KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Progressz űrhajó kimaradt a nyugati médiából – miért is érdekes ez?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Míg az USA által pórázon vezetett NATO lényegében hadat üzent Európának azzal, hogy ellehetetleníti a kontinens energiahordozókhoz való hozzájutását, és az sem érdekli, hogy télen lehet, hogy megfagynak Európa lakói, miközben egyre inkább konfrontálódik Oroszországgal, Oroszország az űrbe repített egy teherszállító űrhajót, a nemzetközi űrállomás számára.

A Progressz MS-21 űrhajót a Szojuz-2.1 hordozórakétával indították útjára a Bajkonuri űrállomásról és már sikeresen pályára is állították. A Progressz 34-szer kerüli meg a földet, mielőtt október 28-án reggel összekapcsolódik a föld körül keringő nemzetközi űrállomással. A teherszállító űrhajó 2,5 tonnányi rakományt visz magával, amely üzemanyagot, ivóvizet, nitrogént, az űrállomás orosz egységének működéséhez való erőforrás-felszerelést, egyéni védőfelszereléseket, és az űrállomás működtetéséhez, valamint a további, azon végzett munkálatokhoz nélkülözhetetlen eszközöket tartalmaz.

A fenti hírt a Szent István Légiója Közösség küldte részünkre.

Erről eszünkbe jutott „A halál 50 órája” című amerikai filmből (valamikor nem csak szemetet, de filmeket is tudtak készíteni) egy dialógus, amikor Hessler ezredes egy elfogott amerikai ellátmányból egy egész csokoládétortát tett az asztalra a tábornoka elé:

– Tudja mi ez tábornok úr – kérdezte Hessler.

– Persze, hogy tudom, torta. Na és?

– Ez a torta egy amerikai katona ellátmányában volt, amit lefoglaltunk. Tudja, mit jelent ez?

– Ugyan, mit jelentene?

– Csak azt, hogy az az övéké az egész légtér. Az ellenségnek annyi repülőgépe és üzemanyaga van, hogy amíg mi azzal küszködünk, hogyan lássuk el a legalapvetőbb felszerelésekkel katonáinkat, addig ők csokoládétortákat küldözgetnek az óceán egyik partjáról a másikra.

Lehet, hogy a párbeszéd nem pontosan így hangzott el, de a lényege ez volt. A tények pedig makacs dolgok még akkor is, ha vannak olyanok, akik azt propagandaként értékelik.

Ez is érdekelheti:  Amikor majd Magyar Péter megkapja az Oscar-díjat...

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük