KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Pentagon a madárinfluenza mesterséges terjesztésével foglalkozott Ukrajnában

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Újabb és újabb részletek válnak ismertté azokból a dokumentumokból, amelyekre az orosz haderő tett szert ukrajnai katonai beavatkozása óta. A nyilvánosságra került legújabb információ szerint a Pentagon a madárinfluenza mesterséges terjesztésével foglalkozott azokban a biológiai kutató laboratóriumokban, amelyeket az ukrán Tudományos és Technológiai Központon keresztül üzemeltetett.

A P-444 projekt keretében azt vizsgálták, milyen körülmények szükségesek ahhoz, hogy a madárinfluenza ellenőrizhetetlenül terjedjen – tudatta Igor Kirillov, az orosz sugárvédelmi, vegyi és biológiai védelmi erők főnöke.

A kutatás területéül azért választották Ukrajnát, mert több mint 270 vonuló madárfaj halad át a területén, egyesek Oroszország felé. Az eredeti feljegyzések tanúsága szerint legalább két olyan madárfajt tanulmányoztak, amelynek vonulási útvonala Oroszországon keresztül vezet. A Pentagon azzal bízta meg az Askana-Nova kutatóit, hogy gyűjtsék össze és adják át neki a különösen veszélyes, és gazdaságilag jelentős fertőzéseket okozó vírus törzseket, s határozzák meg, hogy a kiválasztott kórokozók képesek-e a koronavírus járványhoz hasonló járványt okozni a lakosság körében.

Az orosz sugárvédelmi, vegyi és biológiai védelmi szolgálat arra következtet az eredeti iratok megsemmisítésére és eltávolítására tett amerikai kísérletekből, hogy a laboratóriumokban egyszerre folyt egészségügyi és biológiai fegyverkutatás.

A fegyverkutatás eredményéről Kirillov elmondta, hogy míg Európában korábban szezonális betegségnek számított a madárinfluenza, mára már egész évben tapasztalható a járvány. Ezt annak tulajdonította, hogy a kísérletek közben mérgező kórokozók kerülhettek ki, köztük olyanok is, amelyek képesek átlépni a fajok közötti akadályt. A patogén anyagok elszabadulásában szerepet játszott a felelőtlenség is. Nevezetesen, hogy a munkát esetenként nem kellően felszerelt helyiségekben végezték. A feljegyzésekből kiderül, hogy a begyűjtött adatok biztonságát nem ellenőrizték, és veszélyes kórokozókat tároltak a Bioszféra Rezervátum dolgozóinak otthonában.

2021-ben tömeges madárpusztulást tapasztaltak a rezervátum területén. A szakértők a fertőzéseknek tulajdonították. Nem zárható ki, hogy ezeknek a madaraknak a hirtelen elhullását a „tudományos” kísérletek okozták.

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

Az elmúlt három évben a madárinfluenza miatt több mint 10 millió baromfit kellett elpusztítani Oroszországban. Ez csaknem 60 millió dolláros kárt okozott a gazdaságnak. Az európai országokban a mezőgazdasági ágazat mintegy 3 milliárd eurót veszített különféle betegségek miatt.

Az Egészségügyi Világszervezet kimutatta, hogy a fertőzési folyamat kialakulásával a humán mortalitás akár 50 százalékos is lehet. A fajok közti átvitelre utal, hogy az idén négy halálesetet jegyeztek fel Chilében, Kambodzsában és Kínában.

A történtek új megvilágításba helyezik a nagyon járványveszélyes vírustörzsek összegyűjtésének és fajok közötti átadásának amerikai projektjét – tájékoztatott Igor Kirillov tábornok.

 

Moszkva, 2023. május 6. szombat (MB)

Magyar Békekör

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük