KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Áder János: Ha szívedből keresed Istent, akkor meg is találod

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

– Engem még sose tapsoltak vissza – mondta pénteken Áder János Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, miután a közönség lelkes ovációval fogadta tanúságtételét, amelyben kiemelte, hogy rajtunk múlik, hogy Isten törvényei szerint élve jól sáfárkodunk-e talentumainkkal. Ha igen, megtaláljuk az Istent – hangsúlyozta a köztársasági elnök.

– Mindannyiunkkal történnek váratlan események, amik döntően befolyásolják életünket, örökre szóló élménnyé vállnak

– mondta pénteken Áder János Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, hangsúlyozva, hogy ilyenkor gyakran kérdezzük, miért történt mindez velünk. – Az egyik válasz erre, hogy véletlen volt, a másik, hogy a Jóisten akarata – vélekedett az államfő.

Tanúságtételében a köztársasági elnök személyes történeteket osztott meg a résztvevőkkel. Elmesélte, szerinte nem véletlen, hogy amikor 2013 őszén hivatalos látogatásra készült a Vatikánba, és kérdésként felmerült, mit vigyenek a pápának. Az egyik ajándék végül Mátraverebély-Szentkútról a gyógyító erejű forrás vize lett. A szentatya a vízzel megáldotta őt és családját, majd a találkozó után először beszélt nyilvánosan arról, hogy enciklikát kíván írni a teremtésvédelemről. A végül 2015-ben megjelent Laudato si’ kezdetű körlevélből Áder János, Ferenc pápa imáját idézte, amelyben a szentatya úgy fogalmaz:

Szoros egységben vagyunk minden teremtményeddel a végtelen világosságod felé vezető úton

A köztársasági elnök egy másik történetet is felidézett: beszédtechnika óráin gyakran kellett istenes verseket felolvasnia, innen jött az ötlet, hogy Égre néző – Isten jelenléte a magyar költészetben címmel gyűjteményes kötetben jelentessék meg a legszebb istenes témájú verseit a magyar költőknek.

„Az Isten itt állt a hátam mögött, és én megkerültem érte a világot” – idézte József Attila sorait Áder János, majd felelevenítette, hogy a kötet megjelenése után egy adventi fogadáson Szabó István református püspöknek idézte ezeket a sorokat, aki csak annyit válaszolt: „És miért nem fordultál meg?”

A köztársasági elnök elmondta, hogy közel ezer gyermek lett árva a koronavírus miatt hazánkban, ezért feleségével elhatározták, alapítvány hoznak létre, hogy a Covid-árvák segítséget kaphassanak. – Folyamatos támogatásról, hosszú évek munkájáról nem pedig egyszeri segítségről van szó – hangsúlyozta az államfő a Regőczy István atyáról, az Isten vándoráról elnevezett alapítvány kapcsán.

Ez is érdekelheti:  Bayer Zsolt: A takonygerincű

– Karitatív munkát végezve mindig felmerül a kérdés, jól segítünk-e – fogalmazott a köztársasági elnök és egy, a járvány során megözvegyült anya leveléből idézett, aki Ady Endre soraival köszönte meg a segítséget:

„Mikor elhagytak, / Mikor a lelkem roskadozva vittem, / Csöndesen és váratlanul / Átölelt az Isten. / Nem harsonával, / Hanem jött néma, igaz öleléssel, / Nem jött szép, tüzes nappalon, / De háborus éjjel.
/ És megvakultak / Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom, / De őt, a fényest, nagyszerűt, / Mindörökre látom.”

Sokan gondolják, hogy Isten megszólít, és megkérdezi, miben segíthet – vélekedett Áder János és hangsúlyozta: az istenkeresés, a hit nem lehet passzív, és csak rajtunk múlik, Isten jeleit sztoriknak vagy példázatoknak tekintjük-e.

– Ha az Isten törvényei szerint élsz, jól sáfárkodsz a talentumaiddal és szívedből keresed Istent, akkor meg is találod – zárta személyes tanúságtételét a köztársasági elnök.

Kiemelt kép: Magyar Nemzet

Csekő ImreMagyar Nemzet

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük