KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Soros-szervezetek egyenesen Putyin letartóztatását szorgalmazzák az elfogatóparancs után

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A civilek elleni súlyos bűncselekmények hágai börtöncellához vezethetnek – üzente a Human Rights Watch.

A büntetőtörvényszék döntését lelkesen fogadta az Open Society Foundations is, ám szakértők szerint a lépésnek leginkább szimbolikus üzenetértéke lehet. Hiszen sem Oroszország, sem például az Egyesült Államok nem ismeri el az ICC joghatóságát – írja a Mandiner.

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen.

Csakhogy mivel Oroszország – az Egyesült Államokhoz hasonlóan – nem ismeri el az ICC joghatóságát, a külügy azonnal rögzítette, jogi értelemben is semmisnek tekinti a Putyin, valamint Marija Lvova-Belova gyermekjogi ombudsman „letartóztatását” elrendelő határozatát.

Olaf Scholz német kancellár és más állami vezetők, így Joe Biden amerikai elnök is üdvözölte ennek ellenére az ICC lépését, mondván, az elfogatóparancs kiadása azt üzeni: „Senki sem áll a törvények fölött.” Az ICC szerint megalapozott a gyanú, hogy Putyin személyesen felelős ukrán gyermekek jogellenes deportálásáért és átszállításáért Oroszországba.

Nem vicc: Amerikában nem tartóztatnák le az ICC-döntés nyomán Putyint!

Akadtak azonban, akik kettős mércét emlegettek a büntetőbíróság eljárása kapcsán. Például Mick Wallace írországi baloldali EP-képviselő azt sérelmezte, hogy a testület nem vonja felelőségre az Irakban, Afganisztánban vagy éppen Líbiában „elkövetett háborús bűnöket”, amelyeket szerinte a Nyugat és kiváltképp az Egyesült Államok követett el.

A parancs jogi hatása is felettébb kétséges. A letartóztatási kötelezettség ugyanis csak az ICC-tagállamokat kötelezi, így Putyin elhagyhatja ugyan Oroszországot, de ha olyan országba megy, ami kvázi tagja a büntetőbíróságnak, a letartóztatás réme fenyegeti –mondta a Mandinernek Varga Réka nemzetközi jogász, a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem dékánja. Mindebből az következik, hogy az ICC-t egyébként hevesen támadó USA területén – legalábbis e konkrét intézkedés nyomán – Putyint nem vennék őrizetbe, szemben például Magyarországgal.

Ez is érdekelheti:  Az amerikai képviselőház elnöke szavazásra bocsátja az ukrán segélytörvényt

Aligha meglepő, hogy miután Biden kijelentette, indokoltnak tartja a Nemzetközi Büntetőbíróság döntését, kénytelen volt rögtön tisztázni, az Egyesült Államok amúgy nem tagja a bíróságnak. A Pentagon ugyanis attól tart, hogy a testület az amerikai katonák ellen is fellépne. Hát így.

Íme a Soros-szervezetek reakciója!

Mindenesetre bejelentésre megérkeztek a Biden-adminisztrációval amúgy inkább szimpatizáló, Soros Györgyhöz köthető NGO-k reakciója is, amiben erre a „körülményre” nem tettek utalást. Az Open Society Foundations, avagy a Nyílt Társadalom Alapítványok munkatársa, James A. Goldston szerint az elfogatóparancs bátorító jele annak, hogy még a leghatalmasabb háborús bűnösök is elszámoltathatóak tetteikért. Putyin „letartóztatása most a nemzetközi közösség erőfeszítésein múlik, aminek folytatnia kell az együttműködést annak érdekében, hogy az orosz vezetésnek a legkirívóbb bűncselekményért, illetve az ukrajnai illegális invázióért való felelősségre vonásáig”.

A Soros-szervezet ugyanakkor továbbra is szorgalmazza az Ukrajna elleni agressziós bűncselekmények üldözésére szolgáló különleges bíróság létrehozását.

Akárcsak a szintén Soros által támogatott nem-kormányzati szervezet, a Human Rights Watch (HRW). Közölték„Nagy nap ez oroszok által elkövetett bűncselekmények áldozatai számára.”

„Putyin keresett ember lett”

Az NGO szerint a parancs kiadásával az ICC Putyint „keresett emberré” tette, illetve megtette az első lépést a büntetlenség megszüntetése érdekében, ami túl régóta felbátorította az elkövetőket az Ukrajna elleni háborúban. Az elfogatóparancsok „egyértelmű üzenetet közvetítenek: a civilek elleni súlyos bűncselekmények elkövetésére vonatkozó parancsok kiadása vagy eltűrése hágai börtöncellához vezethet”.

A HRW részéről annak dacára fogalmaztak így, hogy jogi értelemben az ICC döntésének akkor sem lenne következménye, ha netalántán Joe Biden ellen adnák ki, legalábbis az USA és Oroszország területén bizonyosan nem. Mégis, a HRW szerint ezek a végzések azoknak is üzennek, akik Putyinhoz hasonló erőszakot követnek el, hogy közeleg a bírósági napjuk, rangjuktól vagy beosztásuktól függetlenül”.

Ez is érdekelheti:  Hídpénzbotrány: Budai Gyula vesztegetés miatt tett feljelentést

Hoffmann Tamás nemzetközi jogász aligha osztja ezt az optimizmust. A szakértő legalábbis a Magyar Hangnak arról beszélt, nem hiszi, hogy „Vlagyimir Putyint valaha Hágában láthatjuk a vádlottak padján. Azt gondolom, ő vagy élete végéig hatalmon marad, vagy ha megbukik, azt nem éli túl.”

Kell egy üzenet!

A helyzetet bonyolítja, hogy eközben felvetődött egy speciális, kifejezetten az orosz atrocitásokat kivizsgáló testület felállítása is. Mégpedig a Council on Foreign Relations, azaz a Külkapcsolatok Tanácsa közreműködésével – amely szervezet egyébként szintén nincs mérföldekre Soros Györgytől. Ugyanakkor ahogy a Népszava tudósítása szerint a témában rendezett pódiumbeszélgetésen Oona Hathaway, az amerikai Yale Egyetem jogászprofesszora részéről elhangzott, a tervezett „bíróság célja nem csupán az, hogy felelősségre vonjon orosz vezetőket, hanem az is, hogy igazán erőteljes üzenetet küldjön, miszerint ez valójában egy törvénytelen és bűnös háború”.

Kacsoh Dániel – Mandiner

Kiemelt kép: MTI/AP/Kreml/Pool/Makszim Blinov

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük