KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A vasmarok kíméletlen szorításábanavagy – Amikor meghaladjuk Abszurdisztán fogalmát

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Amikor a politikum tétlenségéből, tehetetlenségéből, lustaságából vagy éppen hanyagságából kifolyólag az elintézetlen ügyek száma elért egy kritikus tömeget, a társadalom, a civil szféra fogta magát, és kézbe vette a dolgokat. Ez olyannyira jól sikerült, hogy erre aztán a hatalmat gyakorlók véd- és dacszövetsége is felfigyelt, csakhamar hathatós intézkedéseket hoztak, megelőzendő a nemkívánatos konkurencia kifejlődését.

Meg is alkottak – és azonmód igénybe is vettek – rögtön két olyan eszközt, amellyel hatékonyan nyakon ragadhatták a tenni akaró társadalmat, általuk meghatározva és leszabályozva, hogy ki tevékenykedhet és ki az, aki nem.

Ez a két hatékony eszköz pedig nem más, mint a jogszabályi környezet, valamint a pályázati rendszer. Ezen szisztéma kidolgozásakor vezérfonalul szolgálhatott az Európai Unió, hiszen ott is szinte mindenért pályázni kell.

Miért roppant veszélyes a társadalomnak az ily módon történő „fogva tartása? Több okból kifolyólag is. Egyrészt ez a rendszer alapjaiban változtatja meg a társadalom, a civil szféra viszonyát a dolgok elintézhetőségéhez. Ez azt jelenti, hogy a pályázati rendszerben már nem az lesz a fontos, hogy mit szeretnének elérni a polgárok, hanem az, hogy az adott rendszer keretei között, mit lehet elérni. Magyarul, mire lehet pályázni, vagyis, mire van pénz.

Másrészt leszűkül a potenciálisan sikeres résztvevők száma, hiszen ebben a rendszerben az lesz sikeres, aki jól tud pályázatot írni, vagyis, aki birtokában van az információknak, illetve ismeri, jól – legalábbis a többieknél jobban – ismeri a jogszabályi környezetet. Ez azt jelenti, hogy komoly felkészültséggel kell rendelkezni ahhoz, hogy pályázat útján pénzhez jusson valaki.

És akkor a pályázatok utófinanszírozásos mivoltáról, a pályázatokban szereplő, sokszor életszerűtlen garanciavállalások és kikötések sokaságáról még egy árva szó nem sok, annyit sem ejtettünk.

De a hidegzuhanyról sem!

Nosza, tussoljunk!

40 centis kilátó épült 40 millióért Bodrogkeresztúron

Mindössze 40 centiméteres kilátó épült Bodrogkeresztúron, amelynek megépítésére majdnem 40 millió forintot nyert az önkormányzat – számolt be az RTL Híradó. Az alpolgármester elismerte, hogy az építmény egy kicsit alacsony lett, de azt mondta, hogy a pénzből, csak ennyire futotta.

A bodrogkeresztúri kilátó mindössze negyven centiméter magas, amelynek közepére egy bronzból készült iránytűt is betonoztak. Az önkormányzat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől nyert rá 39 millió forintot. A kilátónál még a mellette lévő vízmű dombja is sokkal magasabb.

A község alpolgármestere elismerte, hogy igen alacsonyra sikerült a kilátó, de azt mondja: ennyi pénzből csak erre futotta. Rengeteg földet és szemetet kellett elhordani és a körülötte lévő erdőrészt is ki kellett tisztítani – nyilatkozta az RTL Híradónak Gál László alpolgármester.

A kilátóhoz építtetett a község járdát, padokat és egy szalonnasütőt is. A projektre pénzt adó Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget is kereste az RTL Híradó, de azt mondták: nem volt elég idejük megtalálni az adatbázisukban a bodrogkeresztúri kilátót, ezért egyelőre nem tudtak válaszolni a kérdésekre.

Forrás: Index

Aztán itt van egy másik, a legújabb gyöngyszem:

Sikeres pályázók – 3,2 millióba került a tíz fatuskó

Pihenőhely kialakítására pályázott a Komárom-Esztergom megyei Várgesztes önkormányzata, a beruházás során tíz fatuskót telepítettek a községháza közelébe 3,2 millió forintért, 2,6 millió forintos uniós támogatással – írta a 24 Óra című helyi lap.

Menoni Gabriella polgármester szerint az árban benne volt a gazos terület tereprendezése, egy romos épület bontása, a füvesítés és a növényültetés. A beruházást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Veszprém megyei kirendeltsége 2008-ban ellenőrizte, és mindent rendben talált. A támogatást kifizették a községnek. A polgármester rámutatott, hogy az önkormányzat nagyobb pihenőhely kialakítására pályázott, de bizonyos elemeket ki kellett venni a pályázatból.

Az eset azért kapott nyilvánosságot, mert a képviselő-testület nyáron elfogadta, hogy a német kisebbségi önkormányzat tájház építésére használatba veheti a területet, de a polgármester nem intézkedett az ügyben, ezért a képviselők rákérdeztek az ingatlan sorsára – írta a lap.

Forrás: MTI

Már hallom is lelki szemeimmel, ahogy hallottuk a szintén súlyos összegeket felmarkoló kutyakozmetika esetében, a baloldalról rákezdik, miért ne pályázhatna, miért ne nyerhetne? Ő is ugyanolyan becsületes vállalkozás, mint a többi. Hát persze.

Mondjuk, a kutyakozmetikánál már szívtuk a bal felső 6-ost, kicsikét necces, de a 40 centis kilátónál már végképp bedobjuk a törülközőt. A darabjával 320 rugót megszámító tíz darab farönk – ebből 260 az uniós lóvé –, már csak laza levezetés a sokk után. E’ mán sok(k)!

Persze, tudom én, találékony a magyar, de a 40 centis kilátónál – amellett, hogy bevonul a Guiness Book of records című könyvébe, mint a világ legkisebb támogatásból felépített és funkcionáló kilátója – valamennyien érezzük, hogy itt azért kicsikét elrúgták a pöttyöst.

Ráadásul muszáj lesz átírni az Értelmező kéziszótárt is, mer’ hogy innentől kezdve a „kilátó”, mint fogalom, új értelmezést nyer.

Teljesen hülyének néznek bennünket! No meg a nagyságos és fényességes Európai Portát is.

No de hát minden a legnagyobb rendben vót! Minden jogszerű vót!

Milyen érdekes, ugye? Addig, amíg az általuk gyártott jog az ő érdekeiket (no meg a profitjukat!) szolgálja, minden a lehető legnagyobb rendben van. A baj akkor üti fel a fejét, amikor a saját fegyverüket, vagyis az írott jog betűjét fordítják ellenük. Ha pedig ezzel a fegyverrel le is győzik őket, akkor aztán végképp kitör a skandalum.

Történt a minap, hogy gazdát cserélt két rádiófrekvencia az ORTT jóvoltából. A hatalomváltás előestéjén a két bebetonozottnak tűnő adó, úgy tűnik, most veheti a sátorfáját, és muszáj lesz nekik (is) szedelőzködniük. No, mármost ez akkora skandalumot okozott, hogy még az elfogulatlan és pártatlan ORTT fő hallja kendje is felállt, mi több, odébbállt.

Történt ugyanis, hogy a mai új barbárkapitalizmus pártállam idején szocializálódott haszonélvezői olyan törvényeket alkottak annak idején, amely lényegében arról szól, azt mondja ki, hogy erősebb kutya tevékenykedhet. No, mármost a rádiófrekvenciák esetében megképződött az, hogy a nyúl vitte a vadászpuskát, a fagyi meg visszanyalt. Gyütt egy erősebb kutya, és félreérthetetlenül közölte, hogy innentől kezdve nála a hárem kulcsa, a többieknek pedig kuss van. Én megértem, hogy majd’ két évtized egyeduralkodása után meglehetősen nehéz dolog váltani, de az élet, no, hát az bizony nem habos torta, amint azt mán Pelikán eftárs óta tudhassuk.

Talán az idő vasfoga, vagy valami más? Tudja nyüveg, de úgy tűnik a vasmarok lassan, ám annál kitartóbban, rozsdásodik. Ne csüggedjünk hát, az idő nekünk dolgozik. Addig is, a fiatalabbak és a gyengébbek kedvéért egy vidám rigmus a félmúltból:

Gyűjtsd a vasat, gyűjtsd a fémet,
ezzel is a békét véded!

Ámen!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “A vasmarok kíméletlen szorításábanavagy – Amikor meghaladjuk Abszurdisztán fogalmát

  1. Egy-két órával ezelőtt a honlapon még olvasható volt a „MAGYARORSZÁG ÜNNEPI ARCA” (Sólyom László) című nagyszerű írás a köztársasági elnök kommunista hátteréről és múltjáról…
    Most miért nem olvasható?
    Vagy kényes témát érintett a cikk?

    1. Kedves Zsolt!
      Az anyagnak nem a témájával volt gond. Más ok miatt kellett levennünk.
      Üdvözlettel:
      NIF

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük