KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A vallásukat megtagadó zsidó származásúak bűntettei megtorlatlanok maradtak – Reiner Péter nyílt levele Dr. Hantó Zsuzsának

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Kedves Hantó Zsuzsa!

Reiner Péter

Köszönöm, hogy tegnap megtiszteltél azzal, hogy eleget tettél meghívásomnak a Koszorús Ferenc hőstettére történő megemlékezésre a Kormányzat társszervezőjeként Budára. Ezzel a hőstettel Koszorús Ferenc páncélos ezredes kormányzónk, Horthy Miklós parancsára megmentett 250 ezer zsidó származású magyar állampolgárt. Felemelő érzés volt végre a hiteles történelmünkre együtt emlékezni.

Tudatos volt azon helyszínen meghozott döntésem és annak üzenete is, mely a Horthy Kormányzónk református hithősként is joggal tisztelt alapítóként a Hazatérés Temploma gyülekezete nevében általam meghívott Hegedűs Lóránt vezető lelkésszel együtt koszorúztunk „meghirdetett” programon kívül!

Rendkívül sajnálom, hogy a hazai zsidó szervezetek teljessége tüntetően és üzenetértékűen távol maradt a jeles megemlékezésről, és rendületlenül működik a könyved első oldalán található magyar származású amerikai újságíró megjegyzése: „Hitler, Sztálin és tanítványaik átírták a történelmet, hogy uralják a jelent és a jövőt……”/ nem teljes idézet/

Nem lehet ezt a fontos utalást eléggé hangsúlyozni éjjel és nappal, mindaddig, ameddig végre elkezdi érvényesülése diadalútját.

Sokadszorra írom és mondom együtt másokkal, az utat törőkkel: Hazánkban folyamatosan működik a kettős mérce, ami barna és vörös terror működését és működtetését illeti pont a „zsidó kérdés” totális megbeszéletlensége okán, egyúttal az ebből következő igazságtétel elmaradása miatt.

Ennek köszönhető, hogy a tömeges, háborús és népellenes bűnöket, csak a nácikhoz hasonlítható bestialitással elkövető kommunista és bolsevik bűnözök, meghatározó többségükben sajnos hagyományaikat, vallásukat megtagadó zsidó származásúak bűntettei mind jogilag, mind erkölcsileg megtorlatlanok maradtak mindmáig.

Mélységesen egyetértek kedves Zsuzsa tegnapi várbeli beszéded azon utalásával, és én is folyamatosan hangoztatom, mely szerint előbb vagy utóbb a politikának el kell szánnia magát tisztességes történészeink segítő és bátor kutatásaira alapozva, a kommunizmus nürnbergi perének legalább szimbolikus megrendezésére, hiszen kézzelfogható közelségbe került a senkihez sem hasonlítható trianoni drámánk szomorú centenáriuma, mely következménye súlyosságában szintén nem választható el a hazai zsidóság meg nem beszélt történetétől!

A fájdalmas következtetések levonása nélkül tovább is meghatározója lesz a sajnálatosan egyedi történelmet megélő Hazánkban a politikai korrektség egyre erősebben zsaroló terrorja és az ebből fakadó kettős mérce által bemutatott hiteltelen történelem. Fájdalmas és meghatározó tapasztalataim tömege jelenlegi határainkon innen és túl is rendezésért és az igazságért kiált és mindmáig működik.

Soros hamis nemzet ellenes víziója, milliárdjaira támaszkodva, amit hallhattunk a nyolcvanas évek derekán a rádióban nyilatkozva: „Megmondta nekem az édesanyám gyermek koromban, ha a magyarok Erdélyt /Trianont!/ kezdik emlegetni, akkor már másnap viszik a zsidókat…..!”

Ez a hamis és tudatos jövőkép tartott tegnap távol ismételten valamennyi zsidó szervezetet a Koszorús Ferencre történő megemlékezéstől, mely kapcsolatban van Horthy Miklós kormányzónknak a zsidóság szószolói általi megítélésével, akinek életműve helyretétele, halasztást nem tűrő nemzetegyesítő, történelmi és politikai szükségszerűség.

Alapvető vágyam és óhajom, hogy jelen lehessek Kormányzónk köztéri szobrának elkerülhetetlen felállításakor és felavatásakor, hogy végre rendet tegyünk sajátosan egyéni múltunkban, oktatásunk, nevelésünk állami feladatként történő segítségével, milliók számára tegyük közkinccsé az igazságot, valós történelmünket, hogy végre együtt felépíthessük mindenki Magyar Nemzetét, mely élen járhat Európában és a világban példaadással az emberi méltóság és más nemzetek megbecsülésében, hagyományai hiteles ápolásában.

Isten áldja Drága Magyar Nemzetünket!

Szeretettel:

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

7 thoughts on “A vallásukat megtagadó zsidó származásúak bűntettei megtorlatlanok maradtak – Reiner Péter nyílt levele Dr. Hantó Zsuzsának

  1. „…Rendkívül sajnálom, hogy a hazai zsidó szervezetek teljessége tüntetően és üzenet értékűen távol maradt a jeles megemlékezésről, …”

    Kedves Péter szerintem ne sajnáld,, mert szerintem a hazai zsidóság meghatározó vezetésének semmi köze a valódi zsidósághoz – annak álcázzák magukat a bűnözők – vagy mint a politikában magyarnak – nem azok, csak magyarul beszélnek! Köszönöm, hogy lemerted írni a többi valóságot – igaz nem teljes de a lényegen nem változat! idézlek: „…Hazánkban folyamatosan működik a kettős mérce, ami barna és vörös terror működését és működtetését illeti pont a “zsidó kérdés” totális megbeszéletlensége okán, egyúttal az ebből következő igazságtétel elmaradása miatt.
    Ennek köszönhető, hogy a tömeges, háborús és népellenes bűnöket, csak a nácikhoz hasonlítható bestialitással elkövető kommunista és bolsevik bűnözök, meghatározó többségükben sajnos hagyományaikat, vallásukat megtagadó zsidó származásúak bűntettei mind jogilag, mind erkölcsileg megtorlatlanok maradtak mindmáig….” ez is egyik alapvető bajunk forrása, többek között!

  2. „hazai zsidóság valódi zsidóság ”
    Melyik az igaz és melyik a hamis ?
    Amelyik azt vallja, hogy ” véráldozat nélkül nincs bűnbocsánat” vagy amelyik azt mondja,hogy „háborúk a zsidók aratásai. Ezekért az aratásokért kell a keresztényeket megsemmisíteni és az arnyaikat magunkhoz venni. Már száz milliót megsemmisítettünk,de még messze nem vagyunk a dolog végénél.” (reichorn főrabbi)
    Vagy amelyik azt mondja ,hogy „senkit nem hagyunk az árok szélén” aztán belelöki.
    Vagy amelyik 50 évre titkosítja H .Zsofika gyilkosának a nevét?
    Vagy amelyik azt mondja,hogy „felvásároltuk romániát,magyarországot,lengyelországot,menhettent”
    Vagy amelyik migránsokkal lepi el európát,hogy legyilkoltassa a fehér fajt?
    Vagy amelyik azt mondja,hogy ” europában csak egyetlen hatalom létezik és ez a rothschild” (sombart werner zsidó közgazdász)
    A bűn az bűn,nincs kicsi vagy kisebb ! De ehhez asszisztálni a cinkosságon kívül,aljasság is !
    Igaz, hatalmon lévők és „írástudók” ?
    Amelyik országban holokauszt törvény van,ott kilóg a ló lába,hogy ki az „úr a házban. Ahogy itt is !!
    Ui: az sem mellékes,hogy kik pénzelték,hitlert,lenint, sztalint, és a többi elmebeteget, hogy saját(?) királyuk uralkodjon a földön.

    Hülyének lenni , hülyének nézni és hülyére venni valakit, az nem ugyanaz !

  3. Remélem Isten sokkal jobban szereti az embert,minthogy megengedje,hogy az emberiségellenes erők uralkodjanak mindennemű faj felett.

    1. Ebben teljes mértékben egyet értünk. Azt hiszem itt már ember nem tud igazságot szolgáltatni, azért sem mert még mindig nem ismerhetjük a teljes igazságot.

  4. T. Nifadmin!

    Nincs új üzenet? Ez volt az utolsó, amit kaptam. Arról nem beszélve, hogy mindig a kukában találom a leveleket. És bármit csinálok, nem tudom elérni, hogy a beérkező levelek között jelenjenek meg. Az angol nyelv preferációját a sajátunk helyett, már nem is említem. 🤔

    Üdv.

    Kné M. M.

    Nemzeti InternetFigyelő (NIF) ezt írta (időpont: 2019. szept. 25., Sze, 9:53):

    > Nifadmin posted: „Kedves Hantó Zsuzsa! Köszönöm, hogy tegnap megtiszteltél > azzal, hogy eleget tettél meghívásomnak a Koszorús Ferenc hőstettére > történő megemlékezésre a Kormányzat társszervezőjeként Budára. Ezzel a > hőstettel Koszorús Ferenc páncélos ezredes kormányz” >

    1. Sajnálom, kedves Mari, szabadidőnkben, minden támogatás nélkül, csupán így és ezt tudjuk nyújtani. Ha úgy érzi, nincs rá szüksége, iratkozzon le a hírlevélről. Nem fogunk neki örülni, de megértjük!

      Üdvözlettel:

      Nifadmin

  5. Molnár Mari ezt írta (időpont: 2019. okt. 3., Cs, 15:06):

    > T. Nifadmin! > > Nincs új üzenet? > Ez volt az utolsó, amit kaptam. Arról nem beszélve, hogy mindig a kukában > találom a leveleket. És bármit csinálok, nem tudom elérni, hogy a beérkező > levelek között jelenjenek meg. > Az angol nyelv preferációját a sajátunk helyett, már nem is említem. 🤔 > > Üdv. > > Kné M. M. > > > Nemzeti InternetFigyelő (NIF) ezt írta > (időpont: 2019. szept. 25., Sze, 9:53): > >> Nifadmin posted: „Kedves Hantó Zsuzsa! Köszönöm, hogy tegnap >> megtiszteltél azzal, hogy eleget tettél meghívásomnak a Koszorús Ferenc >> hőstettére történő megemlékezésre a Kormányzat társszervezőjeként Budára. >> Ezzel a hőstettel Koszorús Ferenc páncélos ezredes kormányz” >>

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük