KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Aki nem így áll hozzá, az hazaáruló!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Tudom sokaknak nem fog tetszeni, de nem igazán érdekel.

Mert ha Kanada, Finnország, Ausztrália, stb. NÉPE és VEZETŐI ÍGY megfogalmazzák a gondolataikat a menekültnek nevezett szarháziakról, akkor akinek ez nem tetszik az MEHET utánuk, és a határnál eldobhatja az okmányait……. Majd MERKELANYU segít neki! Ausztria, meg megérdemli az imámját, meg az a sok köcsög is, akinek az „Allah il Allah” tetszik.

Az tanulmányozhatja a lenti részben a szabályokat. -szalontay-

Egy menza disznóhússalfinomság

Muszlim szülők azt követelték, hogy Montreal (Kanada) egyik elővárosának minden iskolai menzájáról tiltsák ki a disznóhúst.
A polgármester elutasította a követelést, a jegyző pedig levelet küldött minden szülőnek, amelyben megmagyarázta, hogy miért.

„Önöknek, muszlimoknak meg kell tanulniuk, hogy Kanada és Quebec szokásaihoz, hagyományaihoz és az ottani életformához alkalmazkodjanak, mert a bevándorlásukkor ezt választották.

Meg kell érteniük, hogy integrálódniuk kell, mert önöknek kell az életmódjukon változtatni, nem a kanadaiaknak, akik önöket nagyvonalúan befogadták.

Meg kell érteniük, hogy a kanadaiak sem nem rasszisták, sem nem idegengyűlölők, hisz már eddig is sok muszlim bevándorlót fogadtak el. De a kanadaiak nem hajlandók arra, hogy azonosságukat és kultúrájukat feladják. És ha Kanada befogadó ország, akkor nem a polgármester az, aki a külföldieket befogadta, hanem Kanada-Quebec népe.

Végül meg kell érteniük, hogy Kanada a maga zsidó-keresztény gyökereivel, karácsonyfáival, templomaival és vallási ünnepeivel a vallást a magánélet keretei között tartja.
A közösségnek joga volt arra, hogy mindenféle megegyezést az iszlámmal és sariával elhárítson. Mindazoknak a muszlimoknak, akik ezt a világszemléletet nem tudják elfogadni, és nem érzik jól magukat Kanadában, azt tudjuk mondani, hogy a világon 57 csodaszép muszlim ország van, a legtöbbjükben népességhiány van, és készek arra, hogy a szegényeket a sariával összhangban szeretettel fogadják.

Ha önök a hazájukat Kanadával és nem valamelyik muszlim országgal cserélték fel, akkor ez azért volt, mert a kanadai élet kellemesebb mint bárhol másutt.
Tegyék fel egyszer maguknak a kérdést: Miért jobb itt, Kanadában mint ott, ahonnan jöttek? A válaszunk: menza disznóhússal.

Finnország

A hét végén több tucat menekült tért vissza Svédországba az északi svéd határon keresztül, miután Finnországban dühös patrióták migránsellenes tüntetéseivel szembesültek – közölte azt ORF tévé. Több színes bőrű menekültet Kemi finn városban halálosan is megfenyegettek az őket nem szívesen látó helyiek.
Az egyik svéd rádió jelentése szerint a visszatértek közül 20-30-an Lulelában nyertek elhelyezést. Őket a határ finn oldalán, Haparanda/Ornio kettős városban több száz tüntető állította meg, a határ azonnali lezárását követelve.
Az SVT rádió szerint további migránscsoportok önként tértek vissza Svédországba, miután előzőleg egészen Kemi kikötővárosig jutottak el, ahol – saját elmondásuk szerint – fizikai támadásnak voltak kitéve, és azzal fenyegették meg őket, hogy meg is ölik őket, ha nem tűnnek el Finnországból.

Ausztria

A sörfesztiválokra és a küszöbön álló osztrák tartományi választásokra bányászták elő ezt a régebbi „oktatófilmet”: Az imám németül és arabul is elmondja, mit átkoz el Allah:

– alkoholt (készítőjét, fogyasztóját, forgalmazóját)

– aki elvált nőt (férfit) vesz el

– aki tetováltatja magát (és tetovál)

– aki (saját, vagy más ember) szemöldökét (szőrzetet) eltávolítja/ritkítja

– aki vendéghajat, vagy parókát hord

– aki Allah teremtését megváltoztatja (=plasztikai sebészeti beavatkozáson megy át)
A „Patrióta vagyok, nem náci” csoport filmjét 20 perc alatt (eddig) 170,000 nézték meg:
https://www.facebook.com/Patriotismus/videos/928012223901374/

(Időközben a filmet a facebook elérhetetlenné tette /szerk./)

Nekünk és főleg nekem nagyon tele van a hócipőm ezekkel az életükért futó menekültekkel! Miért is? Többek közt azért is, mert az európai vezetők mintha elfelejtenék, hogy Európát mi tettük Európává!

Most pedig azt látom, hogy egy emberöltő és vége Európának!

Addig pedig etetjük őket, majd hálából gyerekeinket nyomorba döntik, velünk együtt. Kemény és határozottan kell lépnünk, hiszen megmaradásunk a tét. A 24. órában vagyunk a pontos idő: 23 óra 50 perc!
Az a magyar politikus, aki ezt nem látja az hazaáruló!
Európai politikus, aki ezt nem látja Európa árulója!

Mészáros Imre
elnök,
Gój Motoros Egyesület

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Aki nem így áll hozzá, az hazaáruló!

  1. Én nem szeretem ezeket a motorosokat. (az elveiket sem úgy általában), de most teljes mértékben egyet tudok érteni velük.
    Ez Magyarország. Ez a mi hazánk. Nekünk – főleg kisembereknek – már egyebünk sincs, mint a tudat, hogy saját országunkban élünk. Olyan amilyen, mi tettük ilyenné, de a mienk!
    Ez most veszélyben van, annak tükrében, hogy – nemcsak a saját – a médiákból egyre több dolog derül ki. Lehet igazságokat alkotni, de két dolog van, amit nem ír felül sem a győztesek, sem a vesztesek igazsága. Ez pedig a tapasztalat és az emlékezet.
    Az, hogy az EU vezetése egy töketlen halmaz, egy dolog. Ugyan mondja meg valaki, mi az a fontos dolog a migránskérdésben, ami eddig nem jött be és a miniducse (akit személy szerint gyűlölök, de a bandáját is) előre megmondta?
    Az, hogy ezt a helyzetet Heil Orbán mire használja fel, minek az elfedésére, az egy másik dolog, az is „megér egy külön misét”.
    Az sem akar feltűnni sokaknak, hogy a nagypofájú országok – amint a saját „farkukkal kellett verni a csalánt” – egy-két napon belül feladták? Hogy szinte azonnal sírni kezdtek, mint „kezdő b..i a gőzfürdőben”?
    Mi kell még, hogy lássunk is?
    Ha igaz a mondás, hogy az értelem szintje egy adott területen állandó, akkor nálunk okosodnunk kellene, hiszen rohamosan fogyunk. Vagy nagyon mélyről indulunk? Remélhetőleg ez utóbbi…

  2. Önnek mi a véleménye?

    szevasztok!

    Ej ha de régen volt – van véleményem is de most emlékem van – 2004-05-06-07-08 -09 – mikor is volt – amikor oda is írogattam – és elhagytam őket – Imre mikor volt emlékezel – no de hagyjuk a múltat – örülök, hogy rá jönnek azok is ha nem lesz nemzet nekik sem lesz megélhetés jó állás fizetés – és erre megy ki ez a JÁTÉK – szigorúan élet – halál harca – játéka! Valóban félre kell tenni, e miatt, mert én bal vagyok én jobb én meg független – meg stb. – itt egy van egy érdek és az a magyar létének fennmaradásának a kérdése – na ebben fogjunk össze egy a cél és a kívánalom és legyen az akarat!

    véges tűr elemmel ebben a kérdésben? spartakusz még mindig!

  3. ha nincs időd, türelmed:

    muszlim szülők azzal a követeléssel fordultak X városhoz, hogy az iskolai menzákról tiltsák ki a disznóhúst.

    A várs vezetés válaszolt udvarias levélben: ők ide bevándoroltak, vegyék tudomásul a kanadaiak életvitelét. Nem azért vannak ott, hogy az őslakosok szokásait megváltoztassák.

  4. Teljesen igaza van Mészáros Imre Úrnak!
    Angliában már a kilencvenes évek közepén követelték az ott lakó muszlimok, hogy az iskolás lányok hordjanak csadort, mert ebben a külső londoni kerületben ők voltak többségben, s nem az őshonos angolok.
    A NIF oldalain is lehetett látni azt a videót, amiben egy, azóta Angliából kitiltott saria vezér arról beszél, hogy sokasodniuk kell és akkor elvehetik az emberektől a hatalmat, mégpedig a demokrácia eszközével;. ugye az alapvető európai érték, a többségi akarat eszközét felhasználva.

    Juncker és Merkel és Hollande, s újabban az osztrák kancellár nagyon is tudatosan törekszik Európa elpusztítására.
    Ugyancsak itt a NIF-en olvastam egy Junckernek írott levélben, a következőket;

    „Önök ott Brüsszelben végtelenül ostobák, de várjunk csak, nem is ostobák, hanem tudatosan teszik mindezt.
    Tudatosan rombolják le Európát, ezt az ősi és nagy múltú, sokszínű és mégis egyöntetű kultúrát hordozó nemzetekkel belakott kontinenst.”

    ˇÖnök elárulták Európát, egy kapzsi és hataloméhes, nemzeti identitás és tradíciók nélküli nagyhatalom, az USA kezére játszották.”

    Hát erről van szó!
    El kell pusztítani Európát, mert akadálya az USA nagyhatalmi törekvéseinek.
    Ugyancsak a NIF oldalain olvasható „Hegemonikus Hibrid Háború” című elemzés is hátborzongató valójában tárja fel ezt a most zajló pusztító folyamatot.
    Sajnos Európa népei nem értik még ott sem, ahol még nagyjából őshonos a népesség, hogy a „1968-as eszmék, a maoista és „vadregényes kommunista ideák” a liberalizmussal keveredve megfertőzték a lelküket, agyukat, beteggé tették gondolkodásukat.” – nem pontosan idézve egy régebben olvasott tanulmányból, aminek most nem jut eszembe a címe.

    Európa nemzeteinek vezetői, tisztelet a nagyon kevés kivételnek, többek között Orbán Viktornak, mind Európa árulói, s csak egy összeurópai összefogás takaríthatná el őket, de erre nem látok semmi esélyt.
    Hiába vannak euroszkeptikus pártok, tiltakozó civil csoportok ezekben sem merül fel az összefogás és közös védelmi akció lehetősége.

    Kanada még megteheti, hogy rendreutasítja a követelődzőket, de ha ott is többségben lesznek, akkor nekik is végük van, vagy jöhet a gerillaháború

    Talán jól is van ez így; Isten belefáradt az emberiség bűneibe, elképesztő arroganciájába, amivel ezt a gyönyörű világot pusztítja, abba a rengeteg mocsokba, amivel megfertőzzük saját a lelkeinket.
    Most nem küld Vízözönt, hiszen sokkal hatékonyabban hajtjuk végre a végítéletet mi, magunk

    Jancsó Tibor

  5. Ezt a levelet most kaptam Franciaországból, egy magyarul is tmegtanult kedves francia barátomtól, az idézet magáért beszél!

    „Sajnos még nem jött rá a nép hogy az Amerikaik alegnagyob terroristák . Oszt meg és urlkodj! Amerikaik tudják hogy pár étized után nem ök lesznek a világ uralkodoi.
    Sajnos a rasszizmus erösôdik Franciaországban. S* külvárosban lakik. Kivette a gyerekeit (8 és 5 évesek) az állami iskolából. A gyerekek többsége arab vagy afrikai muzlimok. És már lenézik a « fehér » gyereket. Gunyolják hogy pogányok (mécréant), és lenézik öket mert nem körülmetéltek.”

    Európa már tényleg felébredhetne!

    Jancsó Tibor

  6. „Az a magyar politikus, aki ezt nem látja az hazaáruló!
    Európai politikus, aki ezt nem látja Európa árulója!”
    Szinte szóról szóra ugyanezt a véleményt írtam le pár napja egy cikkhez hozzászólva – azóta ez a vélemény még szilárdabb lett.
    Azok az európai vezetők akik nagyszámú migránst akarnak befogadni azok a cionisták kurvái és Európa vesztét akarják.

    „Hazaárulók akadnak minden időben. De ítél fölöttük a nemzet, és ítélete ellen nincsen fellebbezés.”
    (Wass Albert: Modern hazaárulók)

  7. Uraim. Elgondolkodtak már azon, hogy ezeket a ” vezetőket ” MI választottuk? Még akkor is ha az itt írogatók ezt kikérik maguknak. / Többek között én is. /
    Miért nem tudunk egy népe iránt elkötelezett, tisztakezű politikust választani? Válasz: mert ilyen nem létezik.

    1. De létezik, csak ebben a „demokratikus kriminalizmusban” nem választható. Egy fecske amúgy nem csinál nyarat. A teljes garnitúrának kéne „elkötelezett, tiszta kezűnek” lenni, különben azt az egy fecskét hamar levadásszák.

    2. Az a baj,hogy csak zsidó tolvajok közül választhatunk.
      Részemről itt vége is ennek a kamu választósdinak,már csak akkor megyek el választani,ha becsületes magyar emberek is lesznek a választhatók között.
      H.B.
      „Nem azt kívánom, hogy a magyar tûzhelynél hátrány legyen az, hogy valaki más vérû. Azt kérem: ne legyen elõny az, hogy valaki nem magyar.”
      (Szabó Dezsõ)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük