KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Álljon ki a kormány Gubík László és sorstársai mellett!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Gubík László felvidéki magyar fiatal pénteken közleményben hozta nyilvánosságra, hogy a közelmúltban letette az állampolgársági esküt, és ezáltal – mint fogalmazott – közjogi értelemben is a magyar nemzet tagjává vált. Tette mindezt annak dacára, hogy a jelenleg hatályos szlovák állampolgársági törvény – amelyet egyébként ő alkotmányellenesnek tart – e cselekedetét szlovák állampolgárságának elvesztésével bünteti. Nemes, bátor és egész magyar közössége számára biztatást adó ennek a fiatalembernek az önzetlen példamutatása.

    Gubík László önkéntes áldozatot hozva saját jövőjét kockáztatja, Magyarországnak ezért kötelessége, hogy felelősséget vállaljon érte! Felelősséget vállaljon ezért a bátor fiatalért és minden sorstársáért, akik elcsatolt területeinken élve is ragaszkodnak magyarságukhoz, továbbra is őseik földjén kívánnak élni, és nem hajlandóak bűnözők módjára bujkálni egy paranoid komplexusait kisebbségi polgárainak megfélemlítésével leküzdeni próbáló, soviniszta állam hatóságai elől…      Ha pedig ezen hatóságok keze tényleg lesújtana Gubík Lászlóra vagy bármely más sorstársára, ha egy felvidéki nemzettársunkat a második világháborút követő évekhez hasonlóan a XXI. században is el lehetne űzni otthonából – nem mellesleg egy uniós tagállamból – csak azért mert magyar, akkor magának az állampolgárságnak a visszaadása válna teljesen értelmetlenné. A Jobbik ezért felszólítja a kormányt, hogy adja fel eddigi bűnös hallgatását, lépjen végre túl a  jószomszédi viszony   húszéves dogmájának örökös elsőbbségén, és a felvidéki magyar közösség érdekeit tekintve elsődlegesnek minden rendelkezésére álló eszközzel gyakoroljon nyomást Szlovákiára a magyarellenes állampolgársági törvény módosításának kikényszerítésére, szükség esetén pedig a leghatározottabban álljon ki Gubík László és sorstárai mellett!          A Jobbik Magyarországért Mozgalom erkölcsi és politikai támogatásán túl ezúton is felajánlja, hogy szakemberei által minden jogi segítséget megad, ha Gubík Lászlót kiállásáért bármilyen hátrányos jogkövetkezmény érné.

Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke

Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük