KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A SZENT ISTVÁN SZÖVETSÉG NYILATKOZATA A ,,VAN KIÚT” CÍMŰ KONFERENCIA KAPCSÁN

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Angyalos címerTisztelt Honfitársam!
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldás, békesség! Salem Alejkum! Sólem aléchem!

Címzettek:

Barankovics Alapítvány, Dr. Mészáros József elnök Úr,
Magyar Katolikus Egyház, Erdő Péter bíboros,
Magyarországi Református Egyház, Bölcskei Gusztáv elnök Úr,
Magyarországi Baptista Egyház, Mészáros Kálmán elnök Úr,
FIDESZ, Orbán Viktor elnök Úr,
KDNP, Semjén Zsolt elnök Úr,
JOBBIK MMP, Vona Gábor elnök Úr,
MAZSIHISZ, Feldmáyer Péter elnök Úr,
Magyarországi Muszlimok Egyháza,
Magyar Iszlám Közösség, Bolek Zoltán elnök úr
Nemzeti Hírháló adminja
Tisztelt Honfitársam!

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldás, békesség! Salem Alejkum! Sólem aléchem!

Szeretettel üdvözlöm!

Örömmel értesültünk róla, hogy a felekezetek közötti rendezvénysorozat Debrecenbe érkezett. A Barankovics Alapítvány izraelita műhelye által indított kezdeményezéssel egyetértünk, ugyanakkor mélységes sajnálattal vettük tudomásul, hogy a konferencián számos, a nemzetünket súlyosan feszítő kérdés szóba sem került.

Nem hisszük, hogy a padló alá söprés lenne a megoldás azokban a súlyos kérdésekben, amelyek évek óta nyomasztják a magyar közéletet.

Ezért mi most közzétesszük ezeket a kérdéseket, hogy mindenki lássa: ezekkel foglalkozni kell, amíg nem oldódnak meg krisztusi szellemben.

Az első sarkalatos kérdés a magyar alkotmányosság.

A magyar történelmi Alkotmányt az 1944 márciusi német megszállók nyomására függesztették fel, és tragikus, hogy a  hatalmon lévők irányából azóta sem történt kísérlet a Szent korona tanra épülő Alkotmányunk visszaállítására. A magyar szent korona történelmi Alkotmány a magyarság két évezredes közjogi-társadalmi szerződése, amely biztosítja az ország függetlenségét, demokratikus berendezkedését, és gazdasági érdekeit is. Rögzíti a szent korona tagok, és a hatalom egymáshoz való viszonyát, és a kötelezettségek, és a jogok összhangján keresztül biztosítja a népfelség elvének érvényesülését.

A magyar parlamenti pártok súlyos mulasztást követtek el passzivitásukkal, mert az ország gyarapodását, és gazdasági-szellemi felemelkedését nem a brüsszeli igába való helyezés biztosítja, hanem a magyar Alkotmány érvényesülése mindenekfelett.

Bővebben:

http://internetfigyelo.wordpress.com/2009/08/20/ivanyi-sandor-szabadsagunk-alapja-alkotmanyossagunk/

A második sarkalatos kérdés a magyar földek, ingatlanok kiárusítása. Simon Peresz 2007 október 10-ei bejelentése óta – ,,Felvásároljuk …Magyarországot….” –  megszaporodtak hazánkban az izraeliták által épített plázák, elkerített lakóparkok, golfpályák, stb. A parlamenti pártok, és a médiák  sajnos agyonhallgatták a nemzetközi bejelentést, és azóta is titkolják a cionista befektetők által felvásárolt ingatlanok és földek listáját.

Ez is érdekelheti:  Varga Mihály: a tények világosan cáfolják a főpolgármestert

Sólyom László köztársasági elnök úr Hegedűs Lóránt hazafi kérésére sem tette közzé az izraeli befektetők által felvásárolt ingatlanok listáját, holott ma már tudjuk, hogy ellenséges célú országhódítás folyik, hiszen sok új lakóparkba magyar állampolgár nem is vehet lakást!!

Ma már azt is tudjuk, hogy az izraeliek hazánkat tíz logisztikai kerületre akarják felosztani – egyenlőre még titkolt célból. Valószínű, hogy az Irán elleni, közelgő háború miatt gyorsították fel hazánk felvásárlását, mert a menekülőknek sok hely kell, és biztonságos ország. Mi ehhez annyit fűzünk hozzá, hogy nem a magyarságnak kellene kárt szenvednie azért, mert Izrael nem tud békében élni a szomszédaival.

Mi úgy  gondoljuk, hogy a magyar föld elsősorban a magyar emberek megélhetését kellene hogy szolgálja, és nem a terrorista, és rasszista Izrael befektetőinek anyagi hasznát.

A harmadik súlyos kérdés a magyarság kollektív bűnössége a holokausztban, amivel a hazai zsidóság vádolja a nemzetünket. Ebből következően a zsidóság ma is igényt tart egy újabb kárpótlásra, amit a Gyurcsány kormány 2007 őszén el is indított 21 millió USA dollár értékben. Nyomatékosan le szeretnénk szögezni a következőket:

Ad 1: a holokauszt ma is történészi vita tárgya. Számos népirtás volt a világtörténelemben, de egyből sem alkottak még új, és kötelező jellegű vallást.

Ad 2: a nácik önkényétől a magyarság védte legjobban a zsidóságot Európában.

Ad 3: a holokauszt kárpótlást, és a holokausztot már régen le kellett volna zárni.

Ad 4: nem lehet egy népet sem örökké tartó, és kollektív bűnösséggel vádolni.

Ad 5: nem vagyunk kötelesek vallani a holokausztot, bármennyire is erőlteti ezt a MAZSIHISZ itthon.

Most és itt ki kell jelenteni: Nem fogadhatjuk el, és tiltakoznunk kell a szabad véleménynyilvánításunk érdekében, mert ha engedünk egy vallási kisebbségnek most, akkor a következő lépésként korlátozzák a hitünket, majd korlátozzák a megélhetésünket, gyermekeink felnevelését és sorolhatnám a lista többi elemét.

A negyedik sarkalatos kérdés Magyarország eladósítása.

Fekete János bankember vette rá Kádár Jánost, hogy Magyarország a Világbanktól vegye fel az első, 5 millió dolláros kölcsönt. Ez az adósság 1989-re 20 millió dollárra nőtt, napjainkra pedig a 100 milliárd dollár körüli. Ma már bizonyított tény, hogy a Világbank minden hozzá fordulót adósságspirálba hajt, hogy aztán örök adósként uralja annak földjeit, és egyéb természeti kincseit. Magyarország ökológiai, gazdasági felemelkedése anyagi kérdés is, nem csak morális. Hazánk a gazdag Világbank, és az EU igájában senyved, és mindkét szervezetnek jelentős összegeket fizet be:

Ez is érdekelheti:  Szijjártó: a NATO retorikája a csapatok Ukrajnába küldéséről, közelebb hozza a harmadik világháború veszélyét

,,Idén eddig csaknem havi 100 milliárd forinttal nőtt a múlt év végén 14 705 milliárdos adósságállomány, és már 2026-ra is van 135 milliárdnyi visszafizetni valónk. ( http://index.hu/gazdasag/magyar/eur070628/)

A cionista kézben lévő Világbank minden országot adósságba hajszolt, aki belépett hozzá: Részben a CADTM-nek köszönhetően – „Összefogás a harmadik világ adósságának eltörléséért”, az egyik legismertebb szervezet adósság témában – ma már általánosan ismert, hogy az IMF/Világbank páros a fejlett országok és óriás, multinacionális cégeik érdekében járnak el. A fejlődő országokat „beszorítják” az adósság csapdába, és nem hagynak nekik semmilyen kitörési lehetőséget. Másik köztudottá vált CADTM elemzési eredmény, hogy összességében nem a fejlett országokból áramlik a tőke a fejlődők felé, hanem fordítva. Már több évtizede – a véget nem érő adósságtörlesztés címén – a fejlődők utalnak nettó több tőkét a fejlett, gazdag országokba (ez részben magyarázza gazdagságukat). 1980 és 2004 között, adósság szolgálat címén, 5 300 milliárd $ áramlott a fejlett országokba és bankjaikba, míg az adósság állománya 540 milliárdról 2 600 milliárd $-ra nőtt fel. Lásd: http://www.cadtm.org/

Az EU is évente több mint 8 000 milliárd forintot von el tőlünk. (lásd.: http://szksz.hu/eusarc.html)

A zsidók testvéreink a Szentírás szerint! Milyen testvéri szeretet az, amelyik a másikat uralni akarja, és elveszi a pénzünket, földünket, vizünket, és a szabad akaratunkat is??

Tisztelt Honfitársaink!

Kérjük, hogy a fentebb vázolt eseményeket megvizsgálva, a magyarországi történelmi egyházakkal karöltve tiltakozzanak a tervezett holokauszt – törvény, a további milliós kárpótlások, valamint az izraeliek felvásárlásai ellen.

Nem ismerjük a keresztény-zsidó párbeszéd alkalmait és időpontjait, de ezeket az égető kérdéseket jó lenne mielőbb felvetni, és tisztázni, mert a keresztény tanításból az következik, hogy ne háborúskodjunk, hanem szeretettel szolgáljunk egymásnak.

A megbékélést, és Hazánk gyarapodását nem szolgálja az a magatartás, hogy a hazai zsidóság vezetői az orwelli Nagy testvér szerepében tetszelegve meg akarják szabni számunkra, hogy miben higgyünk, és miben ne, hogy ki a jó fiú, és ki a rossz fiú, ki az antiszemita, és ki nem, ki a rasszista, fasiszta, stb.

Ez is érdekelheti:  Feljelentés lett a Magyar Péter féle tüntetésből

Kérjük szeretettel testvéreinket, hogy imádkozzanak a megbékélésért, és Magyarországért, amelyet egyesek immár az európai Izraelnek tekintenek.

Ne a rabbinikus tanítás, és a holokauszt-vallás határozza meg a mindennapjaink életét, bármennyire is szeretnék ezt bizonyos cionista körök. Ne jöjjön el az ő országuk!!

Ámen!

Felkérem a nagytiszteletű lelkészeket, a pártok elnökeit, és az egyházak püspökeit, és minden testvéremet is, hogy ,,minden alkalmas, és nem alkalmas időben” hirdessék :

Hungaria semper libera!

Mottó: ,, Mi magyarok, érezzük magunkban az élet szent parancsoló szavát, amely múltunkhoz mindig hű és egyenes kiállást parancsol. Érezzük és tudjuk, hogy megvan bennünk mindama feltétel, mellyel az örök magyar élet méltó hordozóivá leszünk az elkövetkező századokra is. Adja a Teremtő, hogy minden magyar lelkében eltiporhatatlanul és eladhatatlanul éljen az örök magyar erő, amely történelmi időkben történelmet van hivatva alkotni a magunk helyes, megalkuvást nem ismerő hitének igazolására és utódaink boldogabb magyar jövőjének biztosítására.”

Gróf Esterházy János

Nemzeti küldetés, magyar keresztyén misszió, Magyar Történelmi Alkotmány, szentkorona eszme – nemcsak összefüggnek, hanem elválaszthatatlanok egymástól. Amikor hol az egyiket, hol a másikat érik manapság durva támadások, látnunk kell, hogy valójában valamennyi ellen szóló, kulturális genocídiummal állunk szemben.

Iványi Sándor

Alapító

SZENT ISTVÁN SZÖVETSÉG

Debrecen 2009-10-25

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “A SZENT ISTVÁN SZÖVETSÉG NYILATKOZATA A ,,VAN KIÚT” CÍMŰ KONFERENCIA KAPCSÁN

  1. Szerintem is elgondolkoztató, de inkább nemzeti tragédia, amiből a kiút egyenlőre még nem látszik.
    Más országokban is vannak hasonló gondok, de ekkora nemzetárulást, amit a hazai politika elkövetett 1989 óta, sehol másutt nem történt a fejlett nyugaton.
    a pártosodás helyet egységesülni kellene, mert csak egységben van esélyünk leküzdeni az belső- és külső ellenségeinket, és megindulni a gyarapodás útján.
    Ideje lenne már.
    Szegény szabdságharcosaink, ha ezt látnák, bizonyára kardot ragadnának, vagy puskát.
    Isten óvja Magyarországot!…de mi is tartsuk szárazon a puskaport.

  2. Egy Ad. 5. azért lehetne még.
    Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten. Magyarán szólva, a fent említett vándornépnek kellett volna alkalmazkodni az itteni viszonyokhoz. Ilyen problémák voltak anno a törökökkel, labancokkal stb. is. Ők csak egy ebben a sorban. A jelenlegi Izrael jó példa arra, hogy mennyire nem képesek viselkedni. És ilyenkor nem a befogadó nép a bűnös, aki megunva a piszkos dolgaikat, erre reagál…

  3. Szeretném tudatni Önökkel, olvasókkal, hogy a nyilatakozatunkra a címzettek közül még senki sem válaszolt, sem az egyházak, sem a pártok vezetői.
    Ez a hallgatás azt fejezi ki, hogy ők belenyugszanak ebbe az áldatlan állapotba, és nem is keresik az igazi, és egyedüli kiutat a válságból. Ha pedig így van, akkor nincs értelme sem a Barankovics Alapítvány izraelita műhelyének, sem a Van kiút konferenciáknak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük