, lévén nincs benne szerb karakter. A 90-es, háborús években olvastam először Hamvas Babérligetét. Van benne egy esszé, ahol azt mondja /leegyszerűsítve írom/, hogy a magyar azért emlegeti oly sokat a nemzet fogalmát, azért lobogtat oly sokszor zászlót, jelszót, mert a lelke mélyén nem nemzet. És ezzel szeretné ezt elfedni. És Hamvas szerint azért nem vagyunk nemzet, mert nem ismerjük azt, hogy – te. Ez abban a sovén háborús időszakban úgy mellbevágott, hogy alig tudtam észhez térni. Ettől szigorúbb meglátás, talán csak Adynál van. És ezek a meglátások, ezeknél az alkotóknál nem ellenünk vannak. Semmit sem szabad letagadni, különben elvesztünk. A magam részéről ez a szembenézés igyekszik mélyreható lenni, tehát a sötét oldalunkat is átvilágítani. Ezt minden nép, minden művésze megtette, megteszi. Kérdés milyen szándékkal, hiszen ma annyi gyöngítésünkre szánt, gyalázkodó, lenéző megnyilvánulás van. A forgatókönyvem elején, a magam számára van egy alcím: A beteg szív országának.

– A világot elárasztó kommandós filmek és szappanoperák korában hálátlan feladatnak látszik magyar történelmi filmet forgatni. Mi vette rá, hogy ilyen nagy fába vágja a fejszéjét?

Az aggodalom. És ebből fakadóan az az érzet, hogy én is adósa vagyok a népemnek. Hat éve kezdtem el írni a forgatókönyvet. Akkortájt már olyan erősen szorított bennünket egy nemzetféltő aggodalom, ami nem a szerbiai, hanem a magyarhoni helyzetből fakadt, hogy elég volt egy fölvillanó képet látnom, ami megindította ezt a folyamatot bennem. Azóta sem szakadt meg ez az érzet, csak áthangolódott. Amit 6 éve pl. Európáról írtam benne, az most lett napi szinten is átlátható mindenki számára.

– A filmben kiváló karakterszínészek szerepelnek. Milyen szempontok szerint választotta ki őket?

Az arcukon, lényükön tükröződő jellemük szerint. A szereplő, légyen az színész vagy egyszerű ember, a filmben mindig megtestesít. Sokukat már kezdettől ismerem és emberi jellemüket is beleírtam a szerepükbe. Ez a filmnél nem természetellenes. De a teljes szereposztás kialakításánál átnéztem a Kárpát-medence összes színházának honlapját és arra a szomorú megállapításra jutottam, hogy 90%-a a mai színészeknek simaképű, jellegtelen, “manöken” arcú. Sorstalan, karakter nélküli ember.

Fontos szereplőket segítettek kiválasztani barátaim, a tavaly elhunyt Szabados György és a fiatal Mispál Attila rendező.

– Magyar filmben először jelenik meg Attila hun király, akit meglepetésre Papp Lajos szívsebész alakít. Milyen okból esett a professzorra a választása?

A már említett Szabados György ajánlotta és magam is csodálkoztam, hogy nem jutott eszembe. Papp Lajos az egyetlen nem színész a filmben. Attilát nem is jeleníthette meg színész, itt egy karizmatikus ember kellett, aki a puszta létével sugárzik.

– Papp Lajosnak sokéves előadói háttere van, éppen most tért vissza amerikai körútjáról. Filmbeli játékán meglátszik-e a tapasztalat, színészként tud a szívekre hatni?

Akik már látták az elkészült felvételeket, egyetértettek velem abban, hogy ő maga az Attila király, oly erős és egyértelmű kisugárzása van. Felvételkor is lenyűgözte az embereket, a szerb forgatócsoport tagjai is csak ámultak. /Attila király errefelé mitikus figura, minden nemzetnél. Ismerik és felnéznek rá öntudatlanul is. Jó példa erre a titeli Attila-domb szerb őrzői is/ De Papp Lajos nemcsak munkájával, hanem viselkedésével és szerénységével is lenyűgözte a stábot. Túl az anyagi lemondáson, egyike azoknak, akik önzetlenségükkel eddig a legtöbbet segítettek a film megvalósulásában.

– A film jelmeztervei magukban is kiváló képzőművészeti alkotások. Kik készítették?

Morvay Ibolya, Gödön élő iparművész barátom a jelmezkészítő. Rendkívüli alkotások a munkái. Nemcsak a filmbéliek. Sajnos sok ilyen hihetetlen magas színvonalú alkotónknak nincs napi munkája, nem kell a közösségnek. Azt hiszik az emberek, hogy nem kell ma a mívesség. A jelmezrajzokban és a kellékek egy részében férje, a mára teljesen elfelejtett, nagy tehetségű képzőművész, Viszt György segédkezett. A többi kellékeket ismert képzőművészek/kézművesek: Somogyi Győző, Boka Gábor, Lukács Valéria és mások készítették. Nem filmes, vázlatos kellékek ezek, hanem valós, szép tárgyak. Gyönyörű alkotások és szeretném őket a film elkészülte után, a filmmel együtt kiállításként utaztatni.

– A színészek nagy átéléssel játsszák a szerepeiket. Ön hogyan értékeli a játékukat, sikerült-e azt kapnia, amit várt?

Ha a színész gyenge vagy gyengébben jelenít meg valamit, akkor is az mindig a rendező hibája. Mért nem választott más alkotót, miért nem figyelt oda a munka során, hogyhogy nem tudta kihozni a színészből a lényeget? Tehát, ami gyöngébben sikerül és sikerült a filmben, az mind az én hibám lesz.  Ez elől nem szeretnék elbújni.

– Történt-e említésre érdemes esemény, érdekesség forgatás közben?

A munkájában elmerülő rendező oly keveset lát a körülötte történtekből. Arra emlékszem, hogy forgattunk napon 50 fokban /megmértük/ és télen -12 fokban is. Jégen és egész nap iszapban is. Valaki megemlítette, hogy a szappanoperáknak több eszük van, hogy a napos tengerpartra írják történeteiket.

– Hogyan áll a film finanszírozása, mikor fejezhetik be a forgatást, és mikor láthatjuk a filmet a mozikban?

Négy éve forgatom darabokban a filmet, túlnyomórészt szerbiai pénzekből. Szinte csak szimbolikus támogatással /többet jellegénél fogva nem is tehetett/ járult még hozzá a Szülőföld Alap. A filmhez még hiányzik mintegy 120 millió forint. Ha lesz érzékenység a magyarországi pályázatainkon vagy magántámogatóknál egy határon túli történelmi filmre, amely a magyari vonásokkal birkózik, akkor már a télen befejezhetjük az alkotást és jövőre látható lesz. Ha nem, akkor is addig dolgozom rajta, amíg be ne fejezem. Ezzel tartozom.

Doma-Mikó István
Magyar Irodalmi Lap
 Nemzeti InternetFigyelő