KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Alapjogokért Központ: nemzetközi szinten is létrejött a centrális politikai erőtér a globalistákkal szemben

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Alapjogokért Központ értékelése szerint nemzetközi szinten is létrejött a centrális politikai erőtér a globalistákkal szemben, a CPAC (Konzervatív Politikai Akció Konferencia) Magyarország tanácskozásán pártpolitikai hovatartozásokat felülíró és kontinenseken átívelő koalíció jött létre „az Isten, haza, család értékegysége” mellett.

A múlt heti rendezvényt szervező elemző intézet a Facebook-oldalán hétfőn azt írta: a magyar jobboldal, az amerikai konzervatívok, valamint „európai szövetségeseink” részvételével tartott konferencia teljesítette az „együtt erő vagyunk” ígéretét. Magyar szervezésben nemzetközi szinten is létrejött a centrális politikai erőtér,

„a szuverenisták szövetsége a globalista hálózatokkal szemben – mert csak együtt van erőnk a békéhez!”.

Hozzátették: a több mint 400 külföldi vendéggel május 4-5-én megrendezett második CPAC Hungary

„valóban Magyarországra vonzotta azokat az egész világról, akik számára fontosak civilizációnk zsidó-keresztény kulturális alapjai, a nemzeti büszkeség és a gyermekek védelme, Mexikóvárostól Tokióig”.

Közölték: a legfontosabb európai pártcsaládok vezetőinek, a legnagyobb francia, portugál, észt jobboldali pártok elnökeinek, a grúz miniszterelnöknek vagy a korábbi cseh miniszterelnök, az ANO elnökének, Andrej Babisnak, amerikai és európai minisztereknek, képviselőknek Budapestre érkezésével „olyan centrális politikai erőtér látszik kialakulni nemzetközi szinten – a magyar jobboldal szervezésében -, mely együttes erővel tud kiállni a szuverenitásért a globalista elitek és ideológiák ellen”. Ezt erősítette – tették hozzá – az Egyesült Államok 45. elnöke, Donald Trump videóüzenete is, aki szintén „a marxista globalistákkal szembeni összefogást szorgalmazott”.

Az Alapjogokért Központ szerint a CPAC Magyarország konferenciájára érkező több mint 2000 résztvevő, 130 újságíró, valamint 30 hazai és külföldi partnerszervezet mutatja a magyar jobboldal erejét.

Idézték Orbán Viktor miniszterelnököt, aki a rendezvényen úgy fogalmazott: Magyarországhon az elmúlt 13 évben valóban sikerrel kísérletezték ki „a globalista progresszív vírus” ellenszerét, azt, hogy a nemzet, a családok védelme és a béke érdekében „nemet kell mondani migrációra, genderre, háborúra”. A CPAC Magyarország ezt a „szuverenista politikai vakcinát” kínálta a résztvevőknek, amelynek receptjét eltanulva sikerrel vívható meg a küzdelem saját országaikban – tudatta az Alapjogokért Központ.

Ez is érdekelheti:  Pressman szerint ő mindent megpróbál, de a magyar kormány nem ért a szóból

A Conservative Political Action Conference (Konzervatív Politikai Akció Konferencia, CPAC) az Egyesült Államokban a konzervatív oldal politikai rendezvénye, a republikánus tábor seregszemléje.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük