Aki átélte a tegnapi földrengést Japánban – első kézből a tragédia helyszínéről

A 6852 szigetből álló Japán a földrengések hazája. Lakóinak lába alatt itt mozdul meg legtöbbször a talaj, szeszélye szerint évente több ezerszer. Akire gyakorta ráköszöntött a hirtelen bizonytalanság, hogy az életéből mindössze 20-40 másodperc maradt, más emberré válik. Mert a földrengést megszokni nem lehet.

A Japánban töltött 31 évem alatt számtalanszor találkoztam a természet gigászi erejével. A földmozgást az épület egyre erősödő jobbra-balra ingásából észleljük, amit aztán vérfagyasztó hang-egyveleg kísér. Reccsenések, roppanások, lehulló tárgyak zaja, ablaktörés, sikolyok, összedőlt épületek robaja. A cseresznyevirágos szigetországban hat esetben kényszerültem gyors és végső számadásra. Ebből egyik alkalommal az épület rendhagyóan nem jobbra-balra, hanem körmozgással ingott, másik alkalommal pattogott, a harmadik eset pedig az időtartamával volt rendkívüli, tudniillik, majdnem egy percig tartott. Ezeken azonban mind volumenében, mind időtartamában messze túltett a mai idegpróba. 

Japán idő szerint délután 3 óra után megmozdult alattunk a föld, és ez az állapot kisebb-nagyobb megszakításokkal immár tizenegyedik órája tart. Az épület inogni kezdett, és amint a kilengése 10-15 másodperc elteltével nem hogy csökkent volna, de erősödött, menekülőre fogtuk a dolgot. A japán házakat úgy építik, hogy földmozgásra inogjanak. Úgy többet kibírnak, míg a masszív szerkezetek, amelyek könnyebben összeroppannak. Bár a hozzáértők szerint ilyenkor okosabb asztal alá bújni, többen a szomszédos parkolóban kerestünk menedéket, ahol az összedőlő épületek és villanyoszlopok sem tehetnek bennünk kárt. „Ódzsisin, ódzsisin!” (Földrengés, földrengés!) hangzott fel innen-onnan. A máskor oly függőleges falak és oszlopok most táncot jártak körülöttünk, a szomszédok sikoltva futottak ki házaikból, akadt, aki pizsamában, macskáik pedig halálfélelemben rohangásztak körülöttük.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=cZYT6BjfBro]

A kisebb földmozgásokat az utcán járva észre sem vesszük, de most a parkoló aszfaltja úgy vonaglott, mintha szőnyegként rángatnák a lábunk alatt. „80 éves vagyok, de ilyet először éltem meg” – morogja szomszédom, Tamura bácsi, akivel summázva összegezzük az utóbbi évtizedek megpróbáltatásait. A rázkódás néhány perc múltán csitult, de nem múlott. Egy fiatalasszony széket és takarót hozott a parkolóba. Még órákkal később is ott találtam, ölében sokkos kisfiával. A gyerek sikoltozott, amikor zárt helyre próbálta visszavinni. Mi viszont visszaszállingóztunk házainkba, és mint ilyen esetben mindig, bekapcsoltuk a televízió állami csatornáját, az NHK-t. A japán kormány mindig azon keresztül ad hírt, és közli a további teendőket. A mai hírek a pusztításról szólnak. A Richter-skála szerinti 8,9-es rengés az utóbbi 140 év, más állítások szerint Japán eddigi legnagyobb földrengése volt. Meghaladja az 1995 évi, hatezer áldozatot követelő kobeit, ami „csak” 7,3-as volt. A kár előzetes becslések szerint 100 milliárd US dollár. A cunami 6-10 méteres hullámai egész városrészeket sodortak el. A kamera ráközelít az utcán keresztben fekvő halászhajóra, amit egyszerűen csak odadobott az óceán. Az üzletek között autókat sodor az ár, tulajdonosa a habokban úszik utána. A halottak száma hivatalosan 110-nél jár, de a számadat egyre kúszik felfele. Rövidesen elérheti a több százat, ezret. A Fukusima atomerőmű két blokkjának a hűtése leállt. Nukleáris vészriadót rendeltek el. Több városban tűz ütött ki, a házakkal egyetemben leégett egy olajtározó is. A naritai nemzetközi repülőtér összes járatát törölték, leállították a metrókat, vonatokat, de még a felvonókat és a mozgólépcsőket is. A boltok többsége bezárt. A híreket nézve 5-10 percenként, amint erősödik a rezgés, ugrunk az ajtóhoz, felkapjuk a túlélő csomagot, és ha kell, futunk. „Fuss az életedért!” Nehéz éjszakánk lesz.

Persze, tudom, Japán mint mindig minden nehézségen, ezen is túlteszi magát. Nem csak azért, mert a földrengésekre legjobban felkészült ország, de azért is, mert a japán emberek szorgalma és munkaszeretete a természet minden csapásán úrrá lesz.

Doma-Mikó István

Tokió

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!