KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A szemkilövető ismét a magyarok többségét gyalázta – “évértékelő” Gyurcsány beszéd a “hazudtunk…” stílusban

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Gyurcsány Ferenc nevű politikusbűnöző ma tartotta a DK tisztújító kongresszusán úgy nevezett évértékelő beszédét. Gyurcsány, aki a 2006-os elcsalt választások, majd az általa Balatonőszödön elmondott beszédének kiszivárogtatása után 2006 október 23-án azonosítószám nélküli rendőrnek álcázott terroristákat vezényeltetett az ’56-os forradalmat ünneplő tömegek ellen, minden józanul gondolkodó magyar számára bűnös, sőt áttételesen gyilkos is.

Gyilkos, mert legalább 2 ember halála szárad a lelkén, akik az akkori események során olyan fizikai és lelki sérüléseket szenvedtek el, melynek következtében egészségük és életkörülményeik olyan mértékben sérültek, amit feldolgozni nem tudtak. Joggal tulajdoníthatjuk haláluk okát Gyurcsány Ferencnek, aki kiadta a parancsot Gergényi Péter akkori budapesti rendőrfőkapitánynak a békés, ünneplő tömeg megtámadására.

A Magyar Távirati Iroda az alábbi összefoglalót adta ki mai beszédéről:

Gyurcsány Ferenc: a Fidesz szavazói szégyelljék magukat!

Ezt a rendszert szolgálni, a Fideszt aktívan támogatni, az több, mint bűn, az szégyen, és a Fidesz szavazói szégyelljék magukat – fejtette ki vasárnapi, budapesti évértékelő beszédében a Demokratikus Koalíció elnöke.

A DK 13. tisztújító kongresszusán Gyurcsány Ferenc kijelentette, a jelenlegi kabinet a haza ellenfele, “ez a kormány törvénytelen, ez a kormány erkölcstelen, ez a kormány becstelen, ez a kormány bűnöző”. Nem ellenzéke vagyunk mi ennek a kormánynak, hanem ellenfele – mondta a politikus.

Elmondta: “rá kell mutatni azokra az emberekre, személy szerint, akik a rendszernek építő gazdái, mert nem lehet elbújni a felelősség alól. Ki kell mondani a nevüket, ti csináljátok ezt! Ki kell mondani, hogy szégyent hoztok a hazára, és ölitek, áruljátok ezt a hazát!”

Közölte, nem tehetnek úgy, mintha ez a rendszer személytelen lenne. “Ezt a rendszert emberek csinálják. Olyan emberek, akik valamiért szerintem eladták a lelküket, a becsületüket, a tisztességüket, van, akinél tudjuk, hogy miért, és mennyiért, és hogyan, és kivel, és hányféleképpen, de nekünk azt kell mondani, hogy ezt a rendszert szolgálni, a Fideszt aktívan támogatni, az több, mint bűn, az szégyen, és szégyelljétek magatokat!” – mondta.

Ez is érdekelheti:  Ukrajna csapást mért a krími orosz parancsnokságra

Aláhúzta, minden lehetséges, törvényes eszközzel fel kell lépni annak érdekében, hogy gyengítsük ezt a kormányt.

Az egyik budapesti rendezvényközpontban tartott eseményen a politikus kitért arra: több mint kétszáz évvel ezelőtt egy angol miniszterelnök arról beszélt, hogy Angliának nincsenek örök barátai és nincsenek örök ellenségei, Angliának érdekei vannak. Ez rávilágít arra a dilemmára: egy országnak időnként döntenie kell, hogy bizonyos álmokhoz, értékekhez, elvekhez ragaszkodik-e, de lehet, hogy akkor fel kell adnia valamit gazdasági vagy stratégiai érdekeiből, vagy pedig azt mondja, nem fontosak az elvek és az értékek, a legfontosabb, hogy bizonyos stratégiai érdekek érvényesüljenek – folytatta gondolatmenetét a politikus.

Elmondta, az ukrajnai Bucsában a háború kezdetét követő egy hónapban több száz civilt öltek meg. “Bucsa óta az orosz elnök háborús bűnös, ez nem kétséges” – jelentette ki.

Orbán Viktor miniszterelnök elveszítette önállóságát az orosz elnökkel szemben, valójában nem szuverén ember, hanem kiszolgálója az orosz hatalomnak – tette hozzá Gyurcsány Ferenc. Ha az ország vezetője nem szuverén, akkor az ország sem szuverén, és ha az ország nem szuverén, akkor nekünk szembe kell mennünk ezzel a vezetővel – közölte.

A kormány két legfontosabb dolga, hogy vigyázzon az országra és az emberekre, de ez a kabinet ezt a két feladatát nem teljesíti – állította. Magyarország ma magányosabb, mint bármikor az elmúlt évtizedekben, a magyar emberek védtelenebbek, mint bármikor a rendszerváltozás óta. A mai kormány cserbenhagyta az országot, cserbenhagyta az embereket, ezért a DK szemben áll ezzel a kormánnyal, ezekkel a kormánypártokkal – hangsúlyozta.

Aki azt mondja, hogy az iskola, az oktatás, a tanítás ügye, a várólisták hossza, az akkumulátorgyárak telepítése nem politikai kérdés, az valójában nem legyőzni akarja a Fideszt, hanem meggyőzni. Aki meggyőzni akarja a Fideszt, az meg akarja tartani a Fideszt – érvelt. Szerinte a “pártellenes, politkaellenes populizmus” ebben a helyzetben kifejezetten a mai “fenntarthatatlan hatalom fenntartását szolgálja”.

Ez is érdekelheti:  Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Hangsúlyozta, hogy nem lehet egyes ügyek alapján megküzdeni a rendszerrel. Ennek a rendszernek valójában az a lényege, hogy “ellopta a hazánkat”, ezért a rendszert kell leváltani, nem pedig egyes elemeit megváltoztatni – mondta a pártelnök.

A haza egyik legfontosabb ügye mostanra az iskola és az oktatás lett – állapította meg. A témának az a része, amely a pénzről szól, viszonylag egyszerű – jelentette ki, hozzátéve, hogy “több pénznek lennie kell”. A DK emellett azonban olyan oktatást szeretne, amelynek középpontjában a gyermek lelke, gondolata, személyisége, kíváncsisága, tudásvágya van, mert az iskola csak erről szólhat – mondta.

Véleménye szerint a “magyarországi cigányok joggal érezhetik úgy, hogy mindenki magukra hagyta őket”. Nincs demokratikus, tisztességes, jóhiszemű közbeszéd arról, hogy itt él legalább nyolcszázezer ember, aki “cigányságuk miatt kitaszított”, és akiknél a szegénység, a kizártság, a megbélyegzettség drámai méreteket ölt. “Mi pedig elfordítjuk a fejünket” és a túlnyomó többségünk ha lehet, inkább távolságot tart – tette hozzá.

Hangsúlyozta, pártelnökként olyan közösséget szeretne vezetni és olyan ország polgára szeretne lenne, amely érti, hogy nem fordíthatja el a fejét sok százezer nagy bajban lévő magyar embertől, és nem élhet sokáig úgy békében és tisztességben, hogy nem vesz tudomást arról, hogy “vannak nekünk cigány testvéreink”, akik bajban vannak.

Emlékeztetett: a DK Dobrev Klára EP-képviselő vezetésével árnyékkormányt állított. Az árnyékkormány a holnap Magyarországának a reménye, az a remény, hogy van, akire lehet számítani – mondta. Egyúttal bejelentette, hogy a kongresszus a pártelnökség felhatalmazásával arra kéri az árnyékkormányt, hogy őszre dolgozza ki és mutassa be a “holnap Magyarországának programját”.

A DK első számú feladata az, hogy legyen az otthona az Orbán-kormány ellenfeleinek – összegzett. Az árnyékkormánnyal mutatni kell, hogy van remény és van út, hogy a reményből valóság legyen – tette hozzá. Feladataikat sorolva kiemelte: a DK-nak továbbra is dolga, hogy ott legyen mindenhol az országban. Emellett őrizni kell a haza tisztességét, hogy lássák, van egy olyan Magyarország is, amely barátokat, partnereket és békét keres a világban – zárta eszmefuttatását.

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor ma európai vezetőkkel tekinti át a kialakult háborús helyzetet Brüsszelben

Az eseményen egy videóval, Molnár Csaba ügyvezető alelnök beszédével és egy egyperces néma felállással is megemlékeztek Kordás Lászlóról, a DK közelmúltban elhunyt parlamenti képviselőjéről.

Kiemelt kép: Budapest, 2023. február 5.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke évértékelő beszédet mond pártja tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2023. február 5-én.
MTI/Kovács Attila

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük