KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Szentkorona Eszme igenis alkalmazható a XXI. században (2. tétel)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Jelen írásom egy sorozat része, mely sorozatnak a célja bebizonyítani, hogy a Szentkorona Eszme az élet minden területén alkalmazható, és Magyarország, de talán egész Európa egyetlen esélye a túléléshez, ha időben elkezdi alkalmazni, használni úgy, ahogyan azt eleink is tették, méghozzá sikerrel! Sorozatom minden fejezetének végén olvasható két felhívás, kinek van füle, hallja!

  1. A hűtlenség definíciója és szankciója!

A hűtlenséget nem a Fő (uralkodó, államfő stb.), vagy a kormány ellen elkövetett cselekedetként értelmezzük, hanem a Szent Korona – illetve a Szentkorona Eszme – ellen való cselekedetként. Elkövetni is csak annak áll módjában, aki a Szent Korona tagja. Az elkövetési magatartás átfogja mindazokat a cselekedeteket, amelyek a magyar nemzet kárára vannak, szándékos cselekedet, de nem követelmény a célzat, tehát a nemzet kárára való hatás objektív elem, nem kell, hogy az elkövető azért kövesse el a cselekedetet, hogy azzal kárt okozzon. Minősített eset a választott tisztségviselő hűtlensége, ugyanis ez esetben egy fokozottan közösségellenes, a nemzetre fokozottan veszélyes esetről van szó, hiszen a választott tisztségviselő egyrészt alkalmatlannak bizonyult (tehát visszaélt a nemzet bizalmával), másrészt azért érdemel sokkal szigorúbb büntetést, mert a választott tisztségviselő a helyzetével visszaélve sokkal nagyobb kárt tud okozni, pedig pont az lenne a felelőssége és a feladata, hogy ezt megakadályozza, sőt hogy hasznára váljon a nemzetnek.

Természetesen a haszonszerzés célzata, a többes elkövetés – szervezetként – vagy az okozott kár mértékéhez mérten lehet esetenként súlyosabb büntetés a következmény, illetve a gondatlan elkövetési alakzat is érdemelhet enyhébb megítélést, azonban a vagyoni következmények mindezektől függetlenek, tehát a bűnösség mértékétől, és fajtájától teljesen önálló megítélés alá esik, azaz nem esik megítélés alá, mert nem mérlegelhető a jogkövetkezmény, hanem kötelező minden enyhítő körülménytől függetlenül. A vagyoni következmény pedig a választott tisztség ellátásának kezdetekor a közszereplő teljes vagyona a Szent Koronára száll (tulajdonjog) a közszereplő csupán a birtoklás, és használat jogát tartja meg (haszonélvezet, rendelkezési jog, értékesítés joga nyugszik), melyet a mandátumának lejártakor visszakap, vagy hűtlenség esetén automatikusan a Szent Koronára száll. Tehát minden bírói, vagy egyéb procedúra nélkül magától értetődően elveszíti a hűtlenné vált közszereplő a teljes vagyonát.

A hűtlenség büntetőjogi definícióját, a minősített eseteket, a gondatlan elkövetési magatartás esetét, a büntetés mértékét a Szentkorona Eszme alapján megválasztott, államjogi jogfolytonos legitimitással rendelkező magyar országgyűlés fogja megalkotni!

A Szentkorona Eszme azon jogelvei, melyekből a fenti gondolatok eredeznek a következők:

  • A Szent Korona tagjai,
  • Az alkalmas fő,
  • Egyenlő jogok, egyenlő kötelezettségek,
  • Mindennek a Szent Korona tagjainak érdekében kell történnie.

Mindezek ma sajnos nem így működnek, de a Szentkorona Eszme szerint így kellene, mert ez következik belőle. Csak következetesen, kompromisszumok nélkül gondolkodjunk, akkor egyértelművé válik a világ előttünk!

Folytatom! (Ki az alkalmas fő, ki az alkalmas választott vezetőnek?)


Felhívás!

  1. Politikusok, közszolgálati dolgozók, közfeladatot ellátók, kinevezett közalkalmazottak, választott társadalmi funkcionáriusok!

Az a dolgotok, hogy a magyarságért, a magyar emberek közösségéért tegyetek, ne magatokért! Ezért kötelességetek a Szentkorona Eszmét alkalmazni, és azt mindenkor, mindenkivel betartani és betartatni! Ne feledjétek!

  1. Magyarok!

Nektek az a dolgotok, hogy a Szentkorona Eszme szerint szemetek a választott emberek tevékenységén legyen! Jogotok, de egyben kötelességetek is az ellenállás joga – Ius Resistendi – szerint megakadályozni, hogy a Szentkorona Eszme sérüljön, vagy bármely vezetőtök a magyar nemzet ellen tehessen! Éljetek és tegyetek e szerint! A Szentkorona Eszme útmutatást ad az élet minden területén, hogy mi a teendő! Éljetek vele!

Budaörs, Csíki-dűlő 2017. Fergeteg havának 29. napján

Dr. Safáry-Kollár Lajos                                                                                             jogász, közíró

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “A Szentkorona Eszme igenis alkalmazható a XXI. században (2. tétel)

  1. csak egy kis gondolatot magához a koronánkhoz (nem magához az „eszmé”-hez, amit soha nemértettem meg) ;

    mint tárgy, nagy valószínuséggel az V. sz. óta létezik. Egya Kaukázus észak-nyugai részén lévo muhelybol került ki és ez egy keresztény uralkodó (leht egyben magyar is) részére készült. Egyesek szerint ez, mint tárgy, „Isten Országa” ‘megtestesítoje’, szimbóluma. Két rész alkotja, mint maga az „Isten Országának” is van a mennyei és földi
    ‘oldala’. A korona maga összesítené ezen kettot …

    na ezen korona vagy a hunoknak nevezett nép birtokába került, vagy már eleve ezek számára készült. Nem tudjuk (lehetséges ..), hogy Atilla idejében ez már a Kárpát-medencében volt, de elég nagy biztonsággal állíthatjuk azt, hogy az ún. avaroktól ezt a frankok elrabolták (nem csak a koronát, de mindent) … és amikor Nagy Károlyt megkoronázták nyugat-római császárrá, akkor ezt ezen koronával tették ezt meg (nagy
    ennek a valószínusége). Na Arpádék segítségével ezen ún. avarok sok ízben próbálkoztak az elrabolt kincseiket visszaszerezni és ott nagyon
    biztos az is, hogy elsosorban a koronájukat kivánták visszaszerezni (egész más módon vesszük mi ezen tárgyat, mint mások. Nem tudjuk miért, de számunka ez nem csak egy tárgy, egy korona. Ez több !).
    Na ez nem sikerült. Közben kétszer kikaptak a németektol és le kellett
    állítaniuk a „kalandozá”-saikat. Akkor kezdtek (az Arpádi vezetéssel)
    egyezkedésbe állni a német (elsosorban bajor) és a római féllel. Na
    ezért lehetett (kellett lennie !), hogy a koronánkat a pápán keresztül
    (Szilveszter) kaptuk vissza úgy, hogy ezzel a Német-római birrodalom sem veszítette el renoméját. Na erre, ezekre az a tárgyilagos, mert tárgyi bizonyétékunk, hogy ezen tárgyat akkorban még nyiugaton képtelenek lettek volna legyártani, elkészíteni …

    na csak ezen koronával fogadhattuk el királynak Vajk/Istvánt. A magyarok számára csaik a korona szentesít. Amikor késobb Zápomlyai
    panaszkodott a török császárnál azért, mert a magyar fonemesség
    átadta a koronánkat a Habsburgoknak, a császár ebbol semmit sem
    értett meg. Ezért megigért neki ; egy szebbet, értékesebbet …
    senki nem érti meg azt rajtunk kívül, hogy miért is tartjuk mi ennyire fontosnak a koronánkat. Ez a világon teljesen egyedül-álló dolog…

    egy magyar királynak sem volt koronája, mert o maga ennek szolgálója volt. Az országunknak magának sem volt birtoka ezt, ugyanis mi mindíg nagyon jól tudtuk és mondtuk is, hogy országunk a szent korona országa. Nem Mo-nak volt koronája, hanem a koronának voltunk mi és országunk volt az ové …

    egy párhuzammal; nyelvünk nagyon osi. Mi ezt mindíg a mienkének is mondjuk így. Nahát igazából ez nem így van. Nem nekünk van nyelvünk, hanem a nyelvünkké vagyunk mi…
    egyes tényezokben ezt még jobban is észrevesszük. Pl-ul már többen észrevették azt közülünk, hogy a nyelvünk oktató számunkra. Van ebben valami kiérezheto ‘logika’, amely alapvetoen kihat ránk. A
    nyelvünk (mondjuk így !) nekünk egy szigorú felügyelonk. Sokszor még azt sem tudjuk, hogy miért is, de egyes dolgokat képtelenek vagyunk kimondani. Ilyen pl-ul az „a” betu utáni kettos „t”. Mégha a legtöbbünk
    már több, mint Ezer éve (a nyugataktól átvéve) Atilla nevet, szót „Attila”-nak írja le …, ezt a nyelve képtelen így kimondania. Nem a Józsi, a Piri …, vagy én döntöm el, hogy mit hogyan is mondjam ki, ezt a nyelvünk dönti el. Nem ismerjük még annak okát sem, hogy miért is
    nem engedi ez ezt, vagy azt … egyszeruen nincs más lehetoségünk,
    mint szótfogadni …

    a korona maga az csak egy tárgy. Viszont mi ezt valami nagy dolognak tartjuk. Ez teszi a koronánkat szentté. Na mégha nem is értem meg igazából ezen „szentkorona eszme”-t, azt mondom, hogy a mi hitünk, ön-elkötelezettségünk ezen korona iránt teszi ezt értékessé. Egy idegen ezt nem igen érti meg. Van olyan pl-ul (hallottam), aki ezt nem értékeli többre, mint egy svájci sapkát. Tehát magában abban, hogy ki hoigyan is értékeli ezt, a magyarság meghatározása is talán érvényesül, jelentkezik …
    szetretettel, L
    ps.; még egyszer,; ezt csak az értekezés mellé

  2. VAN EGY ÍRÁS – minek nem én vagyok a szerzője, így azt nem hozhatom, most nyílvonáságra – előbb megkérdezem majd tőle! Ha engedi közlöm!
    Írása rá világított, hogy rosszul közelítettem meg a kérdést – pedig tudtam, a korona eszméjét más állam is alkalmazza! Az én írásomat ide másolom:

    László Kiss ktbektbe@gmail.com

    Melléklet5:54 (5 órája)

    címzett: xxxxxxxxxx

    Kedves xxxxxxxx először is hálásan megköszönöm, hogy válaszoltál!

    A mostan csatolt anyag véletlenül lemaradt, vagy Isten a sors így akarta, mert ha elküldöm, nem írtál volna egy nagyszerű választ nekem, amit részre hajlás nélkül elfogadok, amit nem értek belőle meg beszélés reményével!

    Szóval a csatolt írásom elejét ide idézem – Mi a valódi magyarok ezt akarjuk:

    Ki a valódi magyar – írtam, de idézem: „ …aki még álmában sem álmodik magyar ellenes dolgokat – és ébren meg nem gondol, nem hogy tenne olyat – magyarul, ahogy megírták azt AKINEK FÁJ TRIANON)

    „…

    2

    ISTEN VELED, NYUGODJ BÉKÉBEN DR.GRESPIK LÁSZLÓ HŐSÜNK!

    HAGYATÉKA

    ITT ELMONDJA TÜNTETÉSEN ELHANGZOTT BESZÉDÉBŐL ISMÉTELTEN A LÉNYEGET KUBINYI TAMÁS ÚRNAK:

    UTOLSÓ ÜZENET 1:11:11 ÓRÁNÁL

    https://www.youtube.com/watch?v=Znd-iaIIpiQ

    EZEN ÍRÁSOM VÉGÉN EGY KÉRELEMMEL FORDULOK KUBINYI TAMÁS ÚRHOZ!

    Egy emberként kijelentjük, hogy a jelenlegi ÖSSZEZSUGORÍTOTT ÁLLAPOT A DIKTÁTUMMAL ÁTRAJZOLT MAGYARORSZÁGI TÉRKÉP ÉS A BENNE LEVŐ működtetett antidemokratikus rendszer semmiképp sem szolgálják a magyar NÉP – NEMZET érdekét.

    Hisszük, hogy EREDETI FORMÁBAN ÉS RENDBEN kell működnie, nem pedig egy függőségen alapuló, kiszolgáltatott rendszert kell fenntartania.

    Korszerű, demokratikus, szakmai alapokon nyugvó rendszert akarunk, amit nem a félelem, hanem a közös tenni akarás vezérel.

    Szeretnénk együttműködni MINDENKIVEL annak érdekében, hogy a magyar NÉP-NEMZET az általa megérdemelt helyet foglalhassa el a világban.

    IGAZSÁGOT – TISZTÁNLÁTÁST….” Stb. csatolt anyagban olvashatod tovább!

    Tehát az ide idézet részben nincs semmi olyan, hogy királyság – meg stb. kétely amit leírtál – a kérdés és kérdet is tőlem fejtsem ki –

    Tehát valóban a hóhéromhoz hiába fordulok, hogy ne akasszon fel – írtam ezt az üzenetet is – na jó de akkor kihez?

    Vagy csak egy közleményt adjunk ki minden ősi és csinált állam vezetőjének – jó tegyük de – ki adhatja ki – bárki írta egy ügyvéd három személy összefogásával és képviseletében – legyen akkor a valódi magyarok közül megalkotva – mert már nem bízunk bennük! Nem én azt sem hiszem el hogy beadták a petíciót! Egy további altatási módszer a jó a magyar fülnek tetszetős dumával és történéssel!

    Az alkotmányos Magyarország létre jötte előtt miért szükséges a petíció érvényesítése és eredménye, pont azért amely kételyeket leírtál – a föld első királya Nimród volt – nem tudom – de az az érzésem előtte is volt élet – megjelölése talán azért van pontként mert addig tudjuk a fizika világában bizonyítani!

    Nem utolsó sorban – ha azt szorgalmazzuk, nincs támadási felület a jelenlegi bitorló hatalom részéről, hogy a jogos hatalmuk megdöntésére szövetkezünk – meg stb. mert egy jogos követelésünk van a rend visszaállítása a történelemre hivatkozva!

    xxxxxx – miért írod, hogy az orbán Magyarország magán állama nem működik, amikor működtetik – nem érzed?

    Ennyi jutott eszembe hirtelen – tehát meggyőződésem valódi magyar magunk közül kell három személyt kiválasztani, aki sürgősen tesz Trianon ügyében!

    Tisztelettel várom válaszod id. Kiss László

    Bázakerettye, 2017-01-31
    Mell: GRESPIK HAGYATÉK
    innen folytatom………………………..

  3. Nagyon kevesen vannak, akik e kitételeknek tökéletes megfelelnek. A Szentkorona Eszmét csak és kizárólag IGAZ MAGYAR EMBER tudja belülről fakadóan felfogni és gyakorolni a napi életben. (De lehet, hogy csak én vagyok rossz helyen, rossz időben.)

  4. „Szentkorona Eszme”: tipikus, tetszőleges tartalommal feltölthető modern, népnemzethy baromság. Úgy szövegelni valamiről, hogy közben a közhelyes, semmitmondó hablaty misztikusnak, fennköltnek tűnjön.
    Igazi vízgereblyézés, ködharapás.

    1. Zoltán – ismeretlenül és minden jóindulattal írom neked – ez a korona – azt jelenti A KOR – ONA – a szent -et rá ragasztották és nem mai keletű – sok megnevezés amit a kezdet nem ismer – mert nem IS-MER-ŐS! Érted?
      Aki mint te, így nyilvánulsz hozzá – nem érti – mert az ér nem a ti – ha nem a ma és ag – persze hiába írom neked úgyse érted – ha úgy gondolod akkor sem – mert nem azt híreszteled ami! Tudd a szeretettel mindig előbbre jutsz minden téren , mint a gyűlölettel – de mind e közben tudom én is – nem zárja ki egymást!
      Az él és virul amelyiket táplálod – kérlek tápláld a szeretetet – ez a mag amiben benne van minden eredetileg!
      üdv. id. Kiss lÁSZLÓ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük