KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A volt lengyel külügyminiszter világosan fogalmazott Ukrajna állapotáról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ukrajna siralmas állapotban van a korrupció és a megalománia miatt – nyilatkozta Radoslaw Sikorski volt lengyel külügyminiszter a Krytyka Politycznának adott interjúban. 

„Elitjeik egyszerűen az idejüket vesztegették azzal, hogy a korrupciót és megalomániájukat úgy leplezték, mintha valamiféle nagy játékot játszanának az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Európával, vagy Kínával”

– mondta a lengyel politikus.

A volt külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Ukrajna 1991-ben fejlettebb ország volt, mint Lengyelország. Kijev megkapta a területet „felépített nukleáris egységekkel, repülőgépiparral, adósságok nélkül és a világ legtermékenyebb földjeivel”.
Sikorski szerint a posztszovjet köztársaság lakóinak most drágán kell megfizetniük mindazért, amit a kormányaik műveltek.
Kiemelt kép: Radosław Sikorski. / Fotó. J. Cieślikowska/MSZ/flickr.com
Ez is érdekelheti:  Ezt lehet eddig tudni az otthonfelújítási programról

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük