KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Szent László Király Alapítvány pályázati felhívása

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Szent László Király Alapítvány
a Szellemi és Erkölcsi Megújulásért

szent_laszlo_kiraly

Szent László királyunkat 940 éve koronázták meg. Ezért a 2017-es esztendőt Szent László Emlékévnek nyilvánították. Az Emlékév alkalmából a Szent László Király Alapítvány a Szellemi és Erkölcsi Megújulásért pályázatot hirdet a következő témában:

Fellelhető szellemi, tárgyi, néphagyományi emlékek, megemlékezések napjainkban a településen, ahol élek Szent László királyunkkal kapcsolatban.

A pályázatunk célja az emlékezésen túl Árpád-házi királyunkkal kapcsolatos anyagok összegyűjtése. A pályázaton minden korcsoport – diákoktól a nyugdíjasokig – részt vehet.

Elsősorban a Kárpát-medencében élő magyar lakta településen élőkre számítunk, de szívesen vennénk, ha a világban szétszóródott magyarok is tudnának pályázni.

A pályázati anyagban megfogalmazottakat kérjük fotóanyaggal is dokumentálni. Nincs terjedelmi megkötés.

Beadási határidő: 2017. szeptember 15.

I. díj: 50. 000.- Ft.

II. díj: 30. 000.- Ft.

III. díj: 20. 000.- Ft.

Az alapítvány a beérkezett pályázatok számától függően a kategóriákban több díjat is kiadhat. Az összegyűlt anyagot szeretnénk emlékkönyv formájában is kiadni.

A pályázati anyagokat írásban, valamint elektronikus formában DVD-n, a következő címre kérjük eljuttatni: Szent László Király Alapítvány: Budapest 1102 Liget u.35/b 3/14. Ha utóbbi nem lehetséges, a pályázati anyagot a következő e-mail címre küldjék: orbaneva.56@gmail.com.

Budapest, 2017. január 29.

Bicskei Gáborné s.k.
a kuratórium elnöke

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Megállíthatatlan a szuverenista erők szövetsége

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük