KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Akik Sztálinnál is bosszúállóbbak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
FELDMÁJER PÉTER, DR. KRAUSZ TAMÁS  ÉS  DR. KARSAI LÁSZLÓ   FIGYELMÉBE.

Vita tárgyát nem képezheti, hogy akik történésznek tartják magukat, azok csak úgy ítélhetik meg Horthy Miklós tevékenységét, ha figyelembe  veszik  az adott korszak  politikai és katona-politikai tényezőit, és azok ismeretében lépnek a nyilvánosság elé.

Nyilvánvaló, hogy Karsai és elvtársai járatlanok a Horthy Miklós által jól ismert nemzetközi helyzet elemzésében (is), ezért gondolataikat a nehezen palástolt indulat, a szubjektivizmus és a bosszúvágy vezérli.

Igazolható, hogy Horthy Miklós fékezte, majd leállította a vörös-terror miatt kialakult fehér-terrort.  Politikai ellenfeleivel szemben határozottan fellépett,- golyó vagy kötél alkalmazása nélkül. Rákosinak és bandájának a Szovjetunióba való kiutazását is engedélyezte.

A  gazdaságot fellendítette,  a külkereskedelmi mérleg 1927 – től „nullszaldós” volt!  A Pengő Európa egyik legjobb fizető eszközének számított a szovjetek bejöveteléig. Az iskolai-oktatási rendszere és az egészségügyi ellátás világ-viszonylatban is példamutató volt.

A zsidótörvényeknek nevezett korlátozó intézkedések meg sem közelítették az egyes európai államokban (és a cári Oroszországban vagy a Szovjetunióban) bevezettek „súlyát” vagy a végrehajtásuk módját.

Horthy Miklós volt az egyedüli európai államfő, aki több esetben „kesztyűt dobott” Hitler elé, és nemet mondott a követeléseire. Kormányzónk lengyel, román, osztrák és szlovák menekültek ezreit fogadta be, közöttük zsidók tömegeit, lakást, óvodát, iskolát, pénzsegélyt és munkalehetőséget biztosított számukra, tovább-utazásukat is  lehetővé tette.

A zsidókkal szembeni megszorító intézkedéseivel – ugyanakkor – (Hitlert megtévesztve) évekkel késleltette hazánk megszállását és  a nácik szabad garázdálkodását. Taktikáját mértékadó külföldi zsidó szervezetek is támogatták. A hazai zsidóságnak még 1944-ben is saját újságjuk jelent meg, ami példátlan volt a németek által megszállt Európai államokban, sőt a világ első szocialista államában is, ahol Sztalin tobzódott a zsidók tömeges kiirtásában és a GULAG-okba hurcoltatásukkal!

Ami hazánk háborúba való belépését illeti, geostratégiai helyzetünkkel, történelmi hátterünkkel, valamint Hitler Romániának és Szlovákiának beígért, magyar területekkel való bővítésével magyarázható.Nem véletlen, hogy  a román és a szlovák  csapatok már 50-60 kilométeres távolságon masíroztak  szovjet területeken, amikor  Horthy  (kényszer helyzetben)  azt tette, amit akkor bárki megtett volna! Mi voltunk tehát az „utolsó csatlósként” emlegetett agresszorok, de az első, a második vagy a harmadik helyezetteket  szemérmesen elhallgatják.

Kérdésként vetette fel levelében Karsai László, hogy „ebben az antikommunista kereszteshadjáratban mit is kerestünk mi, magyarok? A határainkat védtük a Donnál”?

Ha Mandzsúriára, Finnországra, Japánra, Kínára, Kárpátaljára, Lengyelországra, Csecsenföldre, Ingusföldre, Mongóliára, Ukrajnára, Észtországra, Lettországra vagy Litvániára   gondolunk. akkor  a határaink védelme még  a Donnál  sem volt garantálható…

Alaptalan, hogy Horthy Miklós háborús és népellenes bűnök sorát követte el, ilyen vádat csak tudatlanok, alulképzett nyelvöltögetők, magyartalan senkiházi személyek állítanak.

Karsaiék okosabbak akarnak lenni a Nürnbergi Per ügyészeinél, bíróinál, politikusok, történészek és átlagemberek millióinál és azoknál a zsidóknál is, akik Horthynak köszönhetik az életüket. Sztalint is „le akarják pipálni” Horthyval szembeni véleményének megkontrázásával.

Erre mondaná a véreskezű népirtó (ha élne), amit  egy PB. ülésen mondott, amikor Kaganovics vele ellentétes álláspontot képviselt: „látják elvtársak, Kaganovics elvtárs 42 éve párttag, de 62 éve zsidó”.

Közreadta:

Prof. Dr. Bokor Imre

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Akik Sztálinnál is bosszúállóbbak

  1. azért végül is ezen vita hasznos arra, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba …

    engedelmetekkel én is ráteszek egyet ;
    Horthy soha nem tett olyan kijelentést, hogy egyetért a német (a náci)
    jogrenddel, szabályokkal, amely a kollektív bunösséget, megbuntetés elvét használja. Tehát SOHA nem adott arró tanúságot Hitlernek, hogy
    a zsidók jogait elveszik, önkényesen kirekesztik a társadalomból (kifosszák és életükre törnek) …
    na ezt Horthyról …

    a mai magyarság képviselete ma hogy gondolkodik, tesz egy hasonló esetben ?
    Sólyom László a M(agyar) K(öztársaság) nevében 2006 január végén a cseh kollégájának ezt mondja (az MTI hitele szerint) : „A Benes dekrétumok nem lehetnek akadály a két ország jó viszonyában …” …

    ég és föld, mennyország és pokol … különbség van itt !!!
    soha az egy Horthy ilyent nem tett volna meg. Soha nem
    adott volna vallomást az egy fasiszta jogrend mellett !!!
    ma … Mo a fasiszta jogrendet elfogadhatónak mondja ki (a kollektív biunösség elvét !). Mégha itt csak egy személy is mondta volt ezt (S.L.), ezen személy, mint volt Horthy is … a magyarság egészét képviselte …

    a szemét, a selejt … az próbál ma ítélkezni a tisztességes felett.
    Na itt azért meg kell mondjuk, hogy itt azért van egy kis ellenkezés
    a magyar népnél. Amilyen mélyre sülyedtünk …, már ez is egy nagy dolog …
    szeretettel, L

  2. Tiszta vizet a pohárba?
    Azt ma „hivatalosan antiszemitizmusnak hívják ! Az Igazság fáj, nem lehet belőle kaszálni, és oda a mártíromság.
    Ahogy a „dolgok mostanság állnak a valós történelem, az Igazság felszínre kerülése még várat magára.
    Addig tovább folyik a hülyítés,maszatolás, hazudozás,képmutatás az élet minden területén. Hiába,míg a „sár van felül és a csőcselék hatalmon ez is marad.
    Remélhetőleg közel az Apokalipszis,az Igazság,a Tudás feltárulása !

  3. Jelenleg Júdás hazug népe kezében van a hatalom – le is süllyesztették azt a saját szintjükre – miattuk nem kerülhet felszínre a valós történelem.
    A hazugságot folyamatosan meg kell támasztani ami sok energiát emészt fel.
    Az igazság mindig győz.
    H.B.

    „A hazug ember nem tud igazat mondani, mert a szándéka tisztátalan, nem a szavai, amelyek akár lehetnek igazul hangzóak is.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük