KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A szakértők szerint kimerülőben lehet a vulkán La Palma szigetén

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Cumbre Vieja vulkán kimerülését valószínűsíti, hogy az elmúlt napokban elállt a lávafolyam, csökkent a szeizmikus tevékenység, valamint megszűnt a morajlás is a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján María José Blanco, a spanyol geográfiai intézet (IGN) igazgatója.

A szakember óvatosságra figyelmeztetve hangsúlyozta: még nem jelenthető ki, hogy a vulkánkitörés befejeződött, ezt csak azután lehet kimondani, ha a helyzet tíz napon keresztül változatlanul kedvező marad.

A vulkánkitörés szeptember 19-én kezdődött, elővigyázatosságból hétezer embert telepítettek ki a tűzhányó közeléből. A természeti katasztrófának eddig egyetlen halálos áldozata van: egy 70 éves férfi vesztette életét november közepén, amikor a háza tetőszerkezete ráomlott, miközben a hamut akarta róla letakarítani.

Az Európai Unió Kopernikusz nevű földmegfigyelő programjának műholdas mérései szerint az elmúlt hónapokban 2988 épületet pusztított el teljesen vagy részlegesen a forró kőzetolvadék, amely 1237 hektárnyi földterületet borított be.

A tengerbe ömlő lávafolyamok két, úgynevezett lávadeltát is létrehoztak, összesen 48 hektárral növelve La Palma sziget méretét.

Pedro Sánchez spanyol kormányfő csütörtökön Twitter-oldalán jelentette be, hogy bővítik a korábban elfogadott, 224 millió eurós (80,6 milliárd forint) kárenyhítési csomagot.

A madridi kabinet pénteki ülésén várhatóan elfogadja azt a javaslatot, amellyel 30 ezerről 60 ezer euróra növeli az azonnal lehívható lakáscélú támogatási keretet, valamint 12 millió euróval 30 millió euróra emeli az agrárszektor támogatását. Emellett a sziget gazdaságának és turizmusának fellendítése érdekében a kis-és középvállalkozások megsegítésére 17,5 millió eurós keretet biztosít.

MTI

Kiemelt kép: thegermanyeye.com

Ez is érdekelheti:  Feloszlatta az ukrán rendőrség a brutális kényszersorozások elleni tüntetést Kárpátalján

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük