KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Rongyos Gárdára emlékeztek a Nemzeti Jogvédők 📺

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Koszorúzással egybekötött megemlékezéssel adózott a Szent Korona Országaiért vívott nemes küzdelemben a Hazáért életüket áldozó Rongyos Gárda Hőseinek, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, valamint a Hegyvidéki Trianon Harangja Társaság augusztus 27-én a Farkasréti temetőben a nemzetért fiatalon életét áldozó Vámossy Tibor sírjánál.

A megemlékezésen megjelenteket Dr. Galla János, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat titkára köszöntötte, majd a Himnusz elhangzását követően Dr. Zétényi Zsolt, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumának elnöke mondta el megemlékező beszédét.

dr. Zétényi Zsoltot követően Dr. Galla János emlékezett meg a 100 évvel ezelőtt hazájukért életüket feláldozó hősökről és felolvasta dr. Eva Maria Barki levelét, melyet ebből az alkalomból küldött a Nemzeti Jogvédőknek.
Az eseményen résztvevő szervezetek képviselői a rendezvény végén elhelyezték a megemlékezés koszorúit Vámossy Tibor sírjánál.

 

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány közleménye

100 éve kezdődött. Emlékezés a hős nyugat-magyarországi felkelőkre, a Rongyos Gárdára a bp-i Farkasréti temetőben az elesett Vámossy Tibor síremlékénél.

A Magyar Himnuszt követően… Nem kell beszélni róla sohasem ( ? ) tette fel a kérdés dr. Galla János a rendezvény szerkesztője, majd válaszolt is „De mindig, mindig gondoljunk rájuk,” a Trianon utáni hősi halottakra, mindazokra, akik elestek a Magyar Szent Korona Országainak, a Magyar Királyságnak, Nyugat- Magyarországnak a védelmében !

A tisztesség azt kívánja, hogy emlékezzünk halottainkra, akiket 1914-től a történelem olyan tragédiák, leírhatatlan szörnyűségei közé sodort, akik a gyilkos, gyalázatos és igazságtalan diktátumot követően az életüket áldozták a Hazáért. Dr. Zétényi Zsolt a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi elnöke beszédében méltatta a nyugat-magyarországi felkelőket, a Rongyos Gárdát, kiemelve, hogy a hazáért küzdő és életüket áldozó hősök is úgy gondolhatták, hogy ne kicsik, hanem merjünk nagyok lenni. Sopron és környéke a hősök véráldozata árán maradhatott Szent István országa. Az elesett hős felkelők; 1921. Augusztus 28., Ágfalva: Baracsi László; Pinkafő: Szabó József szakaszvezető, Papp tizedes. (mindhárman Kecskemétről). Burgóhegy: Schimdt vendéglős Magashegyről. 1921. Aug. 29., Hohenbrugg: Gubicza Ákos főiskolás. Szeptember 2., Lantosfalva: Roskovits főhadnagy. Szept. 4., Salamonfalva: Kalocsay Imre hadnagy, magyaróvári főiskolás, Ceglédről.

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

Szeptember 5., Gyanafalva: Párvy Kornél László Komárom megyei főszolgabíró. Kirchslag: Ismeretlen felkelő, Hanus Ferenc Károly műegyetemi hallgató, Nemetz Ferenc szegedi tanító, Achmed nevű bosnyák, Tóth Mihály tizedes, Válik László és Németh István, utóbbi három Kecskemétről. Szept. 8., Ágfalva: Machatsek Gyula, Szechányi Elemér soproni főiskolások, Pehm Ferenc Ostenburj csendőr-szakaszvezető. Szept. 24., Császárkőbánya: két névtelen felkelő. Szept. 27., Császárkőbánya: Váló Mihály kecskeméti felkelő. Szept. 29., Lajtafalu: Ehn István Rózsahelyről. Október 6., Szárazvám: Vámossy Tibor és Losonczy Antal műegyetemi hallgatók Budapestről. November 1., Magyaróvár: Makó István Zimonyi felkelő). Endresz György főhadnagy, aki később a Justice for Hungary feliratú repülővel átrepülve az óceánt, 1921. nyarán kötelességének érezte, hogy azonnal csatlakozzon a nyugat – magyarországi felkelőkhöz. Mint egyik egység parancsnoka Ágfalvától Szentgotthárdig harcolva vitte győzelemre a Hazáért küzdő bajtársait. Felolvasásra került dr. Éva Mária Barki bécsi ügyvéd Asszony NJSZ tag üzenete, amelyben kihangsúlyozta, hogy a „megemlékezés nagyon fontos… Ma a legnagyobb kihívás előtt állunk. Európa jövője, az európai értékek és az európai hagyományok a tét!” A megemlékezés befejezésekor;

Vámossy Tibor síremlékénél a Nemzeti Jogvédő Alapítvány nevében dr. Zétényi Zsolt kuratóriumi elnök, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat nevében dr. Balsai Szabolcs NJSZ elnökségi tag, valamint a Hegyvidéki Trianon Harangja Társaság nevében dr. Váczy Kristóf egyesületi tag koszorúzott.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük