A történelem furcsa ruhája
Furcsa ruhája van a történelemnek. Nem könnyű kivenni, valójában milyen a test alatta.
Ennek anatómiáját legföljebb akkor láthatjuk tisztán, ha gondolatban lerántjuk a megszokottság leplét róla. Történelmünk nagy csatáit vereségként szoktuk elkönyvelni, pedig ez csak látszat. Mindig mi győzünk !
A muhi pusztán megvertek a tatárok, és ki tűnt el Európából ? Ők.
Mohácsnál ugyanez történt, mi vesztettünk, és mégis ki nincs ma jelen Európában ? A törökök.
1849-ben ki győzött Világosnál orosz segítséggel ? Az osztrákok. És kiknek a fél világot átfogó birodalma nincs többé ? Az osztrákoké.
1956-ban lerohantak a szovjet tankok, és mi omlott össze azóta ? A szovjet világhatalom.
Mindig más győzött a csatatereken, mégis a győztes tűnt el a térképről, és mi maradtunk meg. Mi ennek az ismétlődésnek a törvénye ? Talán az, hogy a létezés valódibb, tartósabb, mint az erőszak, a hódítás. Ez előbbi természetes, az utóbbi nem az. Egyetlen esetben „feslett fel a törvény szövedéke”: az első világháború, a trianoni botrány után. Megcsonkítottak egy országot, s ez máig jóvátehetetlen, ezt máig megsínyeljük, ez máig fél életre kényszerít.
De Trianon játszmája még nem fejeződött be: úgy látszik, ez az európai történelem hosszú, sőt meghosszabbított mérkőzése: még nem tudhatjuk (talán szerencsénkre) a végeredményt.
Vági László