KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Volner Párt nem indul a 2022-es választáson

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Volner János, a Volner Párt alapítója közösségi oldalán jelentette be, hogy pártja nem indul a 2022-es választáson.

A pártalapító ezt azzal indokolta, hogy bár a Volner Párt támogatottsága folyamatosan nő, nem éri el a parlamenti bejutáshoz elégséges küszöböt, de indulásuk esetén jobbközép pártként szavazatokat vennének el a nemzeti oldaltó, amivel a balliberálisok hatalomra jutását segítenék elő.

Volner János egyúttal felhívta Varga-Damm Andrea, Toroczkai László, Bencsik János figyelmét arra, hogy kövessék a Volner Párt példáját, ne veszélyeztessétek Magyarországot azzal, hogy jobboldali szavazatok megszerzésével növelik a balliberális tömb hatalmi esélyeit.


Volner János teljes bejegyzése:

„A HAZA MINDEN ELŐTT” – A Volner Párt bejelentése

Alig több mint egy éve jelentettük be nyilvánosan a Volner Párt megalapítását. Pártunk a Jobbik 2003-as Alapító Nyilatkozatának szellemében elsődleges feladatának tekinti hazánk megvédését a kommunista utódpártoktól és a velük összeforrt szélsőséges liberálisoktól. Kiállunk a hagyományaink és értékeink megőrzése mellett, minden eszközzel támogatjuk a hagyományos családmodellt és a magyar nemzetállamot is megvédjük az Európai Egyesült Államok létrehozását nyíltan felvállaló balliberális tömbbel szemben.

A Volner Párt alig egy éves történelme alatt országosan ismertté, a politikai élet állandó szereplőjévé, sőt – egyes kérdésekben – alakítójává vált. Aktivitásunknak és névválasztásunknak köszönhetően a pártot és annak politikai irányvonalát ismeri a magyar választók háromnegyede, a Volner Párt nevét pedig jelenleg többen ismerik, mint a hatalomra készülő balliberális tömbét.

Komoly nehézséget jelent a párt építésében, hogy a párt frontvonalát alkotó értelmiségiek számára a 110 ezer követővel rendelkező Facebook oldalunk jelenti a közszereplés egyetlen lehetőségét. Támogatottságunk folyamatosan nőtt, de még nem éri el az országgyűlési képviselethez szükséges 5 százalékot. Ebből kiindulva azt a felelős döntést hoztuk, hogy nem indulunk el a 2022-es országgyűlési választásokon. Vitán felül áll, hogy a párt további építéséhez nagyon jól jönne a választási kampányban megszerezhető több száz millió forintos állami támogatás, hiszen politikát pénz nélkül nagyon nehéz csinálni. Mivel azonban jobbközép pozíciónk miatt elsősorban jobboldali szavazókat tudunk megszólítani, 5 százalékot el nem érő választási szereplésünk a balliberálisok hatalomra jutásának esélyét növelné. A döntés számunkra nem lehetett kérdéses: a hazánkat választjuk a megszerezhető állami százmilliók helyett.

Ez is érdekelheti:  Ukrajna csapást mért a krími orosz parancsnokságra

Ezúton kérem minden, a Jobbikból korábban kivált és pártot alapító politikustársamat arra, hogy kövesse a Volner Párt példáját. Varga-Damm Andrea, Toroczkai László, Bencsik János: arra kérlek benneteket, ne veszélyeztessétek Magyarországot azzal, hogy jobboldali szavazatok megszerzésével növelitek a balliberális tömb hatalmi esélyeit. Kérlek benneteket, maradjatok ti is hűek a Jobbik Alapító Nyilatkozatának szelleméhez és kövessetek el mindent annak érdekében, hogy a kommunista utódpártoktól és a velük összeforrt szélsőséges liberálisoktól megvédhessük Magyarországot!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF) 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük