KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Publicus kikutatta: 47-47 az állás egy nappal a választások előtt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ugyanannyi százalékra számíthat a biztos szavazó pártválasztóknál Fidesz és az ellenzék listája is a választás előtti utolsó mérés alapján. Ennél több kell, hogy utóbbi tömb örülhessen.

A lehető legszorosabban alakul a vasárnapi választás kampánya, a Fidesz-KDNP és az Egységben Magyarországért listája is a biztos szavazó pártválasztók 47 százalékénak voksára számíthat – derült ki a Népszavának kutató Publicus Intézet felméréséből.

A fej fej melletti állás annak fényében kissé meglepőnek tűnhet, hogy bár – a Medián mérésén kívül, ahol kényelmes Fidesz-győzelmet jósoltak – az összes, közelmúltban megjelent kutatás szoros eredménnyel kalkulált, de döntetlent senki sem mutatott ki. Beleértve a Publicust, amelynek legutóbbi, pár napja nyilvánosságra került kutatása szerint két százalék volt az eltérés a Fidesz és az ellenzék listája között, igaz, ez a felmérésekben hibahatáron belülinek számít.

Pulai András, a Publicus Intézet vezetője a Népszavának leszögezte, van a választóknak egy 5-7 százalékos csoportja, amely a kampány utolsó pillanatában dönti el, hogy elmegy-e szavazni, és ha igen, akkor hova húzza az x-et. A friss felmérésük pedig ehhez a pillanathoz közelebb van, mint az eddig ismert számok, de a trend a kutató szerint eddig is a záruló olló volt.

Az is az ellenzék esélyeit növeli – folytatta Pulai András –, hogy ebben, a választás előtti utolsó mérésben az ellenzéki szavazók mozgósítottsága, részvételi szándéka öt százalékponttal magasabb, mint a kormánypártoké. Azt a közvélemény-kutató ettől függetlenül hangsúlyozta: a mostani adataik a hazai listás eredményre vonatkoznak, amelyekből bár valószínűsíthető a rendkívül szoros eredmény, de nem következik ellenzéki győzelem. Ehhez a listán elért jó eredménynél több kell.

– Az egyéni választókerületek jó részében nehezebb dolga lesz az ellenzéknek, mint a Fidesznek, ugyanis a kormány választókörzeti átrajzolása miatt előbbieknek több voksra van szüksége a győzelemhez. Emellett a külhoni, illetve a levélszavazatok is hatással lesznek a voksolás kimenetelére – mondta Pulai, aki szerint az is elképzelhető: pont ezek miatt jó ideig nem lesz végleges eredmény.

Ez is érdekelheti:  Agyhalál – A Telex.hu olvasói röhögnek a kapcsolati erőszakon – Ez a színvonal a Telex olvasóinál – 4 ezer röhögő fej

Az biztos, hogy az előrejelzett listás döntetlen köszönhető annak is, hogy – mint a felmérésből kiderült –, rendkívül magas lehet a vasárnapi részvétel. A megkérdezettek 76 százaléka biztosan elmegy voksolni, további 9 százalék pedig valószínűleg x-el majd.

Mint arról beszámoltunk, a Medián szerint a választani tudó szavazók 50 százalékának a támogatását élvezi a kormánypárt az Egységben Magyarországért 40 százalékával szemben. A Republikon Intézet szerint jóval szorosabb a verseny: a Fidesz–KDNP és az Egységben Magyarországért között hibahatáron belüli, 2 százalékpontos különbség van.

Vadhajtasok

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük