KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A svéd ellenzék nem támogatja az ország NATO-csatlakozását

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az iráni származású, svédországi Baloldali Párt vezetője Nushi Dadgostar szerint Svédország NATO-csatlakozása veszélyes eszkalációval fenyeget, növeli a feszültséget és a konfliktusveszélyt.


Szerinte Svédország NATO-tagsága oda vezethet, hogy az ország fegyveres konfliktusba keveredhet az ukrajnai események miatt. Ráadásul a skandináv állam arra is rákényszerülhet, hogy részt vegyen a szövetség égisze alatt olyan háborúkban, amelyektől szívesebben tartózkodna.

Dadgostar elmondta, hogy a szövetséghez való csatlakozással Svédország könnyen szembesülhet egyéb politikai nyomással is.

A politikus kiemelt figyelmet fordít az atomfegyverek svéd területen történő telepítésének lehetőségére: szerinte ha ez megtörténik, Oroszország ezt fenyegetésként értelmezi majd, ami jelentősen megnöveli az atomfegyverek használatának kockázatát is.

Martha Stenevy, a Zöld Párt vezetője Twitter bejegyzésében azt hangsúlyozta, hogy jobban tennék a svéd parlamenti képviselők, ha a NATO-tagság helyett inkább az ország katonai függetlenségét támogatnák.

Stenevy szerint a kormánynak be kell mutatnia egy olyan tervet, amely biztosítja Svédország atomfegyver mentességét és azt is, hogy milyen megoldások lehetnek akkor, ha a katonai tömb tagállamai ebben a kérdésben nyomást gyakorolnak az országra.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Moszkva nem fog beletörődni a finn és a svéd NATO-tagságba

A finn elnök felhívta Putyint a NATO csatlakozás ügyében

Finnország hivatalosan is benyújtja a NATO-tagsághoz való csatlakozási szándékát

Ez is érdekelheti:  Vučić: Szerbia nemzeti érdekei forognak kockán

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük