KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A törvényesség helyreállítását szorgalmazzák a kajászói gazdák

Az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület és a Fejér Szövetség sajtónyilatkozata a Kajászón történtekről

A törvényesség helyreállításának szorgalmazása közéleti (politikai) tevékenység, de nem volt sem alaptalan, sem jogtalan és végképp nem bűncselekmény Kajászón.

A kormány első nyilatkozata a kajászói állapotokról kettős, de a megoldást is meghozhatja akarva, vagy akaratlanul.

Kijelentjük, hogy a nyilatkozat következtében esetlegesen büntetőjogi vagy szabálysértési eljárás alá vont résztvevője a kajászói akciónak megalapozottan és jogszerűen, minden szempontból jóhiszeműen járt el mind szeptember 4-én (a kajászói gazdatanácskozáskor) október 17-én (Őszi határszemle eseményen), mind pedig november 11-én (Őszi szántás eseményen) Kajászón. A jogtalanság vádja nem a kajászói gazdákat illeti, hanem azokat, akik a jogtalanságot nem akarják észrevenni és feltárni!

Sajnálatos, hogy a kormány MTI-hez eljuttatott közleménye indokolatlan feltételezéseket is tartalmaz.

Sajnálatos, hogy „a jogállamiság normáival ellentétesnek és megtévesztő szándékúnak tartja” azon kajászói helyi gazdák akcióját, akik nem most, hanem már október 17-én tettek bejelentést Sebestyén Róbert NFA elnöknek és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek a törvényesség helyreállításáról.

Sajnálatos, hogy a fenti kijelentéssel egy mondatban elítélendő magatartásként fogalmazza meg a kormány, hogy „politikai indítékúnak” tartja a kajászói gazdák kezdeményezését és tevékenységét. Ez éppen nem elítélendő, hanem természetes. Hiszen a „törvényesség helyreállításáért” kezdeményezett minden levél, beadvány, rendezvény és esemény közéleti indítékú volt, van és lesz. Nagyon is közéleti, tehát politikai – de nem pártpolitikai – indíték a törvényesség helyreállításának szándéka. Nagyon is közéleti és nagyon is pártok feletti volt, hogy mind kormánypárti, mind pedig ellenzéki oldalról a gazdákkal egyetértő és mellérendelt szerepet vállaltak közéleti (ha tetszik: politikai) személyiségek, bizonyítva ezzel is a gazdák szándékának pártoktól függetlenségét avagy pártokon felülemelkedettségét.

A kajászói gazdák által kiemelt tényadatok részletes megvizsgálása nélkül pártpolitikai szándék sugalmazása és egy hónapos hallgatás után büntetőjogi feljelentés indítása a kajászói gazdák és támogatóik ellen tűnik inkább szűk „politika” indítéknak, főként amiatt, hogy ez azután történik, hogy az október 17-én bejelentett „közéleti figyelem felhívást” november 11-én földműveléssel, őszi szántással váltották a bejelentők valóra.

Ez is érdekelheti:  A Reuters közölte az amerikai béketerv részleteit

Közel egy hónapos hallgatásukkal az illetékesek „látszólag” tudomásul vették az október 17.-i földfoglalást, de nem intézkedtek. Sem azért, hogy a földet szabálytalanul elnyerő kápolnásnyéki nádarató, tetőfedő vállalkozó hagyjon fel szabálytalan és törvénysértő földbitorlási szándékával, vagy hogy az NFA hagyjon fel szabálytalan és törvénysértő szerződési gyakorlatával, szüntesse meg a törvénytelenséget a bejelentésben világosan hivatkozott egybefüggő kajászói területeken, sem a helyzet tisztázása érdekében.

Sajnálatos, hogy ezen mulasztás, késedelem miatt Kiss Árpád törvénytelen módon élve a látszólagosan szabályos, vissza nem vont jogi lehetőségével, szerződésével, szántani kezdett a kajászói Gazdatanács által korábban lefoglalt területen, s most éppen ő tesz feljelentést.

Üdvözlendő viszont, hogy „A kormány felkéri az illetékes minisztériumokat, hogy tegyék meg a szükséges és indokolt lépéseket a jogállamiság visszaállítása érdekében”.

A kajászói Gazdatanács célja kezdetektől fogva éppen ez volt.

Sebestyén Róbert és Fazekas Sándor azonban véglegesen bizonyította alkalmatlanságát a Nemzeti Földalap földbérleti pályázati gyakorlatában feltárt törvénytelenségek és szabálytalanságok felszámolására. Ahelyett, hogy tájékozódtak volna az átvett levelekből, vagy legalább most, a helyszíni szemle során a táblák felirataiból, hogy az egybefüggő szántó két helyrajzi számon (0122 és 0124) nyilvántartott, egyenként 141 és 143 hektáros területei egyetlen természetes személy bérleti jogába kerülve haladják meg az általuk is ismert és bevallott 6000AK-ás (törvényes) határértéket, a tények beismerése helyett a nagy nyilvánosság előtt – tájékozatlanságukat igazolva vagy mulasztásukat súlyosbítva – újra határozottan kijelentették, hogy részletesen megvizsgálták a bejelentéseket és mindent szabályosnak és jogszerűnek találtak. Sőt, feljelentést kezdeményeztek a törvényesség helyreállításáért nyíltan fellépő helyiek és támogató szervezetek, személyek ellen. Nyilatkozataikban további feltételezésekkel vádolják a kajászói gazdákat és azon kormánypárti és ellenzéki országgyűlési képviselőket, akik szeptemberi, októberi és novemberi helyszíni nyilatkozataikban egyértelműen kifejtették, hogy jogosnak tudják a kápolnásnyéki vállalkozó szerződésének semmisségét. Továbbra is feltételezésekre alapozva kicsinyes birtokszerzési avagy pártpolitikai indítékokról nyilatkoznak.

Ez is érdekelheti:  Így gúnyolódnak Ferenc pápa halálán egyes ukrán közéleti szereplők

Bízva a kormány józan megítélésében és nyilatkozatának utolsó bekezdése szerinti eljárásfordulatban várjuk a valóban jogkövető intézkedést, amellyel a megindított eljárások megalapozottságának bizonyítékait követeli meg, azaz azonnali hatállyal követeli az NFA elnökétől, hogy tételesen cáfolja meg a kajászói Gazdatanács október 17-én hozzá eljuttatott beadványának állításait, azaz igazolja az állításban érintett két helyrajzi számon szereplő egybefüggő terület törvényes keretek közötti aranykorona értékét, s ne csupán egyikről, avagy másikról nyilatkozzék, hiszen a törvény egy személy által bérelt bármennyi számú terület felső korlátjára tartalmaz egyértelmű előírást.

Elvárjuk, hogy amennyiben a törvénytelenség mégis megalapozott, ha a kifogásolt, de az NFA elnök nyilatkozatai szerint többszörösen is megvizsgáltatott és szabályosnak tartott bérleti szerződés valóban törvénybe ütköző, vállalja az NFA elnöke és a törvényességi felügyeletet gyakorló miniszter a mulasztás minden közjogi és közhivatali felelősségét!

Kelt: Kajászón, 2012. november 12-én

A kajászói Gazdatanács nevében:Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület, Fejér Szövetség

 

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “A törvényesség helyreállítását szorgalmazzák a kajászói gazdák

  1. Meggyőződésem, hogy a magyar föld védelme érdekében, a törvénytelenségek megakadályozása céljával, csak a kajászóiak engedetlenségi küzdelmének az egész országra való kiterjesztése vezethet eredményre.

    A titkolt adatok ellenére a magyar termőföld több mint a felét már idegenek és hazai földbárók tulajdonolják. Nem tévedés a 2,5 millió ha, mert csak az én lakókörzetemben tudom, hogy több mint 10 ezer ha idegen nagybirtokosok kezébe került átjátszásra államilag az elmúlt 20 évben.

    A közvetlen kapcsolat felvétele érdekében valaki írja már ide a Kajászói Gazdatanács közvetlen elérhetőségét. T. István.

  2. Nem teljesen ide tartozik ugyan, de nagyon a bögyömben van a dolog már egy ideje. Nem is olyan régen, azt az embert, akinek volt mondjuk 30 hold földje, azt már kuláknak hívták, ő volt a zsíros paraszt. Ez ugye hozzávetőleg 12 hektár. 10 hold (~4ha) földből már magabiztosan meg lehetett élni. Telik, múlik az idő, elröppen kb 60 év, és azt mondják az okosok, hogy sokat fejlődött a mezőgazdaság. Jönnek itt a termés átlagokkal meg mindenféle más számsorral. Aztán a végén kibökik, hogy a 30 ha (~74 hold) alatti gazdaságok nem üzemeltethetők gazdaságosan. Hát én azt mondom, hogy ha a mezőgazdaság fejlődött volna, akkor ma nem 12 hektár föld művelésével lehetne zsíros paraszti státuszba kerülni, hanem mondjuk 4 hektár föl megművelésével.Arról nem is beszélve, hogy a munkahely teremtésben mekkora szerepe lenne, ha egy 3-5 ha földre épülő családi gazdaságot már biztosan jól jövedelmező módon lehetne üzemeltetni.
    Az életünk más területei is tele vannak hasonló, a fejlettség látszatát keltő nézőpontokkal és azokból eredő statisztikákkal, de az egész számomra teljesen szemfényvesztésnek látszik.
    eSzeL

    Pontosítva: 30 kat. hold = 17,26 hektár és 30 hektár = 52,13 kat. hold. (Híradmin)

  3. A hozzászólások tömeges elmaradásából is egyértelmű, hogy a magyar termőföldet már senki és semmi sem képes megvédeni.

    2014 májusától, a földmoratórium lejártával, a sokezer éven át megvédett Magyarország meg fog szünni létezni magyarnak. Mert akié a föld, azé az ország. Akinek ez fájdalmas, már kezdhet sírni!!!

    Egyébként szakértőként mondva, 30 ha termőföldön vegyes gazdálkodással, a drága gépesítés mellett is meg lehet élni egy családnak. Napi gondjaik biztosan nem lennének. T. István

Itt várjuk hozzászólását!