KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A várakozásoknál magasabb az augusztusi infláció

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Elemzők: az augusztusi infláció növelte a további jegybanki kamatemelések esélyét

A várakozásoknál magasabb augusztusi infláció fényében az áremelkedés további gyorsulására és jegybanki kamatemelésekre számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők. Az ING Bank szakértőinek várakozása szerint az év hátralévő részében további 75, de akár 100 bázispontot is emelkedhet az alapkamat mértéke.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott jelentése szerint augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az elemzők 4,7 százalékos éves bázisú inflációs indexet vártak augusztusra a júliusi 4,6 százalék után.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában meglepetésnek nevezte, hogy az általános áremelkedés éves üteme augusztusban az előző hónaphoz képest 0,3 százalékponttal magasabb lett. Az adat egyben azt is jelenti, hogy rendkívül rövid volt az átmeneti enyhülés az árnyomásban.

Az élelmiszerek inflációja egyértelműen magasabb lett a vártnál, ami azt mutatja, hogy a mezőgazdasági termelői áremelkedés begyűrűzése jóval erősebb, mint arra az elemzők számítottak. Szintén komolyabb meglepetést jelent a tartós fogyasztási cikkek 4,4 százalékos éves drágulása. Úgy tűnik, hogy az ipari termelői árak és a szállítási költségek emelkedése is a vártnál erősebben gyűrűzik be az importált inflációba, amelyen a forint augusztusi 4 százalékos erősödése sem tudott tompítani – tette hozzá az elemző.

A vártnál magasabb augusztusi infláció nemcsak a piaci konszenzust múlta felül, de jelentősen magasabb az MNB júniusban publikált előrejelzési sávjának 4,4 százalékos tetejénél is. Virovácz Péter szerint ezért aligha lehet kétséges, hogy a mostani adat nem hoz érdemi változást a monetáris politika irányában – szeptemberben folytatódhat a kamatemelés. Az ING Bank szakértőinek várakozása szerint az év hátralévő részében további 75, de akár 100 bázispontot is emelkedhet az alapkamat mértéke.

Ez is érdekelheti:  Zelenszkij kirúgta Olekszij Danyilovot

Mivel a friss adat jelentősen felülmúlta a várakozásokat, az év hátralévő részében már nagy valószínűséggel nem lesz 5 százalék alatti mutató, így az éves átlagot tekintve legalább 4,6 százalékos inflációra számítanak az ING Bank elemzői.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője is azt emelte ki, hogy a vártnál magasabb augusztusi infláció a jegybanki célt is jóval meghaladta és a célsávon is kívül volt. Külön kiemelte azokat a szolgáltatásokat, amelyek a korlátozások alatt nem tudtak működni, mert ebben a körben az áremelkedés havi üteme is érdemi volt, az éttermi szolgáltatásoknál 1,0, míg az üdülési szolgáltatásoknál 4,3 százalékos.

Regős Gábor azt a következtetést vonta le, hogy az inflációs nyomás továbbra is jelen van a gazdaságban, így nem kizárt a jegybank további szigorítása, azonban az inflációs problémákra figyelemmel kell lenni az állam kereslet oldali intézkedéseinél, illetve a jövő évi minimálbérről szóló döntésnél is. A minimálbéremelés várható mértékét illetően lényegi szempont, hogy a legkisebb jövedelműek bére is emelkedjen reálértéken, amely a gyorsuló infláció miatt magasabb béremelést tesz szükségessé. Ugyanakkor a magasabb minimálbér magasabb inflációhoz vezethet – jegyezte meg.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője is döntően az élelmiszerárak és tartós fogyasztási cikkek árának vártnál nagyobb növekedésével magyarázza a várakozásokat meghaladó augusztusi inflációt. Az MTI-nek küldött kommentárjában leszögezte, hogy az egyelőre tartósan magas infláció miatt szükséges volt a kamatemelési ciklus elindítása. Ráadásul még számos felfelé mutató kockázatot jelentenek a nyersanyagárak másodkörös hatásai, az újranyitás miatt felrobbanó kereslet, amit a kínálat lassabban tud követni, a munkaerőhiány miatt várhatóan érdemben megugró bérek – mutatott rá. Úgy vélte, ezek a kockázatok hosszabb távú hatással járhatnak és a következő hónapokban bázishatások miatt 5 százalék fölé kerülhet az infláció, novemberben elérheti az 5,5-5,6 százalékot is. Az idén 4,6 százalékos inflációra számítanak a Takarékbank elemzői a tavalyi 3,3 százalékot követően, míg jövőre a számos bázishatás miatt 3,4 százalékra mérséklődhet az infláció.

Ez is érdekelheti:  Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

MNB: az üzemanyagok, az iparcikkek és a feldolgozatlan élelmiszerek egyaránt emelték az inflációt augusztusban

Az előző hónaphoz képest augusztusban az infláció 0,3 százalékponttal 4,9 százalékra, míg a maginfláció és az indirekt adóktól szűrt maginfláció 0,1 százalékponttal 3,6 emelkedett. Az infláció növekedésének hátterében az üzemanyagok, az iparcikkek és a feldolgozatlan élelmiszerek inflációjának emelkedése állt – állapította meg a legfrisseb adatokat értékelve szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A jegybank által számított és tartósabb inflációs tendenciákat megragadni hivatott mutatók – a keresletérzékeny termékek árindexe és a ritkán változó árú termékek és szolgáltatások inflációja – a maginflációval azonos, 0,1 százalékpontos mértékben emelkedtek az előző hónaphoz képest 3,6, illetve 4,8 százalékra.

Augusztusban enyhén nőtt a keresletérzékeny termékek, az élelmiszerek és az üzemanyagok inflációs hozzájárulása. Az üzemanyagok továbbra is jelentősen, 1,4 százalékponttal emelték az inflációt – jegyezte meg az MNB értékelése.

Az első hónapokban a tavalyinál alacsonyabb, míg áprilistól – a gazdaság nyitásával párhuzamosan – magasabb volt az átárazás. Augusztusban a tavalyit meghaladó árdinamika elsősorban az élelmiszerekhez és az iparcikkekhez kapcsolódott. Ugyanakkor a piaci szolgáltatások inflációja nem változott az előző hónaphoz képest, ami arra utal, hogy a szolgáltatószektorban az újranyitáshoz kapcsolódó átárazások döntő része már megvalósult – állapította meg a jegybank.

Az iparcikkek éves inflációja emelkedett augusztusban a tartós és a nem tartós iparcikkek árindexe egyaránt nőtt. Az iparcikkek éves áremelkedése magasabb a korábbi évek átlagánál, amihez hozzájárulhatott, hogy a globális nyersanyagár-emelkedés fokozatosan egyre szélesebb termékkörben jelenik meg a fogyasztói árakban fűzte hozzá az elemzés.
Az élelmiszerek inflációja is emelkedett júliushoz képest. A feldolgozatlan élelmiszerek körében elsősorban a burgonyához és a friss gyümölcsökhöz kapcsolódott az infláció emelkedése, míg a feldolgozott élelmiszerek árindexének mérséklődéséhez a feldolgozott hústermékek járultak hozzá.

MTI

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük