KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A rasszista sziklát el kellett távolítani!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Rasszizmusra hivatkozva távolíttattak el egy sziklát egy amerikai egyetemről

Rasszizmusra hivatkozva távolíttattak el egy sziklát a Wisconsini Egyetem madisoni kampuszáról, miután az egyetem fekete diákmozgalma és más diákszervezetek tiltakoztak az ellen, hogy a sziklát mintegy 100 évvel ezelőtti odaszállításakor „négerfejnek” nevezték – jelentette a Fox News amerikai hírcsatorna helyi idő szerint vasárnap.

A Wisconsini Egyetem eltávolítja a 70 tonnás sziklát a kisebbségi hallgatók kérésére. A sziklát ugyanis a rasszizmus szimbólumának tekintik. A Chamberlin Szikla Thomas Crowder Chamberlin geológusról, egykori egyetemi elnökről kapta a nevét. ( Fotó: Kayla Wolf/Wisconsin State Journal AP)

Akkor ez bevett gyakorlat volt a szokásosnál sötétebb szikláknál -idézte fel a Fox News, kiemelve, hogy a Wisconsin State Journal 1920-as években megjelent egyik tudósítása nevezte így a sziklát, ami miatt most a tiltakozások kezdődtek.

Magának a sziklának egyébként az égvilágon semmi köze nem volt a rasszizmushoz vagy bármelyik etnikumhoz. Az egyetem 1925-ben ásatta ki és szállíttatta a kampuszra, ahol az egyetem egykori elnökének, Thomas Crowder Chamberlin geológusnak állítottak vele emléket. A 70 tonnás sziklát egy domb tetején helyezték el, nagyjából a felső fél métere volt látható a föld felszíne felett. A szikla ritkaságnak számít, mert kétmilliárd éves, és valószínűleg egy gleccserrel érkezett Kanadából Wisconsinba.

A rasszista szikla elszállítása (Forrás: Fox News)

Egyetemi kutatók nem találták nyomát annak, hogy máskor is „négerfejnek” nevezte volna bárki a kőtömböt, ám arra találtak bizonyítékot, hogy a rasszista nézetei miatt hírhedtté vált Ku Klux Klan aktív volt a kampuszon a szikla elhelyezésének idején.
Juliana Bennett, aki a diákságot képviseli a madisoni városi tanácsnál, rasszista emlékműnek nevezte a sziklát, amelynek elszállítása szerinte „kis lépés” abba az irányba, hogy az iskola „nyitottabbá és elfogadóbbá” váljék.

Az egyetem tájékoztatása szerint Chamberlinnek emléktáblát fognak avatni a kampuszon, a sziklát pedig az egyetem területének más részén helyezik el. A Fox News felidézte, hogy egyes diákszervezetek Abraham Lincoln egykori amerikai elnök szobrának eltávolítását is követelték, de azt az egyetem elutasította.

Ez is érdekelheti:  Veri az USA-t a Jóisten: Összeomlott egy híd Baltimore-ban, autók zuhantak a vízbe (videó - frissítés)

MTI

Kiemelt kép: Fox News

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük