KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A volt rádióelnök lesz az Országgyűlés főigazgatója

Such György
Such György

Such György, a Magyar Rádió korábbi elnöke lesz az Országgyűlés hivatalának főigazgatója. Such György az [origo]-nak megerősítette, hogy Kövér László házelnök valóban felkérte a posztra, amelyet csak január elsejétől fog betölteni, de már október 25-én munkába állt, hogy fel tudjon készülni a feladatra.

Az idén elfogadott új országgyűlési törvény szerint 2013. január elsejétől kell kinevezni az Országgyűlés hivatalának főigazgatóját, aki a házelnök közigazgatási helyettese lesz, és az adminisztrációért felel. Kövér László házelnök Such Györgyöt, a Magyar Rádió 2010-ben távozó elnökét kérte fel a posztra. Such György a hírt az [origo]-nak megerősítette. A volt rádióelnök az MTI-nek azt mondta, hogy már október 15-től belépett a hivatali állományba, hogy áttekintse azokat az ügyeket, amelyek januártól az irányítása alá tartoznak majd.

Such György 1988-tól 1995-ig a Fidesz tagja volt, 1994-ig Orbán Viktornak is adott tanácsokat. Dolgozott a Magyar Narancsnál, a Magyar Hírlapnál, és az InfoRádió programigazgatója is volt. 2006 és 2010 között ő irányította a Magyar Rádiót, 2010-ben nem pályázta meg újra a posztot. 2011-ben az állami tulajdonú filmstúdiók ügyvezetőjévé nevezte ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.

A törvény szerint január elsejétől nemcsak a főigazgatót nevezik ki, hanem a házelnök politikai helyettesét, a háznagyot is, aki protokolláris rendezvényeken is helyettesítheti a parlament elnökét. A törvény szerint a háznagy képviselő is lehet, korábban több újság is azt írta, hogy a  fideszes Gulyás Gergely töltheti be ezt a posztot, ő azonban azt mondta, hogy nem pályázik a háznagy pozíciójára.

Forrás: origo.hu

sokkaljobb-kommentár: Such György rádióelnöksége idején szűnt meg a kedvelt szünetjel („Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!”), és az ő idejében találták ki a bugyuta A szavak ereje szlogent. Sajnos a távozása után sem állították helyre ezt a nagy magyar abszurdot, pedig ezt is elvárták a fülkeforradalmároktól. Such mielőtt távozott, a rádiónál még ottmaradó kedvenceinek milliós jutalmakat osztott ki. Egy darabig ment róla a sajtópolémia, aztán csönd lett, ahogy szokott. Liberális ember Such is, Kövér is. Bár az utóbbi nemzetinek szereti mondani magát.

Kövér László házelnök és országgyűlési képviselő is. Zala megyei listáról került be a parlamentbe, ezért nemrégiben a 330 ezer forintos költségátalányát 660 ezer forintra emelték… Az országházat még betontenger veszi körbe, de már megvásárolták a több mint egymillió forintos fűnyírót. Vajon kinek a garázsában van tárolva? Lesz Kövérnek házőrsége is, csak az egyenruhájuk költsége meg fogja haladni a százmillió forintot!

Miközben a megszorításügyi és adókivetési kormány és holdudvara havi egymillió forint alatt nem kereshet, addig az emberek többsége minimálbéren tengődik. Európa 27 tagállama közül az átlagkeresetet illetően a 22. helyen vagyunk, és mi fizetjük a világ legmagasabb áfáját. Normális országokban az élelmiszeren és a lakásrezsin nincs ilyen őrült mértékű áfa. Mindig szóba kerül, hogy a magas áfa miatt az élelmiszerforgalmazás a feketegazdaság felé (a maffia kezében van főleg a zöldség-gyümölcs és a gabonakereskedelem) mozdul el, ami évi 131 milliárd forint adóbevétel kiesést jelent. Változtatás azonban nem történik! És sajnos marad is az átlag és az alatt keresők számára a teljes reménytelenség, mert az egykulcsos adó miatt az ő jövedelmük jócskán lecsökkent, a méltóságosoké pedig az egekbe szökött. Such elvtárs jövedelme sem lesz egymillió alatt, az biztos, de lehet, hogy a lélektani hatás miatt 999 999 forint lesz…

A Civil Összefogás bejelentette, hogy minden postaládába eljuttatja a kormány tevékenységéről a tájékoztatóját. A baloldal azonban beelőzött: már megjelent a kormánylejárató szóróanyaguk! Ezek mennek mostanság Magyarországon idelent, odafönt meg a méregcsíkokat húzó repülők… Kemény tél elé nézünk magyarok!

Békéscsaba, 2012. november 10.

Ez is érdekelheti:  Rogán Antal szavai most váltak igazán kínossá Kálmán Olga számára

F. I. – K. M.

Emlékeztető: „Kezdeményezzük, hogy a képviselők fizetését fagyasszák be az euró bevezetéséig, azaz amíg a magyar gazdaság már olyan állapotban lesz, hogy az élet könnyebb lesz az állampolgároknak.” (Szijjártó Péter Fidesz, 2007. november)

Forrás: SokkalJobb

Kapcsolódó:  Az SZDSZ hatalomátvétele a 2/3-on belül? – Dr. Tóth Zoltán József előadása (videó)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

9 thoughts on “A volt rádióelnök lesz az Országgyűlés főigazgatója

  1. Éljen a Forradalmi Kormány!
    Eljön majd az ideje, amikor mindenkit a megfelelő helyre…

    Nagy Péter

  2. Most már csak az a kérdés, hogy Kövért ki kérte fel arra, hogy kérje fel ezt volt rádióst.
    Várom, hogy Lovas István vajon közli-e valahol ezzel kapcsolatban a véleményét.

    Akárki

  3. Nem értem a csodálkozást! A fidesz a likudot testvérpártjának tartja erről „vér”szerződést is kötöttek! Mi a kérdés?

    kató rudi

    1. Ja, a Fidesz testvérpártja volt a szadesznak is, ez a rádiós nem kettős tagsággal bírt?
      Lehet, a Fidesz nyitni fog, a hitszektát is azért tette hivatalossá.

      HK

  4. Nem tudom mi a probléma???
    Savanyú a szőlő??
    Nem tehet arról egy zsido sem, hogy ennyi hülye között él Magyarországon!
    Inkább vegyetek róla példát!
    such györgy egy géniusz, sőt mondhatjuk lángész ért a rádiózáshoz, filmiparhoz, tudott adni tanácsot viktátornak is sőt, ért ő mindenhez ott ahol csak tanácsot kell osztani, tehát végre a méltó helyére került, a háznagyi pozícióba!
    Az ilyen kaliberű emberekkel van tele az egész Magyar vezetés!
    És sajnáljátok tőle azt a pár milliós fizetést?
    Ezek után még mindig nem látjátok benne a géniuszt?
    Bunkó magyarok!
    Csak azt kapjátok amit megérdemeltek, minimálbért.
    Ennek is örüljetek!!!
    Az ilyen sötétek még ez sem érdemlik meg!
    Mondjatok térden állva köszönetet a zsidoknak, hogy még ez is jut nektek! A cigányoknak meg azért hogy még nem vertek agyon benneteket!
    És csókoljátok viktor és gyurcsotány kezét, hogy megengedi a fajtájuknak, a zsidoknak, a cigányoknak, hogy belétek törölhessék a lábukat!
    Ezt érdemlitek!
    Ja és ma se felejtsétek megnézni az ügyeletes zsido és cigány médiasztárok mai ömlengését valamelyik zsido csatornán.
    fy

  5. „Mindinkább meg győződöm, hogy az ország helyzete reménytelen, ez az ország nem képes magát megvédeni, mert nincsenek az állam kormányzatában becsületes emberek! (A pápai követ írja Rómának, 1526-ban!)
    „…el nem tagadhatjuk, és nem szépíthetjük azt a példátlan önzést, amelynek durva konfliktusaiból áll e korszak úgynevezett politikai története. Keserű arra gondolni, hogy ez ország politikai vezetői méltatlan, alacsony lelkű, legjobb esetben tehetségtelen emberek voltak”
    Szekfű Gyula Tomori című tanulmányából. Nincs új a nap alatt!

    lényeglátó

  6. fy-nek címezve! Pontosan megfogalmazott, igaz mondatokat írt! A népet pedig nem lehet leváltani. Sajnos. Egyébként, ahogy elnézem Such kispajtás képét, akaratlanul is Csíszár Jenőt juttatja eszembe. Netalán rokonok lennének? Aki többet tud erről, válaszoljon!
    délvidéki

  7. A bűnösök más országokban is szabad lábon szaladgálnak!!! Ez így van és így is fog lenni amig világ a világ.

    Fülöp Cecilia

    1. Kedves Cecília!

      Csak egy baj van a hozzászólásával, hogy a bűnösök sem fognak örökké szaladgálni. Ugyanis az emberiség csak egy módon fog tudni megszabadulni ezektől a parazitáktól, az általuk is okozott környezeti katasztrófával. Rövidesen bekövetkező energiaválság és a környezetszennyezés végezni fog velük. A kisember is csak úgy menekülhet majd meg, ha visszatér az önfenntartó gazdasági tevékenységéhez. Ezek a bűnös paraziták sohasem lesznek képesek önmagukat eltartani, így a teljes kipusztulás vár rájuk. T. István.

Itt várjuk hozzászólását!