KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A számlákat nem fizetik, de taxival járnak bevásárolni – a baloldal szerint rendben van ez így

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Akcióban a miskolci DK
Akcióban a miskolci DK

A közelmúltban a baloldali Összefogás képviselői sajtótájékoztatón aggódtak Lyukóvölgy rendjéért, ugyanakkor képviselőjelöltjük szerint semmi kivetnivaló nincs abban, ha egyesek a számlák kifizetése helyett inkább taxizásra költik a pénzt Miskolc legnagyobb gettójában. A Jobbik politikusai, Jakab Péter és Badány Lajos szerint a baloldal aggodalma hiteltelen, hiszen ha választani kell az építők és a rombolók között, a szocialisták rendszerint az utóbbiakat támogatják.

Az erről tartott tájékoztatón Jakab Péter önkormányzati képviselő elmondta, az MSZP és a Fidesz az elmúlt években milliós felzárkóztató programokkal, felelőtlen segélyezéssel és a lakcímkártyák kontrollálatlan kiállításával „húzta rá” Miskolcra a mélyigénytelen tömegeket, akik egyszerre terhelik le a város közbiztonságát, szociális ellátórendszerét, miközben szinte semmilyen közszolgáltatásért nem fizetnek. Jakab Péter emlékeztetett, a Jobbik az elmúlt években több akcióval is jelezte, nem tűrik ezen tömegek ingyenélését.

[youtube=http://youtu.be/ubfM1tkjSvs]

Felidézte azt a tavaly nyári esetet, amikor a Jobbik és helyi civilek kikötötték a vizet azoknál a lyukói putriknál, ahol rendszeresen nem fizettek a fogyasztásért. Az akciót mind a Fidesz, mind az MSZP elítélte, a baloldal képviselőjelöltje azonban ennél is tovább ment: Nagy-Korsa Judit Facebook-bejegyzésében védte meg azokat, akik a vízdíj helyett inkább taxizásra költik a pénzt, hivatkozva arra, hogy milyen nehéz két tízkilós bevásárlószatyorral hazamenni Lyukóvölgybe.

Nagy-Korsa Judit facebook-bejegyzése

Ezzel a mentalistással a baloldal jelöltje nyíltan kiállt Miskolc züllesztői mellett – ezt már Badány Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője mondta. Mint fogalmazott: „Aki ezek után a baloldalra szavaz, azokra mond igent, akik szerint a jogok az elsők és nem a kötelességek, akik szerint a tisztességes miskolciaknak kell kifizetniük a mélyigénytelenek számláit is, hogy ők a mi adóforintjainkból taxival járhassanak bevásárolni.”

Badány szerint jól látható, hogy program híján a Fidesz száraztészta- és laptoposztással, a szocialisták pedig a megélhetési bűnözés hamis fogalmának napirenden tartásával akarják maguk mellé állítani az arra hajlamos tömegeket. Velük szemben a Jobbik a rend, a megélhetés és az elszámoltatás programját kínálja Miskolcnak, mely a várost élhetetlenné tevő, az avasi és diósgyőri társasházakat a csőd szélére juttató rombolók helyett az építőket kívánja támogatni.

Ez is érdekelheti:  Sokat láttam már, de ilyet még nem - olvasói levél Kárpátaljáról

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük