KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Áder János részt vesz a „Krími Platformon”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ukrajnában bejelentették, hogy az egyik ország lemondta részvételét a „Krími Platformon”

A fórumra augusztus 23-án Kijevben kerül sor.

Pénteki sajtótájékoztatóján Alekszej Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (1) titkára bejelentette: egy ország lemondta részvételét az augusztus 23-án Kijevben megrendezendő (2) „Krími Platform” elnevezésű csúcstalálkozón.

„Oroszország nyomása miatt az egyik ország lemondta részvételét a „Krími Platformon” – közölte Danyilov. Nem árulta el azonban, hogy melyik országról van szó.

Az ukrán külügyminisztérium adatai szerint már mintegy 40 ország jelezte részvételi szándékát a „Krími Platform” elnevezésű csúcstalálkozón.

Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök 2020 szeptemberében jelentette be a „Krími Platform” létrehozását. Kijev abban látja a fórum célját, hogy az koordinálja „a Krím Ukrajnába történő visszatérítését célzó nemzetközi erőfeszítéseket”. A szervezők tájékoztatása szerint ilyen formátumban, az első találkozón 44 ország, valamint nemzetközi szervezetek vesznek részt. Az európai országok többsége külügy-, illetve védelmi miniszterét küldi Kijevbe. Államfői szinten képviseltetik magukat a balti országok, továbbá Lengyelország, Szlovákia, MAGYAROSZÁG (kiemelés a fordítótól), Moldávia, Szlovénia és Finnország. (3) Várható továbbá az Európai Unió és a NATO részvétele. Az Egyesült Államok közlekedési miniszterét küldi.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, az Ukrajna által kezdeményezett találkozót kommentálva azt egy olyan „boszorkányszombatnak” minősítette, amelyen a Nyugat tovább ápolgatja a mai ukrán vezetésen belüli neonáci és rasszista tendenciákat.

Megjegyzések:

(1) A címlapfotón a hírhedt „Mirotvorec” nevű feketelista tablója látható. Rajta a felirat: „A KRÍM – AZ UKRAJNA!” A Krímben tett látogatásáért erre a feketelistára került már Dmitrij Medvegyev akkori orosz miniszterelnök, az egy ottani üzleti fórumon részt vett Gerhard Schröder korábbi kancellár – de még egy ötven fős amerikai újságírócsoport is. Miután az ukrán külügyminisztérium már a sokadik tiltakozó jegyzéket küldte Vlagyimir Putyin krími látogatásai miatt, Marija Zaharova külügyi szóvivő bejelentette: az effajta jegyzékeket olvasatlanul fogják visszaküldeni a feladónak. A diplomáciai etikett szerint ez az elégedetlenség legdrasztikusabb kifejezésre juttatásának a formája.

Ez is érdekelheti:  Nyár végére kilátástalan helyzetbe kerülhetnek az ukránok

A Krím miatti nyugati – elsősorban amerikai – szankciós őrület és hisztéria egyik legfőbb oka: amerikai részről már nyolcadik éve nem tudják megemészteni, hogy a Krím „orosz annektálásával” örökre lemondhatnak arról az ábrándjukról, hogy a szevasztopoli támaszpont megszerzésével a Fekete-tenger urai lesznek. Beszorítva oda az orosz flottát, megakadályozva annak kifutását a Földközi-tengerre.

(2) A napokban az a hír kapott lábra, hogy – mivel erre a költséges rendezvényre az ukránoknak nincs pénzük – azt ezért New-Yorkban, az ENSZ Közgyűlés soron következő ülésszakainak megnyitói idején hagyományos állam- és kormányfői találkozójának margóján rendezik meg. Félrevezető, álhírnek bizonyult.

(3) Az ügy azért irritáló, mert a névsorból hiányoznak olyan országok, amelyek a mostani Ukrajnával Magyarországnál jóval szívélyesebb viszonyt ápolnak (Románia és Bulgária), illetve amelyek Oroszországgal való kapcsolatai a mélyponton vannak (Nagy-Britannia, Csehország).

Nem elképzelhetetlen, hogy esetleg hazánk (vagy netán Szlovákia) az az ország, amelyik lemondta részvételét. Az Önök megfigyelője külön posztban fejti ki – lesújtó – véleményét az ebben a bolhacirkuszban való részvételről. Még ha netán mi mondtuk is vissza a részvételt. Ilyen döntést meg sem lett volna szabad hozni! Ebben részletesen megindoklom, miért tartom szégyenletesnek egy ilyen rendezvényen való – egyébként fölösleges, Magyarországot lejárató – részvételt. Meggyőződésem, a magyar közvélemény elsöprő többsége –de még a magyar döntéshozók sem – értesült a Krím történéseinek valódi hátteréről.

Fordította és kommentár: Csikós Sándor

Forrás

A kiemelt képhez:

A képen: az ukrán gestapó „Mirotvorec” („Béketeremtő”) nevű spicliportáljának emblémája. Mellette a fenyegető, figyelmeztető felirat: „A KRÍM – AZ UKRAJNA!” És jaj annak, aki azt nem tartja be! Legyen az külföldi is. Rákerült a feketelistára, mindenekelőtt, Dmitrij Medvegyev akkori orosz miniszterelnök. Amiért Ukrajna engedélye nélkül merészelt országának egyik térségébe látogatni. Munkaköri feladatainak ellátása végett. (Erősen kétlem, hogy megkapta volna az engedély. Kilóg a valaguk a gatyából, de azért dirigálnának.) Rákerült Gerhard Schröder egykori kancellár, amiért részt vett ott egy üzleti konferencián. Németország tiltakozott – aztán annyi. (Képzeljük el ugyanezt, orosz viszonylatban… Illetve, meg is van. A járvány miatt korlátozták az EBESZ-megfigyelők létszámát az oroszországi választásokon. MÁRIS MEGVAN AZ ÜRÜGY, MIÉRT NYILVÁNÍTSÁK AZ OROSZORSZÁGI VÁLASZTÓK AKARATÁT ÉRVÉNYTELENNEK.) A Krímben járt félszáz fős amerikai újságírócsoport… Lett belőle egy kis patália, de Amerika bősz haragja ezúttal hamar elszállt. Annak, hogy „Krími Platform” – az ukrán spicliportállal egy tablón lévő jelmondat a mottója. További jó demokráciát, uraim!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük