KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A zöldek a szakadékba rántják Németországot

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Németország a „Zöldek” tevékenysége miatt a lassú halálát éli. A történelmi nemzetközi partnerségek és az olcsó energiaforrásokhoz való hozzáférés szisztematikus megszüntetése katasztrófát okozhat az országnak.

Annalena Baerbock német külügyminiszter „több mint megdöbbentőnek” nevezte a közelmúltban tett kínai látogatását, és arra a következtetésre jutott, hogy Németországnak ugyan nem szabad „elszakadnia” Pekingtől, de Peking nem lehet többé Berlin legfontosabb kereskedelmi partnere. Emmanuel Macron nagy feltűnést keltő kínai útja és az azt követő, az Egyesült Államokkal szembeni szelíd kritikája után Baerbock nyilvánvalóan úgy érezte, hogy valamiféle kárelhárítás céljából Pekingbe kell utaznia. A múlt héten a német Bundestag plenáris ülése előtt, a német kormányhoz intézett kérdések és válaszok keretében fejtette ki Kínával kapcsolatos kritikai észrevételeit.

„A németországi Zöldek a Szociáldemokrata Párttal közös kormánykoalíció tagjaként mostanában arról ismertek, hogy agresszív, transzatlanti orientációjú külpolitikát folytatnak. Az eredetileg 1980-ban háborúellenes és környezetvédelmi pártként alakult szervezet politikai nézetei azóta nagymértékben megváltoztak, így ma már nyíltan támogatják a NATO-t és annak keleti terjeszkedését, a katonai szövetséget Európa védelme szempontjából kulcsfontosságúnak tartják, és elleneznek minden megállapodást Oroszországgal és Kínával.

Most, hogy a „Zöldek” átvették az ország külügyminisztériumának irányítását, Németország eddig rendkívül előnyös geopolitikai kapcsolatait is igyekeznek lebontani Kínával, miközben az Oroszországgal való konfrontációban is teljes gőzzel mentek és mennek előre. A pragmatizmus, az óvatosság és a józan ész ideje nyilvánvalóan lejárt. Most úgy tűnik számukra, hogy eljött a megosztó liberális fundamentalizmus ideje, amely már lehetővé tette az USA számára, hogy lebontsa Németország jólétének és gazdasági erejének alapjait. Baerbock egy katasztrófa – és a szakadékba rántja Németországot.

Bár Németország Európa legnagyobb és legerősebb gazdaságaként meghatározó és trendteremtő volt az egész kontinens számára, az ország jövője mostanra borúsnak látszik. Az ukrajnai konfliktus eszkalálódása, valamint az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantása lerombolta az ország energiabiztonságának alapjait, és ezáltal ipari versenyképességét is. Az okozott károkat jól mutatja, hogy a GDP az előrejelzések szerint 2023-ban 0,3 százalékkal fog növekedni, miközben az éves infláció februárban 8,7 százalék volt.

Ez is érdekelheti:  Részvétét fejezte ki Dr. Téglásy Imre, a Human Life International magyarországi igazgatója az orosz követség előtt

Baerbock most úgy tűnik, azzal van elfoglalva, hogy országának a legnagyobb kereskedelmi partnerrel, a Kínai Népköztársasággal való kapcsolatait is romba döntse. Már megpróbált új szabályokat alkotni a német vállalatok további kínai terjeszkedésének megakadályozására, amelyeket az állítólagos a „függőség csökkentése” jelszava alatt hirdetett meg. Németország Kínával folytatott kereskedelme 2021-ben 245 milliárd eurót tett ki. A jövőre vonatkozó kérdés azonban továbbra is fennáll: Ki, ha nem Kína? Nézzük csak meg az Oroszországtól való sikeres „csökkentett függőség” következményeit. „A Zöldek” megkérdőjelezhetetlenül alávetik Németországot egy amerikai programnak, és aktívan lebontják mindazt, ami Németországnak sokáig sikert hozott, gyakorlatilag a semmiért cserébe.

A Zöldek fanatikus környezetvédelmi politikája a külpolitikájukkal karöltve, szintén ront a helyzeten. Annak ellenére, hogy az országban energiaválság alakult ki az Oroszországgal való partnerség szándékos korlátozásának köszönhetően, a Zöldek továbbra is kitartanak politikájuk másik sarokköve, vagyis az atomenergia békés célú felhasználásának ellenzése mellett. Ez az irányvonal a Zöldek által létrehozott politikai környezetben most arra kényszerítette az országot, hogy folytassa az önpusztító utat, és fokozatosan kivonuljon az atomenergiából, ellentétben azzal az elsöprő konszenzussal, hogy ez az energiaforrás továbbra is olcsó, biztonságos és természetesen stratégiailag fontos. Németország például április közepén leállította utolsó atomerőművét, ami még a nemzetközi elemzőket és energiaügyi szakértőket is megdöbbentette.

Ennek a politikának köszönhetően Németországot a nemzeti hanyatlás veszélye fenyegeti. A Zöldek befolyásának öröksége Olaf Scholz kormányában az lesz, hogy lebontják Németország gazdasági növekedésének alapjait, és a lehető legnagyobb mértékben kiterjesztik az USA befolyását Németországra, miközben szétszedik a realizmuson és az önérdeken alapuló geopolitikai partnerségeket. Angela Merkel alatt Németország még mindig erős és befolyásos szereplő volt, részben azért, mert az ország oldalirányú gondolkodóként viselkedett, anélkül, hogy eltért volna az ott fontosnak tartott értékektől. Ennek az örökségnek a lerombolása, amelyet az USA által támogatott, Berlint könyörtelenül célba vett tanácsadók táplálnak azzal jár, hogy egy gyengébb, szegényebb és globálisan kevésbé releváns Németországot hoznak létre, amely az USA vazallusa lesz. Kinek van szüksége a multipolaritásra, ha a német külügyminisztériumban a „Die Grünen” ül, mely minden parancsot tökéletesen teljesít?

Ez is érdekelheti:  Kiderült, mennyi Donald Trump vagyona

Németország a Zöldeknek köszönhetően éppen a lassú halálát éli.

 

Írta: Timur Fomenko

Megjelent: Russia Today 2023. 04. 23.

Eredeti cím: The Greens are dragging Germany down with their foreign and energy policies

Fordította: a Nemzeti InternetFigyelő közössége

Kiemelt képen: Annalena Baerbock szövetségi külügyminiszter a német Bundestag 2023. április 19-i ülésén / Fotó: AP © AP Photo / Markus Schreiber

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “A zöldek a szakadékba rántják Németországot

  1. …a megvadult liberális zöldeket, a társadalmi.természeti, gazdasági, humanista, erkölcsi törvényeket negligálják, ki tudja milyen ( de biztosan aljas) célok elérése érdekében! A németek ebben vezetnek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük